Kezdődik az EU-csúcs
Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének javaslata, amelyet a vasárnapi migrációs csúcstalálkozón kíván előterjeszteni, komolytalan és nem reális - mondta Zoran Milanovic horvát miniszterelnök szombaton a Nova TV-nek adott interjújában. Szerinte a problémát ott kell kezelni, ahol az ered, vagyis Görögországban. Horvátország pedig kész segíteni, és hajókat küldeni a görög partokhoz - hangsúlyozta.
Korábban írtuk: Brüsszelben találkoznak ma a menekültügyben érintett országok vezetői, hogy megoldást találjanak a legújabb fejleményekre. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy tizenhat pontból álló tervezetet küldött az EU-csúcs résztvevőinek a dpa német hírügynökség szerint. Úgy tudják, hogy a csúcson részt vevő országok diplomatáinak ez alapján kellene kidolgozniuk egy közös nyilatkozatot, amelyet az állam- és kormányfők aztán vasárnap fogadnának el.
A brüsszeli rendkívüli migrációs csúcs célja a bizottság korábbi közleménye szerint az, hogy az érintett országok megállapodjanak olyan "operatív következtetésekről", amelyeket azonnal meg lehet valósítani.
Itt a 16 pont
Pusztán nemzeti intézkedésekkel nem lehet megoldani a problémát, csak "a határokon átnyúló, határozott, európai szellemiségű, a nemzeti, regionális és helyi hatóságok pragmatikus együttműködésén alapuló, közös megközelítés" vezethet eredményre.
Az érintett országoknak szóba kell állniuk egymással, a szomszédoknak együtt kell működniük. Azért van szükség gyors intézkedésre, hogy ne alakuljon ki humanitárius katasztrófa. A menedékkérőket a nyugat-balkáni útvonal mentén végig emberséges bánásmódban kell részesíteni, viszont azokat, akik nem jogosultak menekültstátusra, mielőbb haza kell küldeni.
A kormányfők 24 órán belül kineveznek egy kapcsolattartó személyt, aki segíti az információcserét és a koordinációt. A vezetők kötelezettséget vállalnak arra, hogy növelik országaik befogadóképességét és felveszik a kapcsolatot nemzetközi pénzügyi intézményekkel ezen erőfeszítéseik finanszírozása érdekében.
Az országok "biztosítják a teljes kapacitást" az érkezők regisztrálásához, valamint a kapcsolattartókon keresztül értesítik egymást az érkező migránsok számáról. Az érintett országok felhagynak azzal a gyakorlattal, hogy segítik a migránsok utazását egy másik ország határához, ha abba a kérdéses állam nem egyezett bele. Elfogadhatatlan a menekültek egy szomszédos országba való továbbszállításának politikája.
Azonnal neki kell látni a határellenőrzés hatékonyabbá tételének, és az együttműködésnek ezen a téren. Megtagadható a belépés azoktól, akik a határra érkezve nem óhajtanak menekültstátust kérni. Az érintett országok minden rendelkezésre álló kommunikációs eszközt felhasználnak, hogy tájékoztassák a migránsokat jogaikról és kötelességeikről, s ebben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának segítségét is kérik. A javaslat utolsó pontja, hogy a kapcsolattartók segítségével az Európai Bizottság heti rendszerességgel ellenőrzi a vállalások teljesítését.