Volna néhány megjegyzésem Gyurcsány Ferenc legutóbb közreadott politikai röpiratához. Pusztán formai kérdés, de egy politikai röpirat maximum két oldal lehet. Ez a röpirat – Sokak Magyarországa – ellenben húszoldalas! El is kell olvasni... Az már tartalmi kérdés, hogy Gyurcsány olyan kapitalizmust akar, amelyben a kecskék - a tőkések - is jóllaknak és a káposzta - a munkások, alkalmazottak - is megmarad. Nem csupán Marx, hanem az utóbbi kétszáz év történelme által is megcáfolt kispolgári szocialista vágyakat próbálja elfogadtatni. "Tekintsük baloldalinak azt a mentalitást, amikor valaki a szabad emberek közösségét úgy kívánja megszervezni, hogy származásától, családi hátterétől függetlenül bárki az lehessen, amivé tehetsége, szorgalma, teljesítménye alapján válhat úgy, hogy mindeközben elfogadjuk és támogatjuk: önmagunkon kívül másokért is felelősek vagyunk. Legyen szabad a pálya nekem is meg neked is, ha meg nem az, akkor segítsünk szabaddá tenni – talán így is mondhatjuk.” - írja többek között.
Igaza van abban, hogy a mai Magyarországon nem az antikapitalizmus és a kapitalizmus híveinek szembeállása határozza meg az általános politikai erőteret, „a lényegi politikai ellentét a modernizációpártiak és a nacionalista elzárkózás hívei között feszül.” Ha Gyurcsány (és pártja) annak nevezné magát ami, meggyőződésem, kevesebben utasítanák el. Ha kimondaná: a tudata, a gondolkodása is nagypolgári. (Miniszterelnökként is az volt.) Ő úgy látja, amit ma a hazai nagypolgárság akar, bizonyos szociális ellensúlyokkal, az a legjobb az országnak. Nem kellene bizonygatnia, hogy korunk legfontosabb társadalmi képletét nem a bérmunka és a tőke, hanem a fejlődni tudók és a lemaradók közti viszony jelenti. Az emberek zöme hajlik elismerni, tisztelni a sikert. Fejet hajt az eredmény előtt. Olykor az irigység rovására is.
