Előfizetés

Megrovottak

A megrovás különös jogi képződmény. Ha akarom, rovott múltú, aki kapja, ha akarom, akkor meg csak „ejnye-bejnye, na ezt is megúszta”. Mert hát a bíró végül is kifejezi rosszallását a cselekmény miatt, de azt büntetésre már nem érdemesíti.

Hoztam is ítéletet, meg nem is – ami így megnyitja a szabad értelmezések tárházát. Néhány hete társtettesként elkövetett kényszerítésben mondta ki bűnösnek Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben a Pesti Központi Kerületi Bíróság, és a vádlottakat megrovásban részesítette. Ennél már csak egy jobb van, a bizonyítékhiányos megszüntetés. Mert „biztosan elkövette, csak nem tudták rábizonyítani”.

Gergényi Péter vezérőrnagy, volt budapesti főkapitány és egyik vádlott-társa is a megrovást kapott a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszéken. A többi 12 vádlottat fölmentették. A főkapitány elöljárói intézkedés elmulasztása, a negyedrendű vádlott, aki a tévészékház ostrománál a rendőri erők helyszínparancsnoka volt, parancs iránti engedetlenség miatt kapott megrovást.

Különös per volt ez. Hosszú, és alapjaiban fölösleges. Hosszú annyira, hogy a kisebb súlyú jogsértések – ha voltak - elévüljenek kilenc év alatt. Fölösleges, mert senki sem lett okosabb általa. És mert már a kezdetén lehetett látni, mennyire nem vezet sehová.

Különös azért is, mert az az ember – egy példa -, aki nyíltan megtagadta a parancsot – ez súlyos bűn ám -, nem került a vádlottak padjára. Aki pedig ezért nem jelentette föl, igen. Jelzem, a „parancsmegtagadó” rendőr egyszerűen nem akart embereivel bennégni a tévészékházban, és legyen ez bármily súlyos vétség, talán mégis annak volt igaza, aki ebből „nem csinált ügyet” ott és abban a rettenetes helyzetben, ahol százszámra sérültek meg a rendőrök.

Gergényiék megkapták a megrovásukat, ahogyan az manapság jár. A teljes felmentést talán nem merte bevállalni a bíróság, ahogyan a súlyosabb ítéletet sem. Lesz második menet, majd kiderül. Politika ez, nem valódi jogi vita. Ami viszont biztos: Gergényi éppen nem arról volt ismert, hogy ne intézkedne keményen, ha kell.

De csak, ha kell…

Ostoba és felelőtlen tücskeink

Ha rajtam múlna, minden döntési helyzetbe kerülő fideszes politikusnak kötelezően előírnám, hogy olvassa La Fontaine-t. Most hatalmon vannak, hegedülnek, nem gondolnak a jövőre, de ami még ennél is nagyobb baj - a hangyák jövőjére sem.

Még meg sem melegedtek az Orbán-fiúk a hatalomban, amikor szemet vetettek az „zemberek” 3000 milliárdos magán-nyugdíjpénztári megtakarítására, beleöntötték nagy részét az államkassza feneketlen kútjába. Ezzel a fáradtsággal akár Vajna valamelyik kaszinójában feltették volna a nullára is: ha bejön, és a pénzzel számottevően csökkentik az államadósságot, nem szólnánk semmit. De nem a nullánál állt meg a golyó... Elúszott vele három és fél milliárd ember nyugdíj élőtakarékossága. Azok a forintok, amelyeket hangyaként kuporgattak össze „télire”, öregkorukra, amikor talán állami nyugdíjra sem futja majd az országnak.

2014-ben a rezsicsökkentés mézesmadzagát húzták el az állami tücskök a hangyanép orra előtt. Akkor a szolgáltatók karbantartásra, korszerűsítésre félretett pénzén vettek szavazatokat, mit sem törődve a holnappal. Mi lesz öt-tíz év múlva a legatyásodott szolgáltatókkal ? Legyen majd az akkori kormány gondja!

Most eladják az állami földeket a baráti tücsköknek, aztán egy következő rezsicsökkentés fedezeteként a paksi atomerőmű leállításának költségeire, az atomhulladék kezelésére félretett milliárdokat költi el a kormány. Most néhány forinttal kevesebbet fizetünk majd a villamos áramért, de ennek az árát majd 2030 körül fogjuk megfizetni. Húsz év múlva fájni fog, de az most kit érdekel?

Ostoba és felelőtlen tücskökre bíztuk magunkat.

Csócsálunk, alapozunk

Elhiszem Hiller Istvánnak, hogy „az alapozásban” gondolkodik, hogy „a baloldal jövőjével” akar foglalkozni. Érteni nem értem, de elhiszem Harangozó Tamásnak, az a baj, „az MSZP támogatottsága nem találkozik a szimpatizánsok, a párttagok és -vezetők elvárásaival”. Azt is értem, hogy istentelenül mély gödröt kell kiásni, hogy öt év után végre eljussunk az alapozáshoz, hogy a szocialisták támogatottsága végre találkozhasson az elvárásokkal. Azt is megértem, hogy ebben az országban a félmilliónyi elvakult DK-son kívül ember nem bírja elviselni Gyurcsány Ferencet, aki most megint egy húszoldalas gondolatköteggel rodeózza be a nyilvánosságot. Bár: Gyurcsányt sem kell szeretni, Heller Ágnes is megmondta, a családot szeretjük, a politikát választjuk, de abban felfedezek csipetnyi igazságot, hogy azért, mert írni merészel valaki, még nem kellene letaglózni, csak mert mi nem írunk.

Ha csupán az utóbbi öt év baloldali teljesítményét nézzük, hát nem sokra jutunk. Hiller, aki történészként talán a legképzettebb politikusok egyike, mint látjuk, még alapoz. Harangozó – a jövő ifjúja – pedig már megvilágosodott. Annyira legalább, hogy belássa „radikális változásra van szükség… Meggyőződésem, hogy a pártok közül a legtöbb felkészült politikai vezetésre alkalmas ember nálunk található meg – csak nem mindig a megfelelő helyen” – mondja a Népszabadságban. Nem bírunk szabadulni a képtől: Harangozó rázza a fát vasmarokra fogva, a verebek meg odébb ülnek, oszt’ mindjárt találkozik is a támogatottság az elvárásokkal – a rendszer meg megbukik a nagy szárnyalástól, sodorja Orbánt, Gyurcsányt a mélybe, a baloldal pedig megszabadulva e béklyóktól boldogan röpköd ágról ágra. Jól teljesít még Szanyi Tibor is, bár az augusztus elején kelt – a Táncsics Alapítvány honlapján (kapcsolat.hu) megjelent - Körlevelét, amelyet inkább neveznénk halálsikolynak, semmint politikai röpiratnak, kinyomtatás helyett kútba is hajíthatta volna, ott alighanem nagyobb visszhangot kelt. Pedig olyan axiómák voltak benne, mint hogy „hitelesen és következetesen kell meghirdetni az önálló építés politikáját. Eddig nagyon sok liberális métely mérgezett minket, a jövőben nem szabad együttműködni az olyan kis biznisz pártokkal, mint az Együtt, a DK vagy a PM.” Azt is tudjuk már, a szocialisták nélkül nincs kormányváltás, de hogy miért éppen velük, azt még nem.

A liberális mételyről meg csak annyit, hogy az utóbbi öt évben egyedül Magyar Bálint és az általa verbuvált értelmiségiek voltak képesek átfogóan elemezni a regnáló jobboldali rezsim lényegét. Rajtuk kívül Ungváry Rudolf hasonló teljesítménye értékelhető rendszerkritikaként. Az orbáni kormánypropaganda sikere bizonyítja a mondást, nem baj, ha hazudsz is, csak sokszor mondjad, elhiszik. Az is igaz, hogy a demokrata „támogatottság” könyökén” jön már ki a maffiaállam igazsága, mint ahogyan Gyurcsány mártíromsága is, amint szívre tett kézzel éppen megint lemond a kormányfőségről a baloldali összefogás oltárán. Akkor is, ha ő az egyetlen, aki el tud mondani egy kerek mondatot néhány száz ember előtt.

A demokratikus Magyarország egyébként minden jel szerint ma csak dadogni képes. Pedig egy olyan országban, ahol azzal lehet politikai többséget hazudni a jobboldali kormányzás mögé, hogy „Az emberek eldöntötték: az országot meg kell védeni. Nemzeti konzultáció”, talán mégsem kellhet valami mérhetetlen nagy tehetség ahhoz, hogy a valóságról másként gondolkodó elme legalább valami hihetőt kinyögjön. Ahhoz talán nem is kellene ennyiszer megújulni és radikálisan megváltozni, hogy a demokrata oldal maga mellé állítsa azt a hallgatag többséget, amely talán még nem kész magára hagyni a vasárnapi ebédet, hogy az utcán megdöntse a hatalmat, de legalább már részvét nélkül végignézné, ha mások megtennék. Már amennyiben a bölcsessége, amely többre tartja a méltatlan autokrata kormányzás biztonságát a demokratikus bizonytalanságnál, nem tartaná vissza még ettől is.

Satnya, méltatlan az a csetepaté, amelynek lényege, hogy egyfelől Gyurcsány a közös baloldali platformot és az erős vezetést ajánlgatja, míg másfelől más meg névtelenül kiabál: nem fogunk beállni Gyurcsány mögé, mert „axióma, hogy az az oldal, ahol Gyurcsány politizál, nem képes nyerni a választásokon, hiszen ő az ország egyik legelutasítottabb politikusa".

Amúgy az erős vezetésben Gyurcsány nagyot téved. Nem kellene a választókra mutogatnia, hiszen 2010-ben és 2014-ben az erőre voksoltak, mert a biztonságra szavaztak a látható kormányzásképtelenséggel szemben. A jobboldali autoriter vezető amúgy születik, pajzsra mamelukok emelik, a demokratikus vezetőt pedig megszüli a közösség. Arról meg nem a polgár tehet, hogy a demokratikus oldal nemcsak arról feledkezett el, milyen jövőt akarna, s hogyan beszéljen másként erről a még csak el sem képzelt jövőről, hanem vezetőket megszülő közösséget építeni is elfelejtett.

A demokratikus oldal Gyurcsányt csócsálja, pedig már arról kellene beszélnie, mit kezd a mind jobboldalibb, nacionalista, szakadozó Európával, amely itt formálódik az orrunk előtt. Mit kezdjünk a képviseleti demokráciával, a sántikáló parlamentarizmussal, mit a tömegtársadalom közvetlen demokrácia-követelésével, a globális kapitalizmussal, amelyet kevés utálni, meg is kellene érteni. Vagy a garantált alapjövedelemmel, esetleg azzal az elit- és unióellenességgel, amit az „új-baloldal” és a szélsőjobb kéz a kézben harsog.

Addig is, amíg az alapozástól ideáig eljutunk, jól elszórakoztatják magukat és a "támogatottságot" a demokratikus urak.