Törökország;Erdogan;

2015-11-02 09:43:00

Keményen bírálják Erdogan rezsimjét

Bár Recep Tayyip Erdogan pártja, az AKP meggyőző fölénnyel szerzett abszolút többséget a török parlamenti választáson, már a héten kellemetlenség érheti Erdogant. 

Az Európai Bizottság ugyanis nyilvánosságra hozza országjelentését, amelyben azt vizsgálja, hogy Ankara mennyire felkészült az uniós csatlakozásra. A dokumentum egyelőre nem ismert ugyan, de számos részletet közöltek már belőle.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy éles bírálatokat fogalmaztak meg benne Recep Tayyip Erdogan vezetésével szemben. A dokumentumot már másfél héttel ezelőtt közölni kellett volna, ezt azonban elhalasztották a török választás miatt. A Bild napilap által megszerzett szövegrészlet szerint nagyon keményen támadják benne az ankarai kormányzatot. Kifejtik benne, hogy jelentősen aláássák az igazságszolgáltatás függetlenségét. A bírákat és államügyészeket komoly politikai nyomás alá helyezik. a jogrendszer 2014 óta jelentősen visszafejlődött – írják a jelentésben.

Az Európai Bizottság a véleménynyilvánítás szabadsága tekintetében is a demokrácia súlyos megsértésére hívja fel a figyelmet, s arra, hogy a kormány nem válogat az eszközökben, ellenfelei ellen eljárást indít, letartóztatja őket. Egyre elterjedtebb a cenzúra, valamint azok elbocsátása, akik a kormánnyal szembeni álláspontot fogalmaznak meg. Legalább húsz újságíró ül börtönben – állapították meg. Törökországban egyébként sokan értetlenséggel fogadták az Európai Bizottságnak azon döntését, hogy elhalasztották a nyilvánosságra hozatalát. Emma Sinclair-Webb, a Human Rights Watch szakértője piszkos megállapodást gyanít a háttérben, szerinte Brüsszel nem akarta besározni Ankarát a voksolás előtt. Az EU számára a menekültválság megoldása miatt fontos partner Törökország.