Jó nézni Fekete Ibolya filmjét. Az első hallásra furcsán hangzó című Anyám és más futóbolondok a családból száz évet ölel fel és tragikus komédia. Vagy komikus tragédia. Sőt: miután egy magyar család sorsáról van szó, nevezhetjük akár könnyes-nevetős bohózatnak is. Bárhogy van, jó nézni, mert szerethetőek és esendőek a szereplői, s a rendezőnek van humora. És mert éppen olyan huzatos történelem hányta-vetette szereplőit, alakította a sorsukat, mint a miénket.
És mert még az utálatos figurák sem utálhatók szívből, éppen az egészen sajátos rendezői nézőpont, a humor és irónia hol erős, hol illékony jelenléte miatt. Az előző két filmje, a Bolse Vita és a Chico egymástól is merőben különböző hangja után igazi meglepetést szerez, hogy Fekete Ibolya milyen könnyedén, elegáns biztonsággal beszéli azt az úgynevezett csehes filmnyelvet, amit oly igen kedvelünk a korai Formannál és Menzelnél, s aminél olykor nem tudjuk, nevessünk-e, vagy könnyezzünk.
Csak sajnálhatjuk éppen ezért, hogy ez a bizonyos csehes hang, ez a szomorkás-vicces-tragikus-kacagtató stíluskevercs nem egyenletesen aranyozza be a filmet. Időnként elhalványul, vagy elfárad, s ilyenkor – ez különösen a film közepetáján feltűnő – leül az egyébként lendületes mesélőkedv. Ez az egyenetlenség meg-megtöri a több idősíkon játszódó, jól felépített mese ívét.
A rendező mesterien játszik az idővel. Valamikor a kilencszázas évek elején indítja a filmet Erdélyből, főszereplőjének, a mamának a születésével. s valamikor a kétezres évek elején a kilencvenvalahány éves mama halálával fejezi be Budapesten. A mama modellje bevallottan a rendezőnő édesanyja, és az idős mama szerepében az elragadóan bájos, imádnivaló lengyel Danuta Szaflarska (elmúlt 101 éves!!) teszi az öregkori demenciában szenvedő fehérhajú tündért feledhetetlenné.
A mama és lánya jelenkori jelenetei és visszaemlékezéseik fogják össze az idősíkokon játszó történetet. A lány eredeti modellje maga Fekete Ibolya, és akik ismerik őt személyesen, Básti Juli játékában döbbenten fedezhetik fel a flegmának látszó, csupa szív eredeti figura egyéniségét, szarkasztikus-szellemes stílusát. Ez a szarkasztikus-szellemes stílus emeli meg az anya-lány jeleneteiből álló kerettörténet közé fogott idősíkok realizmusát is, amitől olykor kicsit abszurdba csap a játék.
Tükrözőjeként annak az abszurd történelemnek, amit ezek az emberek a huzatos Kelet-Európában a száz év alatt megéltek. Ebben benne van a két világháború, Erdély - közelebbről a székelyhídi családi fészek – oda-visszafoglalása, a békeharcos feljelentések kora és a nagy dilemmákat jelentő 1956. A mama életéből egy szám mindent kifejez: 27-szer költözött, hol kényszerűségből, hol reménykedve, hol a régitől menekülve. A kor grimasza, hogy az egyik költözés az utolsó pillanatban a kitelepítéstől menti meg az akkor már kisgyerekes családot. Jön a hatóság, de csak hűlt helyüket találja, a férj szókimondása miatti büntetés füstbe megy. Ez is szereposztási bravúr: az élete teljében lévő mamát Ónodi Eszter kelti életre.
Elragadó és sokszínű, alakításában a legnehezebbet hozza ki legfényesebben a mama alakjából: a csupa energia, életteli lendületet, küzdőerőt, túlélési zsenialitását, a reményt. S minderre a történelemmel folytatott napi küzdelemre egyfajta fanyar humorú, ironikus rálátást. Az a jelenet, amikor az éppen heveskedő férjét arra inti, hogy ő csak maradjon ki a történelemből – a film egy alapjelenete. Ahogy feledhetetlen az Állami Áruház megnyitásakor talált, majd visszaadott teli erszény jelenete, amikor a két asszony – a boldog, majd lemondó megtaláló és a boldogtalan, majd örömteli elvesztő – pillantása találkozik. Ebben egy egész korszak nyomoroncsága van benne. Meg az a meleg emberség, amiből oly kevés maradt mára.
Fekete Ibolya nagy találmánya igazi stílusbravúr. A múlt század elejétől kezdve a különböző korszakokat az akkoriban divatos filmstílusoknak megfelelően idézi fel. Különösen a filmje első részében ez a stílusjáték a humor egyik legfőbb forrása. A legmulatságosabbak természetesen a némafilm kissé ütődött báját idéző jelenetek, de a két világháború közötti időszak is remekül adja magát a látványban. Kissé megszürkül ez a játék – tán ebben is követi az idők szavát? – a világháborús, majd az azt követő „nem rés, hanem erős bástya”-kor jeleneteiben, a sültrealizmusnak becézett stílust szerencsére olykor áthatja a játékos kedv.
Így tanuljuk meg a filmből például, hogy kell a jó madártejet főzni. Tény, Fekete Ibolya feszesen, jól szerkeszti össze az idősíkokat és játszik az emlékezés véletlenszerűségeivel, azaz logikájával. Olykor emlékfoszlányok lebbennek át évtizedeket, olykor súlyos jelenetek idézik a történelem súlyát. Az a legszebb, hogy egyetlen jelenet sem csúszik semmilyen sémába, nincs közhely még a hétköznapiságban sem. Eredeti életek, eredeti jelenetek. Nagy szó.
A valóságos történelmi időket a film archív híradó és dokumentumfilm részletekkel idézi fel. A válogatásban a rendező megint csak igényes, tán csak 1956-ról látunk olyan kockákat, amiket gyakran látni szoktunk. Az archívok aránya azonban nem mindig mondható épp jónak. Például a világháborúból való archív képek lehúzzák, majd le is ültetik a filmet. A film első része hibátlan, de aztán egy kis vágás olykor csak jót tett volna.
Klasszikus értelemben nincs konfliktus – csak konfliktusok sorozata, ahogyan a szörnyen huzatos magyar történelem ezeket az embereket – rájuk értendő a más futóbolondok – hol szertefújja, hol összetereli. A film nem részletezi agyon az események, ezért is jelenik meg a történelmi huzat a maga magyar abszurditásában. A drámai feszültséget az idősíkok hol játékos, hol vészterhes rétegződése fakasztja, az elsötétülő hangulatot humoros helyzetek és olykor csattanósan szellemes párbeszédek oldják. A film nagy értéke a hangosan is nevettető humor, a hol napfényes, olykor fekete, olykor teljesen abszurd komikum.
A főszereplők között a három nő mellett Gáspár Tibor maga az ágas-bogas, mély gyökerű életfa: a menedéknyújtó, védelmező férfi. Olyan remek karakterek villannak fel olykor épp csak másodpercekre-mondatokra, mint Kerekes Vica, Bartsch Kata, Szervét Tibor, Csomós Mari, Cserna Antal, Lengyel Ferenc, és a költőként ismert Szabó T. Anna. És még nagyon sokan mások. Fekete Ibolya tágas, évszázados családi tablóján ők is eleven, életteli karakterek.
(Anyám és más futóbolondok a családból ****)