Elásott Hitler-fejre bukkantak a Nemzeti Múzeum kertjében

Publikálás dátuma
2015.11.05. 11:18
Illusztráció: Reg Speller/Fox Photos/Getty Images
Elásott Hitler-márványfejet találtak a gdanski Nemzeti Múzeum belső kertjében: a több mint fél méter magas, 80 kilogrammos művet Hitler kedvenc szobrásza, Josef Thorak készítette - olvasható a csütörtöki a lengyel lapokban.

A márványfejbe szombaton akadt bele a múzeumi felújításokat végző kotrógép. A jó állapotban fennmaradt mű alapzatán látható felirat az 1942-es keltezést és Josef Thorak aláírását tartalmazza. 

Az osztrák származású Thorak - Arno Breker szobrásszal együtt - Hitler kedvenc művésze volt. Neve a Goebbels és Hitler által összeállított, a harmadik birodalom legjelentősebb művészeinek neveit tartalmazó listán szerepelt. A náci vezér óriási műhelyt létesített Thorak számára, melyben a birodalom fontos épületeit díszítő monumentális szobrok készültek. Ott alkották többek között az 1936-as olimpiai játékokra a berlini stadion bokszolót ábrázoló szobrát.

A szobrászt a háború után megfosztották szerzői jogaitól, megtiltották, hogy tovább alkosson. Az 1952-ben elhunyt Thorak négy művét találták meg eddig Lengyelországban.

Lech Lopuski, a gdanski múzeum kurátora az RMF FM lengyel kereskedelmi rádióban úgy értékelte: a mű "kétségtelenül ideologikus, szerzője azonban nagyon jó művész, akinek nem sok műve maradt fenn". Lopuski arról tájékoztatta a sajtót, hogy a leletet - melynek részletesebb története egyelőre ismeretlen - a múzeum katalogizálja és megőrzi. Lehetséges, hogy később a második világháború történetét bemutató, Gdanskban épülő múzeumnak adják kölcsön.

Szerző

A Hajnali láz premierje

Délkelet-Európa élvonalbeli filmfesztiválján, Thessalonikiben lesz Gárdos Péter új filmje, a Hajnali láz világpremierje november 8-án Gárdos Péter forgatókönyvíró-rendező jelenlétében a fesztivál külön programjában. Gárdos Péter (Uramisten, Szamárköhögés, A skorpió megeszi az ikreket reggelire) új filmjében saját szülei találkozásának és minden akadályt legyőző szerelmének igaz történetét dolgozta fel, kettejük ötven év után előkerült levelezése alapján.

A második világháború utáni Svédországban játszódó romantikus film a borzalmakon is túljutni képes, szenvedélyes élni akarás megható és csodálatos példázata. A Hajnali láz főszerepeit Schruff Milán és a ragyogó ifjú tehetség, Piti Emőke alakítják. A további szerepekben Kovács Lehel, Petrik Andrea, Máté Gábor, Gyabronka József, Scherer Péter, Földes Eszter, valamint két svéd színész Roger Strom és Anna Ascarate látható.

Az idős édesanyát Izrael egyik vezető színésze, Gila Almagor kelti életre. A film alapjául szolgáló azonos című, először 2010-ben megjelent szerelmes regényt nemrég a világ legfontosabb könyvkiadói is felfedezték, világsiker lett, és mindeddig harminc nyelvre fordították le. Seregi László operatőr, Pacsay Attila zeneszerző és Horgas Péter látványtervező volt Gárdos alkotótársa a film elkészítése során. A Hajnali láz a Filmalap 309,61 millió forintos gyártási támogatásával készült. Gárdos Péter új filmjét december 17-én mutatják be a magyar mozik országszerte a Company Hungary forgalmazásában.

Szerző

Családi tabló humorral

Publikálás dátuma
2015.11.05. 06:47
Lánya és anyja meg egy szem eper: Básti Juli és a lengyel Danuta Szafl arska FORRÁS: VERTIGO MEDIA
Anyám és más futóbolondok címmel Fekete Ibolya tragikomikus családtörténetet rendezett édesanyja és a Székelyhídról elszármazott rokonság sorsából. A majd száz évet felölelő, több idősíkon játszó film főszerepeiben Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, Danuta Szaflarska és Básti Juli látható.

Jó nézni Fekete Ibolya filmjét. Az első hallásra furcsán hangzó című Anyám és más futóbolondok a családból száz évet ölel fel és tragikus komédia. Vagy komikus tragédia. Sőt: miután egy magyar család sorsáról van szó, nevezhetjük akár könnyes-nevetős bohózatnak is. Bárhogy van, jó nézni, mert szerethetőek és esendőek a szereplői, s a rendezőnek van humora. És mert éppen olyan huzatos történelem hányta-vetette szereplőit, alakította a sorsukat, mint a miénket.

És mert még az utálatos figurák sem utálhatók szívből, éppen az egészen sajátos rendezői nézőpont, a humor és irónia hol erős, hol illékony jelenléte miatt. Az előző két filmje, a Bolse Vita és a Chico egymástól is merőben különböző hangja után igazi meglepetést szerez, hogy Fekete Ibolya milyen könnyedén, elegáns biztonsággal beszéli azt az úgynevezett csehes filmnyelvet, amit oly igen kedvelünk a korai Formannál és Menzelnél, s aminél olykor nem tudjuk, nevessünk-e, vagy könnyezzünk.

Csak sajnálhatjuk éppen ezért, hogy ez a bizonyos csehes hang, ez a szomorkás-vicces-tragikus-kacagtató stíluskevercs nem egyenletesen aranyozza be a filmet. Időnként elhalványul, vagy elfárad, s ilyenkor – ez különösen a film közepetáján feltűnő – leül az egyébként lendületes mesélőkedv. Ez az egyenetlenség meg-megtöri a több idősíkon játszódó, jól felépített mese ívét.

A rendező mesterien játszik az idővel. Valamikor a kilencszázas évek elején indítja a filmet Erdélyből, főszereplőjének, a mamának a születésével. s valamikor a kétezres évek elején a kilencvenvalahány éves mama halálával fejezi be Budapesten. A mama modellje bevallottan a rendezőnő édesanyja, és az idős mama szerepében az elragadóan bájos, imádnivaló lengyel Danuta Szaflarska (elmúlt 101 éves!!) teszi az öregkori demenciában szenvedő fehérhajú tündért feledhetetlenné.

A mama és lánya jelenkori jelenetei és visszaemlékezéseik fogják össze az idősíkokon játszó történetet. A lány eredeti modellje maga Fekete Ibolya, és akik ismerik őt személyesen, Básti Juli játékában döbbenten fedezhetik fel a flegmának látszó, csupa szív eredeti figura egyéniségét, szarkasztikus-szellemes stílusát. Ez a szarkasztikus-szellemes stílus emeli meg az anya-lány jeleneteiből álló kerettörténet közé fogott idősíkok realizmusát is, amitől olykor kicsit abszurdba csap a játék.

Tükrözőjeként annak az abszurd történelemnek, amit ezek az emberek a huzatos Kelet-Európában a száz év alatt megéltek. Ebben benne van a két világháború, Erdély - közelebbről a székelyhídi családi fészek – oda-visszafoglalása, a békeharcos feljelentések kora és a nagy dilemmákat jelentő 1956. A mama életéből egy szám mindent kifejez: 27-szer költözött, hol kényszerűségből, hol reménykedve, hol a régitől menekülve. A kor grimasza, hogy az egyik költözés az utolsó pillanatban a kitelepítéstől menti meg az akkor már kisgyerekes családot. Jön a hatóság, de csak hűlt helyüket találja, a férj szókimondása miatti büntetés füstbe megy. Ez is szereposztási bravúr: az élete teljében lévő mamát Ónodi Eszter kelti életre.

Elragadó és sokszínű, alakításában a legnehezebbet hozza ki legfényesebben a mama alakjából: a csupa energia, életteli lendületet, küzdőerőt, túlélési zsenialitását, a reményt. S minderre a történelemmel folytatott napi küzdelemre egyfajta fanyar humorú, ironikus rálátást. Az a jelenet, amikor az éppen heveskedő férjét arra inti, hogy ő csak maradjon ki a történelemből – a film egy alapjelenete. Ahogy feledhetetlen az Állami Áruház megnyitásakor talált, majd visszaadott teli erszény jelenete, amikor a két asszony – a boldog, majd lemondó megtaláló és a boldogtalan, majd örömteli elvesztő – pillantása találkozik. Ebben egy egész korszak nyomoroncsága van benne. Meg az a meleg emberség, amiből oly kevés maradt mára.

Fekete Ibolya nagy találmánya igazi stílusbravúr. A múlt század elejétől kezdve a különböző korszakokat az akkoriban divatos filmstílusoknak megfelelően idézi fel. Különösen a filmje első részében ez a stílusjáték a humor egyik legfőbb forrása. A legmulatságosabbak természetesen a némafilm kissé ütődött báját idéző jelenetek, de a két világháború közötti időszak is remekül adja magát a látványban. Kissé megszürkül ez a játék – tán ebben is követi az idők szavát? – a világháborús, majd az azt követő „nem rés, hanem erős bástya”-kor jeleneteiben, a sültrealizmusnak becézett stílust szerencsére olykor áthatja a játékos kedv.

Így tanuljuk meg a filmből például, hogy kell a jó madártejet főzni. Tény, Fekete Ibolya feszesen, jól szerkeszti össze az idősíkokat és játszik az emlékezés véletlenszerűségeivel, azaz logikájával. Olykor emlékfoszlányok lebbennek át évtizedeket, olykor súlyos jelenetek idézik a történelem súlyát. Az a legszebb, hogy egyetlen jelenet sem csúszik semmilyen sémába, nincs közhely még a hétköznapiságban sem. Eredeti életek, eredeti jelenetek. Nagy szó.

A valóságos történelmi időket a film archív híradó és dokumentumfilm részletekkel idézi fel. A válogatásban a rendező megint csak igényes, tán csak 1956-ról látunk olyan kockákat, amiket gyakran látni szoktunk. Az archívok aránya azonban nem mindig mondható épp jónak. Például a világháborúból való archív képek lehúzzák, majd le is ültetik a filmet. A film első része hibátlan, de aztán egy kis vágás olykor csak jót tett volna.

Klasszikus értelemben nincs konfliktus – csak konfliktusok sorozata, ahogyan a szörnyen huzatos magyar történelem ezeket az embereket – rájuk értendő a más futóbolondok – hol szertefújja, hol összetereli. A film nem részletezi agyon az események, ezért is jelenik meg a történelmi huzat a maga magyar abszurditásában. A drámai feszültséget az idősíkok hol játékos, hol vészterhes rétegződése fakasztja, az elsötétülő hangulatot humoros helyzetek és olykor csattanósan szellemes párbeszédek oldják. A film nagy értéke a hangosan is nevettető humor, a hol napfényes, olykor fekete, olykor teljesen abszurd komikum.

A főszereplők között a három nő mellett Gáspár Tibor maga az ágas-bogas, mély gyökerű életfa: a menedéknyújtó, védelmező férfi. Olyan remek karakterek villannak fel olykor épp csak másodpercekre-mondatokra, mint Kerekes Vica, Bartsch Kata, Szervét Tibor, Csomós Mari, Cserna Antal, Lengyel Ferenc, és a költőként ismert Szabó T. Anna. És még nagyon sokan mások. Fekete Ibolya tágas, évszázados családi tablóján ők is eleven, életteli karakterek.

(Anyám és más futóbolondok a családból ****)

Szerző