Meg lehet-e a mindennapos terrort egy demokratikus országban szokni? Akik soha nem éltek még ilyen körülmények között, hajlamosak úgy vélekedni: igen, legfeljebb sokkal óvatosabbnak kell lenni. Persze nem árt, ha az emberek professzionális módon elsajátítják az önvédelem leghatékonyabb fogásait - teszik hozzá.
A 2015-ös év ősze erről (is) szól Izraelben.Több tucatszor jártam a Szentföldön. Soha nem csodálkoztam, ha az autóbusz-pályaudvarokon, vasútállomásokon, bevásárlóközpontokban, bankok bejáratánál biztonsági őrök vizsgálták át a táskánkat. A mi érdekünkben. Ez év őszére, szinte egycsapásra, váratlanul megváltozott a kép. A biztonsági ellenőrzések már a repülőtéren enyhítettek a szigorból, a tömegközlekedési csomópontokban alig-alig lehetett nyomukra akadni.
Azután drámaira változott a kép.
Intifáda 3.0
A Templom-hegyen, a Mecsetek terén járva, az Al Aksza mecsetnél és a muszlim világ harmadik legfontosabb szent helyénél, az aranyozott kupolás Szikla mecsetnél, ahonnan Mohamed próféta lovával felugratott Alahhoz, s a paták nyomát rejti a mecset, csak az izraeli katonák és a jordán biztonsági emberek éberségének köszönhetően nem sérültem meg a feldühödött muszlimok kődobálásától. Így kezdődött az intifada 3.0, a muszlimok kibontakozóban lévő újabb felkelése.
Két Izraelben élő, magyar származású újságíró kollégát, Ádám Rachelt, a Kol Israel rádió októberig működő magyar adásának volt főszerkesztőjét, és Halmos Lászlót, az Új Kelet, magyar nyelvű izraeli hetilap kolumnistáját, egy az országról szinte mindennap tudósító blog szerzőjét kértem meg, meséljenek arról: ők hogyan élik meg a terror újabb hullámát?
"Folyton változik a helyzet mindig azt reméljük, hogy majd talán ma jobb csendesebb lesz a napunk" - foglalja össze véleményét Ádám Rachel, aki Jeruzsalemben él. Mint meséli, mindenkiben ott bujkál a feszültség. Szinte állandó jelleggel a szerettek, a családjuk, a gyerekeik miatt aggódnak az emberek. "Csak mindenki épségben térjen haza, minden telefonhívásra feleljen a másik, írjon egy smses életjelt, ez jár fejükben", mondja. Estefelé, Jeruzsálemben, a pezsgő városkép helyett azonban az üres utcák látványa fogadja a turistákat. Máskor, a sokáig elhúzódó nyári melegben, általában a város legkedveltebb parkjában, a Kneszet (Parlament) alatt, a Szákkerben és környékén, a csodálatos növények között ifjú párok sétálnak, gyerekekkel, babakocsit tolva, vagy éppen a hatuna (menyegző) előtti első találkozások okán. Emellett a sportos hilonik, a nem vallásos jeruzsálemiek, esténként a park körül kocognak. De mostanában nagyot változott a kép. Szomorúan tapasztalni, hogy szinte üres a park, kihaltak az utcák. Néhány sietve hazafelé tartó városlakón kívül nem sok jeruzsálemi kockáztatja meg, hogy sötétedés után az utcára kimenjen. Az autók száma is megfogyatkozott. A szeptember közepe óta a nap mint nap folytatódó agresszív palesztin erőszak megtette a hatását.
Személyes élményeim is vannak. Egy ismerős zsidó taxis mesélte a minap, hogy amikor szervizbe kellett vinnie az autóját és ő maga egy másik taxival távozott a műhelyből, nem volt túlságosan nyugodt, amikor megtudta, hogy a leintett taxi sofőrje kelet-jeruzsálemi arab. Hasonló esetről számolt be egy fiatal zsidó egyetemista lány is: annyira tartott a késelés vagy robbantás veszélyétől, hogy ugyancsak taxit hívott késő este és, amikor felfedezte, hogy a taxisofőr arab akcentussal beszéli a hébert, még jobban elkezdett félni. De ez nem is csoda, hiszen a jeruzsálemi egyetemi kampuszokban a közelmúltban nem egy terrortámadást követtek el arab fiatalok. Néhány éve egy izraeli rádiós kollégám, aki az egyetemi menzán éppen ebédelt, súlyosan megsebesült, amikor egy öngyilkos terrorista nem messze tőle az egyik hosszú ebédlőasztalnál felrobbantotta magát.
Nem "spontán" terror
"Kevesebbet megyünk ki az utcára" - írja a Facebookon az egyik jeruzsálemi barátunk."A gyerekeket a feleségem viszi és hozza autóval az iskolából, igyekszünk nem buszra szállni, mert ez egy veszélyes időszak." Egy másik ismerősünk meséli: a lakásukban sem érzik biztonságban magukat. A szomszédban több hete lakásfelújítás folyik és a munkások kelet-jeruzsálemi arabok, akik izraeli személyigazolvánnyal rendelkeznek. A ház lakói mégsem nyugodtak. Félnek, mert az elmúlt hetekben az Izraelben kisebbségben élő, de teljes jogú izraeli arab állampolgárok tucatjai követtek el terrortámadást ártatlan zsidók ellen. "A velünk egy országban élő, ugyanolyan állampolgári jogokat élvező kisebbség is az életünkre tör, egyértelműen szolidárisak az ellenségeinkkel, a muszlim terrorszervezetekkel, a Hamasszal, az Iszlam Dzsiháddal és többiekkel" - összegzi szomorúan tapasztalatait barátunk.
Mit tesz ebben a súlyos helyzetben az izraeli kormányzat? Újabb és újabb törvényekkel, szigorított büntetésekkel, állampolgárság megvonásával, kiutasítással, ingatlan lerombolással, telek elkobzásával, a kiskorú terroristák szüleinek súlyos megbírságolásával igyekszik lefékezni az őrült intifádát.
De az izraeliek többsége nem is igazán tudja, hogy intifáda-e ez, vagy a kisebb-nagyobb szünetekkel állandóan folytatódó terrortámadások része. Ezek az utóbbi évtizedekben mindig is voltak és soha el nem múltak el.
Szeptember óta azonban Izrael szinte minden pontján veszélyeztetik az arab terroristák a zsidó lakosságot. Kődobálás, gyújtópalack robbantás, csőbomba, készakarva elkövetett gázolás, késelés, fegyveres támadás, országutakon való rajtaütés, emberrablási kísérlet, határkerítésen való áttörés, izraeli katonák és civilek elleni terrortámadások - napi rendszerességgel követik egymást. Nem spontán terror ez, nem "magányos farkasok" támadásairól van itt szó. A legitim módon működő izraeli iszlám mozgalom vezetői ugyanis folyamatosan uszítanak, a palesztin autonómia vezetői nemhogy nem ítélnek el egyetlen terrortámadást sem, éppen ellenkezőleg: hősöknek nevezik az izraeliekre, a zsidó lakosságra támadó arab terroristákat.
A békepartnernek kikiáltott Mahmud Abbasz ( arab mozgalmi nevén Abu Mázen) maga is biztatja a felhergelt tömegeket, mégpedig azzal, hogy nem áll ki a népe elé, és nem erősíti meg, hogy hazugságot terjesztenek azok, akik, azt állítják: a jeruzsálemi Al Aksza mecset veszélyben van, hogy Izrael a jeruzsálemi muszlim imahelyek elpusztítására készül. Hiába közli az izraeli kormány minden világnyelven, és persze arabul is, hogy Izrael megőrzi a status quo-t, nem kíván egy ujjal sem hozzá nyúlni a muszlim szent helyekhez, emlékekhez, a másik oldalon mintha nem is hallanák ezt meg.
Magányos merénylők
"Én magam átéltem az első és a második intifádát is, és most tanúja vagyok a kibontakozóban lévő harmadiknak is. Eddig is, most is mindig egyes országok által irányított és pénzelt, Izrael elleni erőszakhullámról volt és van szó, amit a nagyhatalmak kemény közbelépéssel le tudnának állítani. Ezért találkozott Benjamin Netanjahu kormányfő a német kancellárral, és ezért tanácskozott soron kívül az Egyesült Államok vezetőivel is, kérve őket, hassanak oda, állítsák le a szervezett arab erőszakhullámot, amelynek kirobbantását semmi nem igazolja. Átmenetileg beáll néha egy viszonylagos csönd is, hogy azután folytatódjon a terror, ott ahol abbamaradt" - így látja Adam Rachel ezeket a félelemtől terhes hónapokat.
Halmos László aki Rehovotban él, a világhírű Weizzmann Intézet városában, hasonlóan látja a helyzetet, bár ő a terroristák szerveződését másképpen értékeli: "A mostani intifáda a harmadik verzió. Nem újdonság. Csak annyiban, hogy egyrészt nem központi szervezésű, hanem egyéni, népi kezdeményezésű, ezért nehezebben nyomon követhető. Magányos merénylők követik el a gyilkosságokat, de ami a nagyobb baj, hogy a magukat palesztinnak nevező arabok mellett – és oldalán – egyre nagyobb arányban vesznek részt gyilkos terrorakciókban izraeli arabok is."
Honnan a gyűlölet?
Herzlyiáig utazom. A városig, amelyet a pesti születésű, német nyelven író újságíróról neveztek el, aki ezt a vonatablakban elsuhanó „Altneulandot”, Ősújországot megálmodta. Az ottani vasútállomástól autóbuszon megyek tovább Ráánánáig. Héber órát adok új oléknak (bevándorlóknak). Ráánánában előző nap két késelés volt. Egy száz százalékig zsidók által lakott városban, Tel Aviv tőszomszédságában, ahol eddig soha, semmilyen biztonsági probléma nem adódott.
Az első támadás reggel történt. A „palesztin” (mekkora baromság már maga ez a héber Bibliából vett arab önmeghatározás is: filiszteus!) egy autóbusz-megállóban támadt rá az ott várakozókra. Közel ahhoz a megállóhoz, ahol nemsokára leszállok. A megtámadott férfi sebesülten kicsavarta támadója kezéből a kést, és támadóját kis híján agyonverte. A másik késes támadás áldozata súlyosan megsebesült.
Mindkét támadó Jeruzsálemnek az 1967-es hatnapos háború után Izrael által annektált arab-lakta negyedeiből jött, ahol a lakosság egy része izraeli személyi igazolvánnyal él, és ellentétben Ciszjordánia (Júdea és Somron) palesztin-arab lakosaival, szabadon közlekedhet Izraelben.
A késes, lövöldözéses, autóval tömegbe-gázolásos arab gyilkosságsorozat a zsidó újév előestéjén, szeptemberben kezdődött. Az ezotérikus jóslatok hívei ebből baljós jelre következtetnek. Gyakran idézik Mózes első könyvéből az Izmaelre, minden arabok ősére vonatkozó jóslatot is (16:12): „Vad ember lesz ő, kezet emel mindenkire, de rá is mindenki, kárt okoz testvéreinek, ahol csak tanyázik".
Izraeli barátaim gyakran teszik fel a kérdést: miért gyűlölnek bennünket ennyire? „Fajidegenek” lennénk a bibliai szent földön is? A szemita arabok antiszemiták? A rassz-függő általánosítás idegen a kultúrembertől, amely kategóriába az európai zsidóság java sorolja magát. A televízió képernyőjén, az újsághírek kép-mellékletein mégis elborzadva nézzük az IS perverz, szadista kivégzési módszereit, a tunéziai, líbiai, szíriai, iraki arab népcsoportok egymás ellen folytatott irtóháborúit, a szíriai menekültek gyakran agresszív, követelődző viselkedését Európában.
Miért? Az Európában meggyökeredzett, majd a pogromok, a vészkorszak által kiüldözött zsidóság magával hozta, és itt, Izrael földjén elültette és kibontakoztatta az onnan elhozott tudást. Az általuk itt talált, főként beduin arab lakosság és a zsidók kínálta munkára ide tóduló szíriai arabok előbb értetlenül, majd egyre nagyobb gyűlölettel bámultak rá az új, ismeretlen dolgokra, amit a visszatérő távoli rokonok röpke néhány évtized alatt megteremtettek.
Nem a zsidók vétke az arab középiskolások zsákutcába vezető gyenge általános tanulmányi teljesítménye. Nincs közük a zsidóknak az arab községekben dívó vérbosszú szokásához, a „becsületgyilkosságokhoz”, amelyeknek gyakran fiatal lányok az áldozatai. Nem nehéz elképzelni a szolga-házasságba és tetőtől talpig fekete hidzsábba-nikábba kényszerített palesztin vagy izraeli beduin arab asszonyok tehetetlen gyűlöletét, akiknek egy része tízéves kora körül nemiszervi csonkításon is átesett, a szabad életet élő izraeli zsidó lányok-asszonyok iránt. És ez az érzés kivetül - a szó szoros értelmében - az általuk szült arab társadalomra is.
A kulcsszó: a tehetetlen irigység. A magyarázat talán az angolul „culture gap”-nak nevezett kulturális szakadékban rejlik, amely arabok és zsidók között mélyül. És ez a szakadék már Európa testén is megjelent. Nem mi tehetünk róla - figyelmeztet Halmos László.
