A Kieselbach Galéria szenzációi

Változtatni kell a mai helyzeten, mert ma nincs lehetőség arra, hogy a múlt századelő kiemelkedő műgyűjtőihez hasonló gyűjtők lépjenek a porondra, és a magyar és az egyetemes művészet kiemelkedő alkotásait hozzák Magyarországra – mondta Kieselbach Tamás műtörténész és műgyűjtő a Kieselbach Galéria alapításának 20. évfordulója és az Aranykorok romjain című pazar album megjelenése alkalmából.

Alapításának 20. évfordulóját egy látványos kiállítással és egy ragyogó albummal teszi emlékezetessé a Kieselbach Galéria. Tulajdonosa, Kieselbach Tamás az Aranykorok romjain című album megjelentetésével egy másik jubileumot is felállít: ez már a tizedik könyv, amelynek szerzője a fiatal művészettörténész, Molnos Péter. A Galéria 20 éves könyvkiadói történetét összesen 36 képzőművészeti kiadvány fémjelzi, e kötetek összsúlya, ahogy azt Kieselbach Tamás elmondta, 265 tonnát nyom. Kulturális súlyuk ennél jóval nagyobb, ahogy ezt az új album is bizonyítja, amely szenzációs újdonságokat is közöl. Képet alkothatunk arról, hogy az aranykorban (ez lenne a múlt század első fele) micsoda elképesztő értékek, képzőművészeti kincsek voltak a magyar gyűjtők birtokában, az egyetemes műtörténet legnagyobbjaitól a modern magyar festők műveiig.

A könyv és a Galériában rendezett kiállítás szorosan összefügg, a falakra került műkincsekről, egykori gyűjtőikről részletesen szólnak a kötetben megírt tanulmányok. És mintha a művészettörténeti irodalom egy különös, a krimikhez hasonló műfajának születését figyelhetnénk meg a több száz festmény színes reprodukciójával illusztrált, majd 400 oldalas tanulmánykötetben. Molnos Péter szó szerint izgalmas történeteket emel ki a modern festészet és műgyűjtés történetéből. Szakmailag igényes, nem egyszer teljesen friss feltárásai sorakoznak a tanulmányokban, ám alapvetően egy-egy detektívtörténethez hasonló nyomozati ügy tárul az olvasó elé.

A szerző ugyanis a múlt századelő kiemelkedő gyűjtőiről, illetve elképesztő műkincseket magukba foglaló értékes gyűjteményeik sorsáról, egy-egy rendkívüli darabjáról valóságos nyomozási folyamat során fejti fel a múlt rejtélyeit. Egyéni kutatással deríti ki például, hogy egy tragikus sorsú fiatal festő volt az első magyar, akinek a birtokában Van Gogh festmény volt. És ez lehetett volna a magyar államé is: 1908-ban, 12 ezer koronáért megvételre ajánlotta fel a magyar államnak. A döntnökök túl soknak ítélték (Molnos közli az eredeti levélváltást is), Van Gogh elkerült az országból. A Virágcsokor vázában című Van Gogh-festmény ma a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum állandó kiállításán tündököl. (A könyv szerint mai ára 60 millió dollár, azaz 17 milliárd forint.)

A kiállítás mások mellett számos darabot bemutat a Nemes Marcell egykori gyűjteményéből származó remekművek közül. Ő volt az a gyűjtő, aki itthon a legtöbb Van Gogh-ot, három eredetit, birtokolta. És mellé Cezanne-t, Gauguin-t is, de ezek csak videóról villannak be a kiállításon. Kieselbach Tamás mondta el, hogy épp a kiállításuk megnyitásának napján New Yorkban a Sotheby’snél kerül aukcióra egy olyan Van Gogh (Táj viharos ég alatt), amely egykor Nemes Marcell tulajdona volt, s most egy Boeing áráért kerül aukcióra. És ez lehetett volna szintén a magyar államé.

Nemes 1913-ban az egész gyűjteményét felajánlotta megvételre a magyar államnak, de nem volt rá kereslet, így az egészet kivitte Párizsba és aukción horribilis összegekért gazdát cserélt. „Huszonöt-harminc olyan remekműről van szó, amelyeket ma külföldön, a legnagyobb képtárak kincsei között láthat csak a magyar múzeumlátogató” – mondja Kieselbach Tamás a magyar kultúrpolitika huszadik századi legnagyobb baklövéséről, amellyel egy csapásra legalább fél milliárd dollárt sikerült elveszteni.

A műgyűjtemények nagy időszaka, amelyre az album címe utal, az 1900-as évek első évtizedeit jelenti. Az aranykor romjait abban az értelemben is felfoghatjuk, ahogy a kiállítás apropóján Kieselbach Tamás a mai neházségekről beszélt. Ma lehetetlen lenne bárkinek is Magyarországon olyan nemzetközi hírű képzőművészeti gyűjtővé válnia, amint amilyen például Nemes Marcell volt. A gyűjtőként is kiemelkedő szerepet vállaló galériatulajdonos szerint: „Ha csodáljuk és követendő mintának tartjuk azt a teljesítményt, amelyet Nemes Marcell vagy éppen Hatvany Ferenc véghezvitt, akkor meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy ma is követőkre találjanak.”

Ma ugyanis ha egy magyar állampolgár külföldön jelentős műtárgyat vásárol, s azt hazahozza, akkor azonnal védettség alá helyezi az illetékes hatóság. Ez a tulajdonjog erős korlátozása, amely lehetetlenné teszi a nemzetközi műtárgy kereskedelemben való részvételt. Mint gyakorló műkereskedő, úgy tartja, a jubileumi kiállításuk egyik legfőbb tanulsága, hogy ebben a kérdésben változásra van szükség. „A magyar vonatkozású műtárgyakat az emelkedő piaci ár vonzza Magyarországra, amely e műalkotások esetében itt magasabb itt, mint bárhol a világon. De ha ez a visszaáramlás a tulajdonjog erős korlátozásának a veszélye miatt megtorpan, az hatalmas veszteség.”

A kiállítás nagy szenzációja három Csontváry-festmény, amelyek nem voltak láthatók a Várban rendezett életmű kiállításon. A legnagyobb méretű, fantasztikusan szép, és fő műnek mondható Kairói pályaudvar (Egy est Kairóban) évtizedekig lappangott, s Molnos Péter egyik izgalmas detektív-története is ehhez kapcsolódik. A másik kép, a Teniszező társaság ugyancsak hosszadalmas nyomozás és hét évtizedes inkognitó után került napvilágra.

Molnos tanulmánya elmeséli, hogy egykori tulajdonosai a szignó nélküli festményt Gulácsy Lajos műveként adták tovább, de szakemberek alapos vizsgálatai után derült fény az valódi alkotóra, Csontváryra. Ez a sztori igazi happy end a könyv „krimi-fejezetében”, amelyben a hazai képhamisítások hosszú sorát tárja elénk Molnos kimondottan szórakoztató tanulmánya. A harmadik Csontváry-festmény címe pedig Olasz halász, és egy eddig még nem ismert szenzációs Csontváry-fotó is látható 1894-ből a könyvben, s kinagyítva a kiállításon is.

S hogy milyen fontos szerepet játszik egy-egy kiállítás a még lappangó műalkotások napvilágra kerülésében, arról az 1887-1959 között élt Batthyány Gyula eddig ismeretlen Börtön naplója tanúskodik. Az egykor nyolcévi börtönre ítélt gróf (a könyvben még a cellája ajtaja is látható fotón) ez idő alatt festette a húsz lapból álló Börtön naplót, amit azután – ajánlása szerint szeretettel – a márianosztrai börtönőrének ajándékozott. Aki a kiállítást követően vitte tulajdonát a Kieselbach Galériába, mert addig nem is gondolta, hogy érdekes lehet. Visszaigazolása ez annak a kitartó törekvésnek, amellyel a Kieselbach Galéria és a benne folyó munka a régmúlt aranykorok romjain egy új világot igyekszik építeni a műtárgyak szolgálatában.

Vehetjük akár szimbolikusnak is a gesztust, az album első lapján található Új kezdet című felhívást azokhoz, akik a XIX. és a XX. századi magyar műgyűjtemények megismerését és rekonstrukcióját segíthetik különféle dokumentumokkal. A Kieselbach Galéria következő húsz éve a jelek szerint a magyar műgyűjtés történetét feldolgozó reprezentatív könyvsorozat készítésével indul.