Stocker Erik úr a Népszava 2015. november 7-i „Szerintem” rovatában „A férfiak nyugdíjáról” című írásában nyílt ellenpropagandának minősíti a nyugdíjrendszer részleges korrekciójára irányuló törekvéssel (férfi 40) kapcsolatos korábbi jegyzeteimet. Azt is a szememre veti, hogy nem végeztem számításokat annak érdekében, hogy „milyen feltételekkel lehetne a férfi 40-et támogatni?”
Válaszom rövid és propagandamentes: semmilyen feltétellel, mivel a férfi 40 program esetleges bevezetése a jelenlegi – egyébként néhány elemében igazságtalan és ellentmondásos– nyugdíjszisztémát és a hazai munkaerőpiac viszonyait alapjaiban rendítheti meg, az államháztartás (költségvetés) egyensúlyát is veszélyeztetheti és a munkavállalók/vállalkozók befizetéseit (adók, járulékok) pedig jelentősen megnövelheti. Nem kezdek számháborúba, de egy drámai adatot azért közzéteszek: 1954-ben 223 ezer gyermek született hazánkban, a 2012. évben 90 ezer. Már ez is elég lenne ahhoz, hogy a női és férfi 40 ellen érveljek. De arra is hivatkozhatnék, hogy az öregségi nyugdíjminimum gyalázatosan alacsony: 28 500 forint/hó/fő. Nem ezen kellene először változtatni? Kötelességem felhívni a figyelmet arra is (ohne Propaganda) hogy tilos a magyar nyugdíjrendszert ad-hoc jellegű kezdeményezésekkel babrálni és indokolatlan a nyugdíjkasszát százmilliárdokkal megcsapolni.
Citálom Stocker úr rám vonatkozó mondatait: …”álláspontja szerint a „női 40” is elhibázott döntés volt, a következtetést mégsem mondja ki, hogy ezt töröljék el. Az ezzel járó népszerűtlenséget nem vállalja.” A népszerűtlenség nem vállalására vonatkozó nívótlan megjegyzésére nem reagálok, de azt határozottan cáfolom, hogy nem tettem javaslatot a „női 40” program eltörlésére. Számos rádió és televízió adásban, legutóbb a Friedrich Ebert Alapítvány által szervezett nyilvános szakmai fórumon mondtam el, hogy a „női 40” programot el kell távolítani a nyugdíjrendszerből, a ”férfi 40” -et pedig le kell venni napirendről. Egyik nyári dolgozatomból idézem magam: „Álláspontom szerint belátható időn belül – talán a következő kormányzati ciklus kezdetétől – meg kell szüntetni a Nők 40 programot, a „Harc a férfi 40-ért” akciót pedig már el sem szabad kezdeni. Az egymásra hasonlító két konstrukció egyaránt hibás és igazságtalan.
Minden politikai erőnek az lenne a közös feladata, hogy rendszerszemléletben dolgozzon ki egy olyan átlátható, korhatár előtti nyugdíjazási szisztémát, amely erősen csökkentett nyugdíjösszeget biztosít a korhatár előtt nyugállományba vonulóknak (degresszív nyugdíj-megállapítási rendszer), és választási lehetőséget kínál a nehéz és speciális élethelyzetekben a véglegesen visszavonulni szándékozó korhatár alatti személyeknek. Így meggátolható lenne az 58-60 éves életerős és munkahellyel rendelkező emberek azonnali, indokolatlan nyugállományba vonulása, miközben segítenénk a perspektíva és munka nélkül maradt, álláskeresési támogatással már nem, és nyugdíjjal még nem rendelkező, a létfenntartási küzdelemtől elfáradt 60-62 éves asszonyokon, férfiakon.” (Népszabadság 2015. július 20.„ Ne tetézzék a bajt!”) Ön szerint ezek nem egyértelmű mondatok? Nem lehet megérteni belőlük, hogy mi a témakörrel kapcsolatos véleményem, és azt sem, hogy mit javaslok? A következő szövegrész is tőlem származik és a Népszava 2015. július 23-i számában jelent meg, „Tévút” című írásomban.
„Egyetlen ésszerű és közgazdaságilag indokolható, a nyugdíjrendszer stabilitását hosszútávon meglapozó megoldás kínálkozik: folytatva az egységes 65 éves nyugdíjkorhatárra való ráállás végrehajtását, rövid időn belül szükséges kialakítani egy olyan, a korhatár alatti személyek (nő, férfi) számára alternatívát kínáló – rendkívül szigorú és degresszív nyugdíj-megállapítási – rendszert, amely nemhogy nem kedvezményezi a korai nyugdíjba vonulást, hanem egyenesen szankcionálja. (….)A kidolgozott új szisztéma életbe léptetésével párhuzamosan ki kell vezetni a rendszerből a „Nők 40” programot, a „Férfi 40” mozgalmat pedig gyorsan felejtsük el! Eleget jártunk már tévúton, ideje letérni róla!” Tanulság: érdemes előbb figyelmesen elolvasni kedvenc újságunkat, és csak ezután illik másokat minősítő reflexiót írni!
"A béreket kell minden áron közelíteni a nyugati bérekhez, hogy ne külföldön keresse fél millió ember a boldogulását. És máris volna járulékfizető amennyi kell, és munkaerő-hiány sem lenne.”
Stocker úr megtalálta a megoldást! A „minden áron” kifejezés ugyan számomra értelmezhetetlen, viszont azt tény, hogy a 11,2 milliós Belgium gazdasági teljesítménye négyszerese, a 8,5 milliós Ausztriáé háromszorosa a 9,8 milliós Magyarországénak. A 10,5 milliós Csehország GDP-je 50 százalékkal magasabb, mint drága hazánké. Ezek a különbségek értelemszerűen visszatükröződnek a munkajövedelmekben és a nyugdíjakban is. Valamennyiünk érdeke, hogy a munkavállalók reálbér pozíciója érzékelhető mértékben javuljon az elkövetkező években. Az is közös érdek, hogy a képzett, kreatív és életerős polgáraink határainkon belül fejtsék ki alkotó tevékenységüket és a hazai nyugdíjkasszát gyarapítsák befizetéseikkel. De versenygazdaságokban – ha tetszik, hanem: a magyar az -, nem a vágyak, az álmok és a „minden áron” bemondása determinálja a nettó és bruttó munkabérek nagyságát, hanem a gazdaság teljesítménye és az alkalmazott adó- és járulékrendszer. A kapcsolat függvényszerű, és ez így is van rendjén.
