Előfizetés

Horribilis összegért kelt el Modigliani egy aktja

Publikálás dátuma
2015.11.11. 06:51
FOTÓ: EUROPRESS/GETTYIMAGES/TIMOTHY A. CLARY
Rekordáron, több mint 170 millió dollárért (50 milliárd forint) kelt el Modigliani női aktja a Christie’s hétfői aukcióján.

Az árverésen a kínai milliárdos, Liu Yiqian vásárolta meg a képet. Ezzel a világ második legdrágább festménye lett. Az első még mindig Pablo Picasso Az algíri nők (O változat) című festménye.

Kormánybuktatás Lisszabonban

Publikálás dátuma
2015.11.11. 06:38
Pedro Passos Coelho FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Ahogy várható volt, leszavazták a baloldali pártok a portugál jobbközép kormány programját, megbuktatva Pedro Passos Coelho kisebbségi kabinetjét. A szociáldemokrata-kereszténydemokrata pártszövetség (PSD-CDS-PP) végzett az élen az október 4-i parlamenti választáson, de nem szerzett abszolút többséget. 

Aníbal Cavaco Silva államfő a legtöbb szavazatot szerzett tömörülés vezetőjének adott első körben kormányalakítási megbízást, annak ellenére, hogy a PS paktumot kötött a kisebb, radikális baloldali pártokkal, s közölték az államfővel, szilárd többségi kormányt tudnak alakítani. António Costa, a szocialisták vezetője a Baloldali Blokk, a Portugál Kommunista Párt és a Zöldek vezetőjével tegnap a parlamentben megállapodást írt alá, s közös bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Passos Coelho kabinetje ellen.

A kormányprogramot elutasító határozat 123 igen szavazattal átment, 107 ellenében, s ez azt jelentette, a jobbközép kormány vezetőjének be kell nyújtania lemondását. Nagy kérdés, Cavaco Silva kormányalakítási megbízást ad-e a kommunistákat is magában foglaló baloldali blokknak, vagy ügyvezetőként hivatalban hagyja Passos Coelho kabinetjét, s előrehozott választások kiírása mellett dönt. A jobboldali kabinet hajtotta végre az EU-mentőcsomag keretében előírt megszorító intézkedéseket, a baloldal azonban elutasítja a szükségintézkedések folytatását.

Montenegró: pattanásig feszült helyzet

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2015.11.11. 06:36
Milo Djukanovic montenegrói kormányfő Németország számára is fontos partner lett FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Vlagyimir Putyin idézte elő a novemberi montenegrói tüntetéseket, amelyeket a rendőrség meglehetős keménységgel vert le. Ezt a merész megállapítást Milo Djukanovic, az ország miniszterelnöke tette. Vajon a Krím-félsziget annektálása és a kelet-ukrajnai lázadók segítése után a Kreml új válsággócot akar létrehozni a Balkánon? Montenegróban inkább másról lehet szó, Djukanovic kormányfő negyed század múltán is csillapíthatatlan hatalmi ambícióiról.

Angela Merkel még a német koalíciós válság előtt váratlan kijelentést tett. A kancellár azt közölte, katonai konfliktus alakulhat ki a Nyugat-Balkánon, ha Németország határa lezárásával próbálja útját állni a menekülthullámnak. A német kormány válsága azóta megoldódott, s a határokat – a keresztényszócialisták elnöke, Horst Seehofer követelései ellenére - nem zárják le. De mennyire reális egy balkáni háború veszélye? A félszigeten a nemzetiségek közötti ellentétek ugyan megmaradtak, de az Európai Uniónak a térségre gyakorolt befolyása miatt elképzelhetetlen a kilencvenes évekbelihez hasonló vérontás.

A veszélyt sokkal inkább az egyes balkáni országokon belüli társadalmi megosztottság jelenti. Macedóniában nyáron már-már polgárháború réme fenyegetett a bal- és jobboldal közötti megosztottság miatt. Az EU-nak végül sikerült csökkentenie a feszültségeket, félő azonban, hogy tartós megoldást nem sikerült találni. Rendkívül megosztottá vált a montenegrói társadalom is, az elmúlt hetekben hétről hétre mind többen tüntettek a kormányzat ellen. Bár a társadalom sosem volt egységes, kivált a függetlenség 2006-ban történt kikiáltása óta, az ország megosztott Milo Djukanovic hívei, valamint a Szerbiához húzó erők között, a mostani megmozdulások mindegyik korábbinál aggasztóbbak lehetnek a kormányfő számára, mert ezúttal a fiatalok, egy sor nem kormányzati szervezet, valamint a szegényebb rétegek is csatlakoztak hozzá.

Milo Djukanovic nagyon érdekes politikai őskövület a Balkán szívében. Ugyan távolról sem idős politikus, 1962-ben született, mégis már két és fél évtized óta határozza meg hazája belpolitikáját. Zsenialitása abban rejlik, hogy mindig időben tudott váltani, s a politikát mindig ügyesen ötvözte a maffiamódszerekkel. Először 1991-ben választották meg az akkor még természetesen Jugoszláviához tartozó köztársaság kormányfőjének: mindössze 29 éves volt. Szerepe volt abban, hogy a montenegrói kommunista párt átalakult a Montenegrói Szocialisták Demokrata Pártjává (DPS). Djukanovic akkor még Slobodan Milosevic lelkes támogatója volt, kormánya is küldött csapatokat az elszakadni vágyó Horvátországba, a montenegrói csapatok tartották fenn Dubrovnik blokádját.

Veszélyben az újságírók

Montenegróban papíron ugyan sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság van, a gyakorlat azonban mást mutat. A független média vezetői, újságírói állandó veszélynek vannak kitéve. 2004-ben megölték a Dan című montenegrói kormányellenes lap tulajdonosát-szerkesztőjét, Dusko Jovanovicot. Az elkövetőt mind a mai napig nem kerítették kézre. Hasonlóképpen végezte 2008-ban Ivo Pukanic Zágrábban, aki a horvát Nacional című tényfeltáró lapban leleplezte, hogy szövi át a maffia a Balkán-félszigetet. Máig nem ismert a megrendelő személye.

Montenegróban 1992-ben népszavazást rendeztek a függetlenségről, s Djukanovic hevesen kampányolt a szerbek és a montenegróiak közös állama mellett. A voksoláson 95,96 százalék voksolt a Jugoszláviában maradásért. A boszniai háborúban Crna Gora nem vállalt közvetlen szerepet, de több boszniai menekültet kiszolgáltatott a Jugoszláv Néphadseregnek. Többjüket megölték. Aztán elkövetkezett 1995, majd a daytoni egyezmény. Djukanovic élesen bírálta a délszláv háborúk lezárását biztosító megállapodást, amely szerinte a szerbek megalázásával egyenértékű. Egyre jobban eltávolodott Milosevic politikájától, 1997-ben pedig végleg szakított vele, s leszámolt pártjában a Milosevichez hű erőkkel. Djukanovicot egyre jobban kedvelték a befektetők, mert állami tulajdonba vette a papíron a munkások kezén lévő gyárakat, amelyeket aztán eladott.

A Nyugat pragmatikus balkáni politikát folytatott kiindulva abból, hogy az ellenségem ellensége a barátom, így Podgorica (az egykori Titograd) lett a legfontosabb szövetségese a térségben. Bár pontosan lehetett tudni, hogy a kormány nem éppen tiszta üzletekkel, a cigarettacsempészet révén tesz szert az állam bevételre, az EU szemet hunyt efelett, s „elfelejtkezett” Djukanovic korábbi politikai nézeteiről.

Még ellenségei sem tagadhatták, hogy Djukanovic nemcsak önkényre hajlamos, rendkívül ügyes politikus. 2000-ben bocsánatot kért Horvátországtól a dubrovniki blokád során játszott montenegrói szerep miatt, megnyitotta hazája határait a koszovói menekültek előtt az 1998-1999-es háború idején, később kiváló kapcsolatokat alakított ki a montenegrói albán kisebbséggel. Pontosan azt tette, amit a Nyugat elvárt tőle, sőt, még talán többet is. Bár kormányzási stílusa nem mindig hordozta a demokratikus jegyeket, ez a legkevésbé sem érdekelte sem Brüsszelt, sem pedig Washingtont. Amint az sem, hogy országát egyre inkább a függetlenség felé terelte. A 2006-os referendumon 55,5 százalék voksolt az elszakadás mellett, ami fél százalékkal volt több a minimális többségnél.

Még ebben az évben Djukanovic visszavonulását kommunikálták, mert „belefáradt a politikába”, s bár a DPS újabb győzelme után nem ő lett a kormányfő, de a párt elnöke maradt. Ekkor főként üzleti ügyekkel foglalkozott, mígnem 2008-ban ismét kormányfő lett. 2012-ben negyedszerre bízták meg őt kormányalakítással a függetlenség elnyerése óta. Djukanovic mindig biztosan tartotta kezében a gyeplőt. Akkor is ő irányított, amikor névlegesen nem ő volt a kormányfő. Maga mögött tudhatta a Nyugat támogatását, s Brüsszel is inkább őt támogatta, mintsem a Szerbiához húzó ellenzéket. Djukanovic hazáját a NATO-ba akarja vezetni – hangoztatta ezt többször is az elmúlt években. Podgorica hivatalosan 2010-ben lett az észak-atlanti szövetség tagjelöltje, s ugyanebben az évben az Európai Unióé is. Belgrádot megelőzte, nemcsak e tekintetben, abban is, hogy Brüsszel már 20 fejezetet megnyitott az országgal, s ebből kettőt ideiglenesen le is zártak.

Mostanra azonban némiképp megváltozott a helyzet. Szerbiára már Washington sem tekint ellenfélként, Aleksandar Vucic szerb kormányfő rengeteg erőfeszítést tett azért, hogy hazáját közelítse az Európai Unió felé, s az utóbbi hónapokban kétszer is hivatalos tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államokban. Így a Nyugaton sem tartanak annyira a szerbek által uralt montenegrói ellenzéktől. Washington és Brüsszel számára is egyre kellemetlenebb a montenegrói rendőrség fellépése. Az amerikai State Department közleményben ítélte el az erőszakot, s az ellenzéki Demokrata Front nevű párt tagjaival szembeni fellépést. Djukanovic azt állítja, hogy a tüntetők államcsínyt akarnak végrehajtani, s valójában Moszkva áll mögöttük.

Az Európai Unió is a rendőri túlkapások kivizsgálását követelte. Az EU montenegrói delegációja felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki számára biztosítani kell a véleménynyilvánítás szabadságát. Doris Pack, az Európai Parlament korábbi közel-keleti megbízottja pedig Twitter-oldalán annak a véleményének adott hangot, hogy „az önkényes” Milo Djukanovic a törvények fölé helyezi magát.

A tüntetéshullám szeptember végén indult el, akkor talán sokan még legyintettek, mondván, ennek is csak ugyanaz lesz a sorsa, mint több más hasonló próbálkozásnak. Bár nem kétséges, hogy a megmozdulásokat azok kezdeményezték, akik 2006-ban az ország önállóságának legnagyobb ellenfelei voltak, nagy fegyvertény számukra, hogy mind többen csatlakoznak a mozgalomhoz. Köztük a fiatalok, akik az állami korrupció miatt vonultak az utcákra. Mások politikai elégedetlenségüknek adnak hangot amiatt, mert a kabinet módosítani kívánja a választási törvényt nyilvánvalóan úgy, hogy az az ő érdekeit szolgálja.

Ami különösen aggasztó lehet Djukanovic szempontjából, hogy egyre többen saját romló életszínvonaluk miatt vonultak az utcára. Őket nem az érdekli, hogy ki van hatalmon, hanem az, miért nem csökken a 15 százalékos munkanélküliség. Az északi, hegyvidékes, kevesebb turista által látogatott részen az átlagnál jóval magasabb az állástalanok aránya. A munkanélküliek mintegy harmada 30 év alatti, egyetemi végzettséggel rendelkező fiatal értelmiségi. Az átlagbér 490 euró ugyan, de az adóhatóság adatai szerint minden nyolcadik embernek kevesebb mint 200 euróból kell gazdálkodnia. Djukanovic nem hajlandó lemondani, de bejelentette, előrehozná decemberre a parlamenti választást. A podgoricai vezetés azt reméli, hogy ebben a hónapban csatlakozhat majd a NATO-hoz. A tüntetők egy része azonban nem kíván csatlakozni az észak-atlanti szervezethez, aminek transzparenseken adtak hangot.

Bár Djukanovic és csapata most Oroszországot vádolja a feszültségek gerjesztésével, a 2000-es években éppen ő volt az, aki jelentős területeket adott el az oroszoknak, s jó barátjának, Vlagyimir Putyinnak. Létezett olyan strand Montenegróban, ahol kiírták, ott csak orosz gyerekek játszhatnak. Djukanovic eladta a legnagyobb ipari komplexumot, alumíniumkombinátot és bauxitbányát Oroszországnak, ezekből származott Montenegró nemzeti jövedelmének körülbelül a fele. A KAP alumíniumkombinát vezetője, Oleg Gyeripaszka, 2012-ben angolosan távozott is, miután elég jövedelemre – hírek szerint félmilliárd euróra – tett szert a montenegrói kalandból.

Az örök túlélő kormányfőnek nehéz lesz kikecmeregni ebből a helyzetből. Igaz, az Európai Bizottság tegnap közzétett montenegrói országjelentése azt sugallja, hogy Brüsszel továbbra is fontos szövetségesként tekint Podgoricára. A dokumentumban ugyan elkötelezettebb fellépésre ösztökélik a kormányt a korrupcióellenes harcban, valamint további lépéseket várnak el a kabinettől a médiaszabadság tekintetében, ugyanakkor az Európai Parlament szlovén képviselője, Ivo Vajgl úgy vélte, hogy Montenegró „a legkevésbé problematikus ország a balkáni régióban” azon államok közül, amelyek célja az uniós integráció. Djukanovicnak tisztában kell lennie azzal, ha továbbra is erőt alkalmaz a megmozdulások résztvevőivel szemben, azzal csak saját maga alatt vágná a fát. Ezt már a Milosevic-érában meg kellett tanulnia.

Cigarettacsempészetből dollármilliárdok?
Djukanovic már a kilencvenes években felkeltette a nemzetközi nyomozószervek érdeklődét a Balkánon zajló cigarettacsempészet kapcsán, amelynek feltételezések szerint ő volt az egyik kulcsfigurája. Az olasz ügyészség kívánta vizsgálni a montenegrói kormányfő szerepét. Ő minden vádat visszautasított arra hivatkozva, hogy minden teljesen törvényesen zajlott, s a „cigarettakereskedelem” az akkori jugoszláv törvényekkel összhangban történt.
Az amerikai, illetve olasz hatóságok azonban úgy vélték, szó sem volt törvényes kereskedelemről. Feltételezésük szerint a cigarettacsempészet összértéke több milliárd dollár lehetett. A 2000-es évek elején az olasz korrupcióellenes hivatal konkrétan Djukanovicsot nevezte meg a cigarettamaffia „keresztapájának”, s az ő tudtával és közreműködésével csempészték a hatalmas szállítmányokat Itáliába. Bariból, illetve Kotorból szállították az árut a dél-olaszországi kikötőkbe.
A vádak szerint a montenegrói miniszterelnök bűnszervezete a hírhedt nápolyi maffiával, a Camorrával is kapcsolatban állt, s segített neki a nyomok eltüntetésében. Az olasz hatóságok 2004-ben letartóztatási parancsot adtak ki Djukanovic ellen, aki nem is léphetett Itália területére, hiszen azonnal letartóztatták volna. Feltételezések szerint azért is szorgalmazta annyira Montenegró önállóságát, mert független állam vezetőjeként immunitást élvez. 2008-ban megjelent a bari ügyészség előtt, több órán keresztül kihallgatták, de nem vették őrizetbe. Állítólag azért ment el a dél-olasz városba, mert attól tartott, ha ezt nem teszi meg, nemzetközi elfogató parancsot adnak ki vele szemben.