Belváros;önkormányzat;közgyűlés;ingatlanbotrány;V. kerület;Juhász Péter;

2015-11-11 20:00:00

Sokasodó belvárosi botrányok

A Belváros csütörtöki képviselő-testületi ülésén újra napirendre kerülnek az V. kerületi ingatlanügyek. Juhász Péter, az Együtt helyi politikusa nem vár tartalmi eredményt, de mindenképpen erős kérdéseket fog feltenni a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter által vezetett önkormányzatnak. Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi és a volt V. kerületi polgármester között nincs nagy különbség: Szentgyörgyvölgyi folytatja azokat a piaci árhoz képest feltűnően nagyvonalú belvárosi ingatlaneladásokat, amelyeket még Rogán Antal kezdett el a kerületben.

Tartalmilag nem sokat várok a csütörtöki képviselő-testületi üléstől, az önkormányzat kellőképpen cinikus ahhoz, hogy ne válaszoljanak a konkrét kérdéseimre - nyilatkozta a Népszavának Juhász Péter. Az Együtt alelnöke, V. kerületi képviselője kiemelte: az ülésen elhangzó kérdésekre az önkormányzatnak 30 napja van válaszolni, azonban ezek a határidő lejárta után sem szoktak megérkezni. Kísértetiesen hasonlít ez a gyakorlat a Fővárosi Főügyészség eljárásához, hiszen a napokban már negyedszer hosszabbították meg a Juhász által indított ingatlanügyek nyomozási határidejét.

Szentgyörgyvölgyi "méltó" utód

Az Együtt alelnöke még október végén a budapesti Alkotmány utca 21. szám alatti ház bejárata előtt tartott sajtótájékoztatót. Elmondta, az önkormányzat az épületben 150 millió forintért, vagyis 178 ezer forintos négyzetméteráron adott el egy 840 négyzetméteres ingatlant. Hangsúlyozta, hogy az utcában átlagosan négyzetméterenként, 800 ezer és 1,1 millió forint közötti összegért árulják a lakásokat.

Az önkormányzati képviselő kiemelte, hogy az ingatlanról készült értékbecslés eredetileg 215 millió forintos árat állapított meg, de miután a vásárló fél éve már bérelte az ingatlant, ezért 30 százalékkal olcsóbban vehette meg a lakást. A bérleti jogot pályázaton kívül nyerték el, azzal, hogy meditációs és rekreációs központot akarnak létrehozni benne, ami nyilvánvalóan közérdek a belvárosiak számára – fogalmazott. Kitért arra is, hogy az eladásról szóló döntést az önkormányzati testületi ülésen részt vevő ellenzéki képviselők nem szavazták meg.

Juhász sajtótájékoztatóján fel is szólította Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármestert, hogy ne írja alá azt a szerződést, amelynek alapján a valós árnál legalább 60 millió forinttal kevesebbért adnának el egy belvárosi ingatlant. Arra az esetre, ha a polgármester aláírná az eladásról szóló határozatot, Juhász Péter rendőrségi feljelentést helyezett kilátásba. Az, hogy végül megtörténik-e az aláírás, a csütörtöki ülésen választ kapunk. Az Együtt politikusa hozzátette: az a különbség Rogán Antal és Szentgyörgyvölgyi Péter között, hogy az utóbbi nem rendelkezik mentelmi joggal, így nehezebb dolga lesz a bíróságon.

Az önkormányzat közleménye szerint Juhásznak lett volna lehetősége kifejteni a véleményét a testületi ülésen, de azon - sok más alkalomhoz hasonlóan - nem vett részt. Hangsúlyozták: az Alkotmány utcai épület olyan leromlott állapotú ingatlan, amely évek óta üresen áll, felújítására több mint 100 millió forintot kellene költeni. Mivel nem lakásokról, hanem helyiségekről van szó, a hasznosításra ennek az összegnek a többszörösét kellene fordítani - szögezte le a belvárosi önkormányzat.

Nem ma kezdték

Nem ez volt az első „érdekes” belvárosi ügy, hiszen korábban Juhász Péter a belvárosi ingatlanbotrányokkal kapcsolatban üzletszerűen, bűnszervezetben való hivatali visszaéléssel vádolt meg politikusokat, így a kerület korábbi polgármesterét, Rogán Antalt is. Feljelentése szerint az önkormányzat vagyongazdálkodása nem volt kiszámítható, saját szabályait sem tartotta be, és a vagyonvesztés mértéke túlmegy a hanyagság, a gondatlanság, a hozzá nem értés körén, szándékos bűncselekményt valósít meg. Juhász szerint a kerület vezetése több milliárd forinttal károsította meg a helyi költségvetést.

Annyi eredményt sikerült elérnem, hogy körülbelül fél évig szüneteltek a kerületben ezek a „furcsa” eladások – jelezte Juhász, hozzátéve: sajnos másfél hónappal ezelőtt újra indultak az ügyletek, és Szentgyörgyvölgyi folytatja elődje akcióit.

Az önkormányzat védekezése
"Juhász Péter összemos adatokat és folyamatosan csúsztat, hogy megtévessze a közvéleményt és lejárassa az önkormányzat munkáját. Valótlan állításaival nemcsak az önkormányzatot, hanem piaci szereplők, szervezetek, személyek jóhírnevét is befeketíti" - a Népszava egy korábbi belvárosi ingatlanügyekkel foglalkozó cikkére küldték a fenti reagálást a belvárosi önkormányzattól. Juhász - állítása szerint - tényekkel és számlákkal tudja bizonyítani igazát, várja, hogy az önkormányzat konkrétan megnevezze, hogy melyek azok az adatok, amelyeket összemos.

De Juhász szerint újabb botrány van készülőben a kerületben: a Belváros ingatlaneladásait intéző ügyvédi iroda vehetett nagyon kedvezményesen lakást az önkormányzattól. Az Együtt alelnöke Facebook oldalán jelentetett meg részleteket az eladásról. Mint írta: a Deák téri, 237 négyzetméteres ingatlan 154 millió forintot ér (felújítva 192 milliót), ennek ellenére 78 millióért jutott hozzá a Sándor Zsolt vezette ügyvédi iroda. Juhász ezért követeli, a kerület indítson vizsgálatot annak kiderítésére: összejátszott-e az ügyvéd az értékbecslővel, hogy ilyen alacsony árat állapítson meg, és kéri azt is, amíg a vizsgálat tart, addig ne bízza meg ezeket a cégeket az önkormányzat. Azt is szeretné elérni, hogy ezentúl két értékbecslés kelljen minden ingatlanértékesítéshez a Belvárosban.

Nem csak olcsón kap ingatlant a belvárostól Sándor Sz. Zsolt ügyvédi irodája, de azt sem árulja el, mennyi bevétele származott az önkormányzattól – írta szerdán a Facebook-oldalán Juhász. A politikus megkérdezte az ügyvédet, mekkora bevétele származott az önkormányzattól - illetve más önkormányzatoktól -, hogy kiderüljön, mennyi közpénzhez jutottak az évek során. A válasz szerint ez nem ismerhető meg, "mert ő ügyvéd". Juhász nem hagyta annyiban, az Adatvédelmi Hatósághoz fordult. Péterfalvi Attila hivatala kötelezte Sándor Sz. Zsoltot, hogy adja ki az önkormányzati képviselő számára a kért adatokat. Juhász, amint megkapja, az iratokat, nyilvánosságra hozza, hiszen szerinte "az mégiscsak lehetetlen, hogy ne tudjuk meg mennyi ment el a mi pénzünkből ehhez az ügyvédhez".

Cseppek a pohárban

Politikai változásnak kell ahhoz elkövetkeznie, hogy jogi eredménye is legyen a munkámnak – reagált Juhász kérdésünkre, hogy szerinte mi lesz a vége a belvárosi ügyeknek. "Abban bízom, hogy újra jogállamba fogunk élni, és ahhoz, hogy egyszer végleg beteljen a pohár a mostani kormányzattal szemben, ezek a történések cseppek a pohárban. Ha Magyarország újra jogállam lesz, ezek a szereplők börtönben fognak ülni, ebben egészen biztos vagyok" – fogalmazott a belvárosi képviselő.

Kétes ügyek a belvárosban
  • 1. Deák Ferenc u. 23. : Az V. kerület ingatlaneladási ügyeit intéző ügyvédi iroda 154 millió forint helyett 78 millióért juthatott hozzá az ingatlanhoz.
  • 2. Alkotmány u. 21. : Az önkormányzat az épületben 150 millió forint vagyis 178 ezer forintos négyzetméteráron adott el egy 840 négyzetméteres ingatlant. Juhász Péter hangsúlyozta, hogy az utcában átlagosan, négyzetméterenként, 800 ezer és 1,1 millió forint közötti összegért árulják a lakásokat.
  • 3. Arany János utca 9.: A szakács Gianni Annonihoz köthető Il Forno Hungaria Kft. 79,99 millió forintért juthatott hozzá a 440 négyzetméteres üzlethelyiséghez, négyzetméterenként (nm) 181 ezer forintos áron, holott a környéken a hasonlóan felújított ingatlanokért 1 millió forint is kérhető.
  • 4. Dorottya utca 8.: A 3200 nm-es épülettől 582 millióért szabadult meg a kerület, a 776 milliós piaci ár helyett. A 180 ezres nm-enkénti átlagár méltányosnak tűnik a 340 ezres ottani átlaghoz képest.
  • 5. Erzsébet tér 2.: Hajas László fodrász 46,4 millióért vette meg a 159 nm-es helyiséget, jutányosan 292 ezer forintért nm-enként. A környéken egy 40 nm-es üzlethelyiséget hirdettek korábban 21,4 millióért, 535 ezres nm árral.
  • 6. Hold utca 13.: A bisztrót üzemeltető Axin Kft. saját kívánságára vásárolhatta meg a 40 nm-es helyiséget, a fideszes többségű képviselő-testület pedig lakásáron, üzleti célokra, 10 millió 500 ezerért, 26 ezer forintos nm áron szavazta meg az eladást.
  • 7. József Attila utca 12.: Az egykori Jaguár-szalon 271 nm-ét egy ciprusi offshore-cég tulajdonában álló kft. vehette meg 103 millió helyett, kedvezményesen 62,7 millióért, nm-enként 231 ezer forintért.
  • 8. Károly krt. 22-24.: Kevesebb mint fél év bérlés után nm-enként 160 ezer forintért, magyarán a 30 százalékos bérlői kedvezménnyel vette meg egy cég az ingatlanokat.
  • 9. Károly krt. 26.: A 212 nm-es üzlethez 75 millió helyett 52,4 millióért juthatott hozzá egy olyan cégcsoport, amelynek részvényese - többek között - Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó két unokatestvére is. Egy év múlva 102 millióért adtak túl az ingatlanon, a helyi ellenzék szerint így 50 milliós kárt okozva a Belvárosnak.
  • 10. Október 6. utca 11.: Jóval a piaci áron alul kelt el a 192 nm-es helyiség, melyet az önkormányzat 154 ezer forintos nm-enkénti áron mindössze 29,5 millióért adott, miközben több mint 134 milliót is érhetett a környék 700-800 ezer forintos nm áraihoz képest.
  • 11. Podmaniczky tér 3.: Ugyancsak egy cég kérésére, lakásáron adták oda 9 millió 310 ezer forintért a 35 nm-es helyiséget, noha üzleti célokra kívánták használni. A Reál Kör "apartmanhotelt" fejlesztene, ehhez pedig szinte az egész épület az övéké lehet.
  • 12. Sas utca 17.: Éveken át a CBA bérelte, ám néhány éve egy ismeretlen cég - a jól ismert bérlői kedvezménnyel - 51 millióért vehette meg a 310 nm-es helyiséget. Az idő közben étteremmé alakult ingatlant most 430 millióért árulják hirdetőoldalakon.
  • 13. Szerb utca 9.: Itt található Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester 110 nm-es lakása, amiért 19 milliót fizetett az önkormányzatnak, holott 2007-ben egy tűz után 160 milliót költött a műemlékházra a kerület. A lakás valódi értéke 63 millió lehet.
  • 14. Váci utca 10.: Összesen 66,5 millióért kelt el kedvezményesen a 280 nm-es helyiség, a piaci áron reálisnak tartott 157 millió helyett. Az önkormányzat először ugyan 560 ezres "övezeti" átlag négyzetméterárat határozott meg, ez végül valamiért 237 ezerre csökkent.