Fekete György mindent visz

Publikálás dátuma
2015.11.12. 06:47

Széles körű szakmai tiltakozás fogadta azt a törvénymódosítási javaslatot, ami részben a Magyar Művészeti Akadémia kezébe adja az utolsó részben független – egyébként tíz milliárdos büdzsével rendelkező – mecénás szervezetet a Nemzeti Kulturális Alapot.

A Nemzeti Kulturális Alap alelnökét a továbbiakban csak az MMA elnökének, Fekete Györgynek a jóváhagyásával nevezhetik ki – áll többek között az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tegnap beterjesztett törvényjavaslatban. Az alap alelnöke egyébként az, aki 10 milliárdos költségvetéssel rendelkező állami mecénás alap stratégia döntéseit hozza. Az NKA elnöke eddig és továbbra is az emberi erőforrások minisztere. Az NKA Bizottságának tagjainak egyharmadát is a Magyar Művészeti Akadémia adja, a további kétharmadát pedig a miniszter saját hatáskörben, illetve az érintett szakmai szervezetek javaslata alapján nevezi ki.

Az MMA nemcsak az alap legfelsőbb vezetésében lesz megkerülhetetlen, hanem egyharmad arányban ő jelöli a szakmai kuratóriumainak tagjait is. A másik egyharmadot – hasonlóan a bizottsághoz - az emberi erőforrások minisztere, a maradékot pedig a szakmai szervezetek delegálják. Az eddigi modell szerint a kurátorok felét választotta saját hatáskörben a miniszter, és felét delegálták a szakmai szervezetek. Már a jelenlegi forma is számos problematikus döntésre adott lehetőséget, és jócskán csorbult a kuratóriumok döntési szabadsága. Ám az új rendszerben az állami oldal – a minisztérium karöltve az MMA-val - abszolút többségbe kerül. Tehát a kormányoldal érvelésével ellentétben nem távolabb, hanem közelebb kerül az államhoz a mecénás szervezet.

Kérdés, hogy ezek után milyen komoly szakember fog „biodíszletnek” beülni a kollégiumokba – mondja egyik neve elhallgatását kérő kulturális szakember. A tervezet szerint a kollégiumi rendszer is megváltozna: a vizuális művészetek kollégiumát külön képző-, ipar- és tervezőművészeti, továbbá fotókollégiumra bontanák. Emlékezetes, hogy L. Simon László kulturális államtitkárként épphogy csökkentette a kollégiumok számát, azok összevonásával. Szintén profiltisztással magyarázták annak idején, hogy miután a filmes pénzek a Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalaphoz kerültek, ezek az ügyek kikerülnek a kollégiumi struktúrából.

Az új szabályozás ezzel is szembe megy úgy, hogy ismét lesz filmes kollégium is. Nyilván az MMA számos filmes tagja szeretne pénzeket osztani. A szöveg szerint az irodalmi, a zenei, a képző- az ipar- és tervezőművészeti, valamint az építészeti, továbbá a fotó-, a film-az előadó-, a népművészeti tematikájú, tehát a művészeti kollégiumokban kap egyharmadot az MMA, a többiben, például a közgyűjteményi kollégiumban nem, ott megmarad a miniszter és a szakma feles-feles aránya, ám a törvényjavaslat szerint ezek „összetételének meghatározása során az MMA részvételét biztosítani kell”. További állandó kollégiumokat is csak az MMA elnökének beleegyezésével hozhat létre a miniszter. Az új kollégiumi struktúrát 2016. január 1-ig kellene létrehozni.

Hiller István (MSZP) volt kultúrális miniszter lapunknak kifejtette, „Az MMA valójában politikai szervezet, mely időnként művészeti kérdésekkel is foglalkozik. Behatolása és térfoglalása a NKA-ba megbocsáthatatlan bűn. Minden kormányon átívelő, több, mint két évtizedes konszenzust rúgott fel vele a jelenlegi kabinet.” Hiller szerint elfogadhatatlan a lépés, ezért ő és pártja nemmel szavaz a törvénymódosításra.

A döntés bár tragikus, de korántsem váratlan, hiszen épp 3 éve nyilatkozta Balog Zoltán miniszter a HírTv-ben, hogy a kiszervezné a kulturális támogatást. Az év végén kormánydöntés is született arról, hogy meg kell vizsgálni, hogyan erősíthető az MMA „kultúrstratégiai szerepe”. Már ekkor felmerült, hogy helyet kapjanak az NKA-ban, sőt az is, hogy a teljes keretet ők osszák el. Ismeretes, hogy részben épp Fekete túlzott nyomulása miatt romlott meg Balog Zoltán miniszter és L. Simon László kulturális államtitkár viszonya, akit végül le is váltottak.

A teljes kulturális élet szorongva figyeli az eseményeket, ugyanakkor képviselői nem akarnak névvel nyilatkozni, hiszen saját, vagy intézményük projektjei esetében továbbra is számítanak az NKA támogatásra. Ugyanakkor, ha óvatosan is, számos szervezet, köztük kormánypárti is, bírálta a döntést. Az Orbán Viktornak és számos döntéshozónak elküldött levelében a szervezetetek azt kifogásolják, hogy az NKA átalakítása kapcsán nem történt egyeztetés a szakmával.

A levelet aláírta egyebek mellett az Artus Kortárs Művészeti Egyesület, az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete, a Fiatal Fotóművészek Stúdiója, a Fiatal Írók Szövetsége,a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, a Független Előadó-művészeti Szövetség, a József Attila Kör,a Lábán-Rudolf díj kuratórium, a Magyar Bábművészek Szövetsége, a Magyar Írószövetség, a Magyar Műfordítók Egyesülete, a Magyar Színházi Társaság, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, a Szépírók Társasága,a Színházi Kritikusok Céhe, a Történelemtanárok Egyesülete.

„Meggyőződésünk, hogy az NKA működésének, a szakmai alapokon nyugvó döntéshozatalnak mindenkor nemzeti kultúránk egészét kell kiegyensúlyozottan megjelenítenie. Úgy látjuk, a Nemzeti Kulturális Alapot, különösen a kuratóriumi delegálási rendszert érintő változások éppen az intézmény eddigi függetlenségét veszélyeztethetik, miközben az nem szorul ilyen jellegű reformokra" – írják a levélben. Ez azért is jelentős, mert például a Magyar Írószövetség korábban közleményben állt ki az MMA mellett. A Fiatal Írók Szövetségének képviselője lapunknak kifejtette: „Az igazság az, hogy kezdünk belefáradni az örökös szélmalomharcba. Tíz éve küzdünk, de a legjobb amit elértünk, hogy nem romlott tovább akkor a kultúrpolitika, azóta viszont megint süllyedt a színvonal. Nehéz hinni, hogy bármin javítani lehetne nyilatkozatokkal, többet ér a lelki higiénénk.”

Gulyás Márton aktivista lapunknak elmondta beigazolódtak a korábban hangoztatott félelmeik, sem az MMA, sem a törvényalkotó nem képes semmilyen reflexióra és kommunikációra. Mint ismeretes, Gulyás és a Szabad Művészek a múlt héten megzavarták az MMA közgyűlését, hogy nyílt vitára kényszerítsék az MMA elnökét, aki már három éve folyton kitér ez elől. Gulyás azt hangoztatta lapunknak, hogy az MMA nem számolt el sem anyagilag, sem szakmailag az adófizetőknek, hogy mire költötte a rendelkezésére bocsátott töménytelen pénzt. Számításaink szerint 2011 óta több mint 20 milliárd forintba került az adófizetőknek az MMA. A Magyar Narancs ma megjelenő számában utána járt néhány kifizetésnek. Kiderült, hogy Pintér Sándor volt cége, L. Simon holdudvara, és más a kormánynál jól fekvő cégek milyen zsíros megbízásokat kapnak a Magyar Művészeti Akadémiától.

Az Írószövetség elnöke nem fél
Szentmártoni János költőt, az inkább a jobb oldalhoz kötődő Magyar Írószövetség elnökét többek között arról kérdeztük miért írták alá azt a levelet, amelyben több szakmai szervezet hiányolja, hogy a törvénymódosítási javaslat benyújtása előtt nem egyeztettek a szakmai szervezetekkel.
- A Magyar Írószövetség is kifogásolja, hogy az NKA átalakítása kapcsán nem történt egyeztetés a szakmai szervezetekkel. A szakma teljes kizárásával történt a törvényjavaslat előállítása?
-Az NKA rendkívül fontos, jól működő és kipróbált pénzosztó intézmény, amely a civil szférában működő kulturális szervezetek (kiadók, egyesületek, folyóiratok stb.) alapvető támogatója. Ebből adódóan a különböző művészeti területeknek legalább a reprezentatív szervezeteivel szerencsés lett volna egy szakmai egyeztetés.
- Miért ítélik veszélyesnek azt, ha a Magyar Művészeti Akadémia akkora súlyhoz jutna a Nemzeti Kulturális Alap támogatásainak odaítélésében, mint az összes többi szakmai szervezet együttvéve? Hogyan ítélik meg az MMA jelenlegi működését?
- A Magyar Művészeti Akadémia kikerülhetetlen, rangos és magas színvonalú kulturális intézmény, amelynek megtiszteltetés a levelező tagjának lennem. Művészeinek munkásságát rendkívül nagyra becsülöm. Ugyanakkor, mint a legrégebbi és legnagyobb irodalmi szervezet, a Magyar Írószövetség elnöke, a civil kulturális műhelyek érdekeit is szem előtt kell tartanom. Aláírásommal nem az MMA-tól való félelmemnek kívántam nyomatékot adni, csupán a már említett egyeztetés hiánya feletti kérdéseimnek.
- Érdeklődnénk aziránt is, hogy az ellenző petíció aláírásával nem félnek-e attól, hogy több írószövetségi tagjukat felháborítja, hiszen tucatnyian az MMA tagja is, ráadásul ön is levelező tag?
- Nem félek, valamennyiükkel jó viszonyt ápolok. Ugyanakkor pontosítsunk: én nem egy „ellenző petíciót” írtam alá, hanem egy szakmai levelet, amely az egyeztetést hangsúlyozza. Továbbá nem a sajtónyilvánosságnak készült, hanem az érintett politikai vezetőknek. Nehezményezem, hogy nem így alakult.
(M.M)



Szerző
Frissítve: 2015.11.11. 21:54

Szeretni jobb, mint gyűlölni

Publikálás dátuma
2015.11.12. 06:45
Lévai Katalin most is a menekültek pártján áll FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Szétesett családról és a háttérben szétesett országról regél Lévai Katalin új regénye, aminek címe, a Romkocsma is erőteljesen utal erre. A volt politikus és a szociológus, író szerint a politika végzetesen eltávolodott az emberektől. Nem népszerű arról beszélni, hogy a hajléktalan ellátást meg kellene változtatni, nem népszerű azt mondani, hogy a nők bére még mindig húsz százalékkal lemarad az azonos munkát végző férfiak bére mögött, ahogy a roma integráció kérdése se népszerű.

- Miért beszél el egymás mellett a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Romkocsma című regényében a benne szereplő három korosztály?

- Azt vettem észre, hogy felnő egy generáció, melynek tagjai most már harmincasok, és még mindig úgy szeretnének élni, mintha húszon vagy tizenévesek lennének. Közben van egy-két-három gyerekük és van családjuk. Az izgatott, amit ez a harmincas generáció olyan kétségbeesetten keres a romkocsmákban, a bulikban, miközben ezek nem igazán nyújtanak számukra kielégülést. Kérdés számomra, miért utasítják el amit a nagyszülői generáció, vagyis az én generációm eredetileg nyújtott számukra. Milyen érdekes, hogy a harmadik generáció, a regényben szereplő kislány korosztálya pedig inkább elfogadja a nagymama értékrendjét. A két szélső generáció értékrendje sok tekintetben közös, miközben a középső talajt vesztett, nem találja az értékeit, és a romkocsmák világában próbálja megtalálni a boldogságát.

-Nem lehetséges, hogy az a polgári értékrend, amit a nagyszülők nyújtani tudtak, az úgynevezett szocializmus időszaka alatt meglehetősen torzult? Esetleg nem is volt ez már valódi értékrend, csak aziránt való nosztalgia, mert a többség számára megvalósíthatatlan volt.

- Biztos, hogy ez is igaz, de az a nagymama, aki a könyvben szerepel, még úgy tűnik, hogy egy igazi nagycsaládot tudott maga köré teremteni, ha ez a szocializmus idején már nem is volt olyan minőségű, mint az azt megelőző generáció életében. Ez azonban a lánya számára már nem jelent igazán fontos értékeket, nem ezeket akarja követni. Párhuzamos igazságok jelennek meg. A kislány azt mondja, hogy „igazi anyukát akarok, komoly szülőt, aki törődik velem, és megteremti nekem a nyugalmat, békességet”, mert minden kisgyerek ezt akarja. Az igen nehéz helyzetben lévő középgeneráció egyensúlyoz a polgári lét és az alternatív életforma között, a nagyszülői generáció pedig kétségbeesetten nézi ezt az egészet és reménytelenül próbálja összetartani a családot. Mindenkinek megvan a maga igazsága, ezek, mint a párhuzamosok, elfutnak egymás mellett. És a középső generáció felnő egy romkocsma negyedben. Az is milyen érdekes, hogy a zsidó negyedre épül rá a bulinegyed. Sokan úgy jönnek ide külföldről, hogy nem is nagyon tudnak mást Budapestről, minthogy itt romkocsmák vannak.

- A regénybeli kislány fiatalkorára úgy találja meg önmagát, hogy Londonba megy a már a szüleivel oda kivándorolt barátnőjéhez. Abban, hogy a felnőtté válni kezdő lány régóta tervezi elhagyni a családját, az itthoni rossz helyzeten kívül, menekülés is van, az, hogy szinte ki akar rohanni a világból.

- Abszolút így van, és ez egy nagyon szomorú helyzetet mutat. Azt, hogy igen sokan, akiknek nincs olyan érzelmi és családi hátterük, ami borzasztó erős megtartó erő lehetne, elmenekülnek innen. A fiatalok nem csak a családjuk, hanem az ország elől is menekülnek.

- Miközben alapvetően családtörténetet írt, a háttérben mégiscsak ott van az ország. És most már nem csupán az írót, hanem a szociológust is kérdezem, milyen esélyt lát itthon a különböző korosztályoknak?

- Elég nehéz életlehetőségeket és életsorsokat látok. Gyakran már a 45 év körüliek kipörögnek mindenféle olyan intézményes lehetőség közül, ami a megélhetésüket biztosítja. Sokszor óriási szellemi értékek vesznek el azért, mert többen nem tudnak egy-egy intézménybe bekerülni pusztán a koruk miatt, nem tudnak a munka világában megkapaszkodni.

- Miért nem cél a még ereje teljében lévő korosztály „hasznosítása”, másrészt miért jutott el az ilyen korúak jelentős része oda, hogy nincs ereje teljében, szétesett, piálós, depressziós emberré vált.

- Magyarországon meglehetősen szűk az a polgári réteg, amelyik húsz-harminc évig keményen és tisztességesen dolgozott, bizonyos értékeket a magáénak vallott, felhalmozott szellemi és anyagi javakat, és ennek következtében megteremtette, hogy idős korában is boldogan és jól élhessen. Ez a fajta polgárosodás nálunk nem történt meg, az utóbbi évtizedek abszolút a polgári értékek és normák ellen dolgoznak. Ezért az idős generációnak azt kell átélnie, ha még vallja ezeket a polgári normákat, akkor ezzel totálisan egyedül marad, a margóra kerül, magányossá válik, kövület lesz belőle. Úgy érzi, hogy nem is értik meg már azt, amit mond. A középső generáció küzd az életével, keresi a helyét már új munkakörülmények és családi modellek között. Hagyományos család alig létezik, mozaik családok jelennek meg helyette a szétesettségükkel, izgalmasságukkal, időnként összetartó erejükkel. Gyereküket egyedül nevelő anyák, apák, barátok, barátnők, nyitott és nem nyitott házasságok.

- A politikai szlogenek szintjén mégis a hagyományos család eszményképét sulykolják, és a polgári értékrendet hirdetik.

- Tudom, hogy a polgári családok közül sok csak messziről látszott összetartónak, és jónak, de azért merem feltételezni a saját tapasztalatomból, életemből, hogy voltak olyan családok, melyekben tényleg működtek a polgári értékek. Az egymás megbecsülése, a tisztesség, a kimondott szó szentsége, és baj esetén az összetartás. A polgári család csupa jó, pozitív képzetet hív elő az emberekből, ezért használja a politika szlogenként. Különben már ezt se használja annyira, mint korábban. Amikor a KDNP már gyerekszegénységre sem szán elég pénzt, akkor milyen polgári értékekről, emberi értékekről beszélünk? Ha gyerekeknek nem akarunk segíteni, hol vannak a keresztény értékek?

- Önt, aki sokat foglalkozott az esélyegyenlőség ügyével, különösen érzékenyen érintheti, hogy ma egyre inkább elmélyülnek a társadalmi egyenlőtlenségek.

- A nyilvánosság előtt meg sem jelenik ez a kérdés. Lehet, hogy vannak még olyan baloldali orgánumok, amelyek időnként ezt előveszik, de most már a politika szintjén ez szinte szóba se kerül. Eddig legalább lehetett ostorozni a Fidesz és a KDMP álesélyegyenlőség teremtő politikáját, de már ilyen hangokat sem nagyon hallani.

- A leszakadt rétegek senkit nem érdekelnek?

- Azt gondolom, hogy az MSZP elfelejti azokat az értékeket, amelyeket egy baloldali pártnak képviselnie kell. Úgy mint a szolidaritás, az esélyegyenlőség, a menekültekkel, a szegényekkel, a nőkkel, a hátrányos helyzetűekkel való törődés. Gyakorlatilag ma nem látok olyan politikai erőt, amely napirenden tartaná ezeket a kérdéseket. Nem vállalja ezeket senki, mert nem népszerűek. Nem népszerű ma kiállni a szegények mellé, ezzel nem lehet szavazatokat szerezni. Nem népszerű arról beszélni, hogy a hajléktalan ellátást meg kellene változtatni, nem népszerű azt mondani, hogy a nők bére még mindig húsz százalékkal lemarad az azonos munkát végző férfiak bére mögött, ahogy a roma integráció kérdése se népszerű. Ezeket a mai politikai pártok egyike se akarja nyíltan vállalni, mert népszerűséget veszítenének velük. Sikerült lerombolni azokat az alapvető emberi érzéseket és értékeket, amik feltételezhetővé tennék, hogy fogékony a társadalom ezekre az értékekre. Minden politikus azt gondolja, hogy ezek a kérdések nem érdekelnek senkit, és, ha fölvetődnének, elutasításra találnának.

- Már négymillió szegénységben élő ember van nálunk. Őket nem lehetne megnyerni szavazónak, annak érdekében is, hogy számítson a véleményük?

- Nagyon is lehetne, abszolút egyetértek önnel, mert ebben a kérdésben az volt benne, hogy ezt kellene csinálni. Rossz és buta politikusnak tartom, aki ezt nem teszi. Meg kellene győzni az embereket, hogy mindenki jobban jár, ha nem szétszakadt, dezintegrált társadalomban élünk, hanem van egy közösség, amibe beletartoznak a szegények, hajléktalanok, az éhező gyerekek. Az integrált társadalom mindig jobb, mint a dezintegrált, és szeretni jobb, mint gyűlölni. Szolidárisnak lenni, segíteni, jobb, mint elutasítani és kilökni.

- De akkor miért nem ezt csinálják a politikusok? Mindegyikük ennyire dilettáns, vagy azért valami miatt ez mégsem érdekük?

- Rövid távon ez valószínűleg nem hozna a konyhára túl sokat. Rögtön nem lehetne szavazatban mérni azt, ha valaki kiállna a szegények mellett. Ahhoz hitelesen kellene képviselni az ügyüket, és meggyőzni őket arról, hogy aki értük szól, valóban mellettük áll. Nehogy azt gondoljuk, hogy a szegények, a hajléktalanok, a peremre szorultak elhinnék, ha most kiállna egy baloldali politikus, és azt mondaná, „veletek vagyok drága testvéreim!” Joggal nem hinnék el neki.

- Miért nem termeli ki ez a rossz helyzetbe került több milliónyi ember a saját, értük lázadó Jeanne d' Arc-jait. Bár a fekete ruhás nővérre időnként szokták mondani, hogy ő ilyen. A politika leginkább jól szituált öltönyös urak és kosztümös hölgyek tevékenységévé vált. Tényleg nem biztos, hogy hiteles lenne, ha milliomosok kiállnának, és azt mondanák, hogy „hajrá szegények, utánam!” Sarkított az, amit Moldova György szokott mondani, hogy „megyek, veszek egy szemüveget, mert nem látom a Fidesz és az MSZP közötti különbséget, mindkettő a nagytőkések pártja.” Fikarcnyi igazság sincs ebben?

- Ez nem csak sarkított vélemény. Olyan messzire került a politika az emberektől, annyira hiteltelenné vált, hogy már senki nem hiszi el egy politikusnak, hogy amikor odamegy szegényeknek levest osztani, akkor ő tényleg velük szolidáris. Nagyon messze került a politika az emberektől. Azért nem termelik ki a Jeanne d' Arc-jaikat a szegények, mert a reményét sem látják annak, hogy bármit is meg lehetne változtatni. Nem csak azért, mert öltönyös urak és kosztümös hölgyek csinálják a politikát, hanem azért sem, mert nem hisznek nekik, a hitelességük a nullával egyenlő.

- Valaha miniszter is volt. Lemondott arról, hogy politikus legyen?

- Ebben a mai politikai életben az ember nem szívesen vesz részt. Hogyha civilként politizálhatnék, és erre lennének vevők, akkor azt csinálnám. De ezt nem lehet csinálni. A politika olyan, és a politikus olyan ember lett, hogy kizárólag a hatalomról van szó. Az embernek el kell felejtenie, hogy értelmiségi. És ezt nem tudom elfelejteni.

- Nincs arról is szó, hogy kigolyózták a politikából? Le is írta, ez hogyan történt akkor, amikor Brüsszelben képviselő volt. A politikában a perifériára került.

- Azért, ha nagyon akarnék, visszatérhetnék a politikába. Volt olyan párt, amelyik hívott, de nem mentem. Csinálhatnék is pártot, nem akarok, mert az értelmiségi és a politikusi lét egymást kizárja. És az értelmiségi meg a polgári értékrend azt mondja, hogy az adott szó érvényes. Ha én mondok önnek valamit, akkor holnap is azt fogom mondani, és nem fogom hátba döfni, mert bocsánat, politikus vagyok és én ezt megtehetem.

- Mint európai képviselő, 2008-ban azt nyilatkozta, hogy meg kell oldani az illegális menekültek problémáit, és ha lehetséges, legalizálni kell a helyzetüket. Most is ezt gondolja?

- Igen, én most is a menekültek pártján állok. Most is azt mondom, hogy nem veszélyt, hanem inkább esélyt jelentenek Európának. Nem félni kell tőlük, hanem integrálni, befogadni őket. Ezt kell jobban csinálni. Németországban és az északi országokban nem véletlenül a legerősebb a szociális szakma, amely számára gyönyörű, hosszútávú feladat, hogy azokat a muszlim családokat, amelyek háborúból menekülnek, és rettenetes viszontagságok, szenvedés után megérkeznek Európába, segítse integrálni.

- Akkor is, ha ötmillióan, majd netán tízmillióan jönnek?

- Egyelőre még nyolcszázezernél sem tartunk. Németország nyolcvankétmilliós ország, vagyis ez egy százalékát sem éri el a lakosságának. Igen nagy menekültáradat esetén is, ha a számokat nézzük, azt látjuk, hogy minden országban legfeljebb a lakosság egy százaléka lesz muszlim az újonnan bevándorlók közül, ettől igazán nem kell félni. És ezek az emberek áldozatok, menekülnek a gyűlöletes iszlám állam elől. Nem lehet őket a sorsukra hagyni.

- Meg tudják ők tartani úgy a saját kultúrájukat, hogy Európa értékrendjét ne borítsák fel?

- Eleve vicc, hogy mi építünk kerítést, mert mi ellen védjük mi Magyarországot, amikor ide a kutya sem akar jönni. És akik Németországba vagy Svédországba akarnak menni, azok dolgozni akarnak akkor is, ha úgynevezett gazdasági menekültek, amit kár eleve pejoratív fogalomként kezelni. Nyilván valamennyi országnak fel kell mérnie az erőkapacitását, és mindegyiknek jogában áll megmondani, hány embert tud befogadni. Amennyire én ismerem a Nyugat Európa-i integrációs politikát, arra van esély, hogy kiveszi magának az értelmiségi, a kulturáltabb, képezhetőbb rétegeket, a krémjét fogadja be a menekültáradatnak. A nyomorultabbakat pedig igyekszik valamelyik másik országba elpasszolni. Eddig legalábbis ez történt, de ez így nem működik, mert a szegények, akiket dobnak mint a forró krumplit egyik országból a másikba, előbb-utóbb megutálják azokat, akik ezt csinálják, és szembe fordulnak velük. Ezt a fajta integrációs politikát kéne feladni. Az európai kultúrának és politikának borzasztó bűne, hogy mivel négy-öt éve van Közel-Keleten polgárháború, nem gondolta előre végig, hogy elindul majd egy menekültáradat. Nem gondolta végig azokat a mechanizmusokat, amelyekkel vonzóvá tehetné a multikulturális társadalmat. Ezért jutottunk el oda, hogy ma ki lehet mondani, hogy a multikulturális társadalom halott.

- Nálunk nem ezt mondják, hanem ezzel rémisztgetnek.

- Miközben a multikulturális társadalom isteni, mert annyira színes, és rengeteget lehet tanulni másoktól. Ha megismerünk más kultúrákat, egészen máshogyan nézünk rá saját magunkra is.

- És ettől még megmarad a nemzeti kultúra?

- Abszolút megmarad. Attól, hogy a mi kultúránk mellé bejönnek még más, érdekes, mozgalmas kultúrák, nem kerülünk veszélybe. Szűk látókörűség az ellenkezőjét gondolni. Ez gyengeséget mutat. Miért kell ennyire félni? Ha meg tényleg ennyire gyenge az európai kultúra, akkor pedig megette a fene.

Szerző

Kapcsolódó

Romkocsmák nemzedéke

Mikulás az Alma együttessel

Publikálás dátuma
2015.11.11. 18:12

Ha valaki megemlíti az Alma együttest kevés, olyan kisgyerekes szülőt találna ma Magyarországon, akinek nem mond semmit ez a név. Ma van a szülinapom, Bogyó és Babóca, és még sorolhatnánk sok, az együtteshez köthető dalcímet, amelyet anyák, apák és gyermekek már biztos hallottak – nem is egyszer - otthon, televízióban, rádióban, CD-ről vagy élő koncerten.

S hogyan jutott el idáig, Magyarország egyik, de talán elmondható, hogy a legismertebb gyermekzenekara?

Egy gimnáziumi barátság nyomán, 1996 nyarán alakult meg az akkor még négytagú zenekar. Rögtön ezután több tehetségkutató versenyt nyertek, majd baráti segítséggel megjelent első CD-jük (akkor még kazettán) a rendkívül fantáziadús „Alma" elnevezéssel, amelyből több száz darabot jótékonysági célra ajánlottak fel. A hangzóanyagot a Marczibányi téri Művelődési Házban művészeti mentoruk, Bródy János ajánlásával mutatták be.

Kezdetben felnőtteknek zenéltek. Rendszeres klubesteken léptek fel a Virányosi Közösségi Házban, olyan vendégművészekkel, mint Huzella Péter, Dinnyés József, Sebeők János, Szvorák Kati, Kútvölgyi Erzsébet, Papp János, Vörös István, Sólyom Tamás, énekesek, színészek, művészek, írók. Emellett több zenés színházi és irodalmi produkcióban is részt vállaltak. Közös produkciók születtek Maksa Zoltán humoristával (Kész röhej - címmel), illetve neves színművészekkel mint Halász Judittal, Hegedűs D. Gézával, Papp Jánossal, Lukács Sándorral. Számos színházi produkció zenéje is az Alma Együttes- illetve a zenekarvezető, Buda Gábor nevéhez fűződik: A macskaprém kalapos hölgy, Két hold van a poharamban, Hogyan lett a grimbuszból krampusz?, Jégvirág, Almaszósz.

Egy véletlen felkérés kapcsán, olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett, és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy szinte csak gyerekkoncertjeik vannak. Így nőtték ki magukat gyermek zenekarrá.

Az Almák vicces ars poeticája így szól: „A koncertjeinkre olyannyira jellemző unalommal és passzivitással igyekszünk rávenni a gyerekeket arra, hogy minél többet üljenek a DVD és a számítógép előtt, legyenek intoleránsak, politizáljanak és dohányozzanak...

...ha fenti leírás egyes elemei nem fednék a valóságot, az csakis a véletlen műve...”

Ebből is látható, hogy van humoruk és ez a humor, az ebből fakadó szöveg és zene a gyermekek szívéhez, lelkéhez nagyon hamar utat talált. Ezért is mondják, hogy a gyerekek választották őket.

Évente csaknem 300 koncertet adnak művelődési házakban, óvodákban, iskolákban, fesztiválokon, roadshow-kon, céges rendezvényeken, az ország minden pontján, több CD-t adott ki, valamint jelentettek meg DVD-t, mesekönyvet az elmúlt években. Természetesen nem állnak meg itt, tele vannak tervekkel.

Aki a közeljövőben látni akarja őket élőben, az megteheti december 6-án 11 órától a Budapest Kongresszusi Központban, ahol egy fergeteges Mikulás-napi koncertet adnak. Aznap mindenkihez megérkezik a Mikulás, és ezen az igen fontos napon, nemcsak az ünnephez kapcsolódó dalokat, hanem az együttes legnagyobb slágereit is hallhatja a nagyközönség a koncerten.

Szerző
Témák
Alma együttes