Mit kell tudni a Bajkálról? Annyit mindenképpen érdemes, hogy ez a világ legmélyebb tava. 1642 méter, egyes források 1637-t írnak. A tíz legnagyobb közé tartozik. Területe 31 722 négyzetkilométer, egyharmad Magyarországnyi. Hossza 636 kilométer, legnagyobb szélessége 79 kilométer. Valószínűleg a legrégebbi tó: 25-30 millió évesre becsülik a korát. A világ édesvíz készletének a 20 százalékával rendelkezik. Hihetetlenül gazdag a növény-és állatvilága. Mintegy 2600 fajtát tartanak számon, több mint a fele csak itt létezik, mint például a Föld egyetlen édesvízi fókafaja, a nerpa. A hegyektől övezett Bajkálnak 27 szigete van, a legnagyobb 72 kilométer hosszú. A csodálatos őserdők a fenséges látványt csak fokozzák.
A természetvédelemmel foglalkozó minisztérium vezetője a napokban azzal a kéréssel fordult az oktatási és tudományos minisztériumhoz és a tudományos szervezetekhez, hogy végezzenek alapkutatásokat annak kiderítésére, milyen folyamatok játszódnak le a Bajkál-tó ökológiai rendszerében, és mi várható a jövőben. A miniszter nem titkolta, hogy a probléma megoldása nem tűr halasztást. Ez is annak a bizonyítéka, hogy a Bajkál-tó feletti állami ellenőrzés eddigi rendszerét már alkalmatlannak találják arra, hogy a világ egyik legjelentősebb és legnagyobb tavát megvédjék a további pusztulástól. Az UNESCO a tavat 1996-ban a világörökség részévé nyilvánította.
A riadalmat tulajdonképpen az váltotta ki, hogy a tó partmenti szakasza az utóbbi időben tovább szennyeződött nitrogénnel, foszfáttal, mikroorganizmusokkal, és ez újabb algásodáshoz vezetett. Mindez annak ellenére történt, hogy már 2009-ben napirendre vették a tavat kemikáliákkal szennyező Bajkáli Cellulóz-és Papírgyár végleges bezárását. Mégis csak 2013-ban született meg a hivatalos döntés a szakaszos bezárásról. 2014 szeptemberéig kellett várni arra, hogy felhagyjanak a cellulóz feldolgozásával. Pedig, az üzem elavult berendezéseinek nagy szerepük volt abban, hogy holt területek keletkeztek a tóban. A gyár tisztítóberendezései, amelyek most a városi csatornák szennyezettségének a csökkentésére lennének hivatottak, nem hatékonyak. Ráadásul a bezárt gyár több mint 6 millió köbméter felhalmozott káros anyaga viharok idején bejuthat a Bajkál-tóba.
Az orosz kormány úgy döntött, nem hajlandó módosítani azon a még 2001-ben hozott határozatán, amelyben kimondta, hogy a Bajkál-tó minimális vízszintje nem csökkenhet 456 méter alá. Ettől a legválságosabb időszakokban átmenetileg eltekinthetnek. Határozat ide vagy oda, a Bajkál vízszintje csak nem igazodott a kormány elvárásaihoz. Már január végén az elmúlt hat évtized legalacsonyabb vízállását mérték, ami azzal járt, hogy a közeli falvak vízhiánnyal küszködtek. Földalatti források apadtak el, megfogyatkozott a halállomány. Emiatt vészhelyzetet hirdettek ki a területen. A vízszint februárban 2 centiméterrel volt alacsonyabb a megengedettnél, és 40 centiméterrel alacsonyabb, mint 2013-ban. Áprilisban 14 centiméterrel maradt el az előírttól. A hó olvadása májusban csak átmenetileg kedvezett a Bajkálnak. Mostanában ismét algásodásról szólnak a hírek. A Bajkál átlagmélysége nem sokkal haladja meg az előírt mértéket, és 20 centiméterrel elmarad a vízszegény 2014-es állapottól. A szakértők attól tartanak, hogy a következő hónapok még kellemetlenebb meglepetéseket tartogatnak. Orosz szakértők becslése szerint a jövő év májusára a Bajkál szintje 28-40 centiméterrel fog elmaradni az előírthoz képest. Ismét vannak jelei annak, hogy a kormány megint rákényszerülhet saját előírásainak feladására.
Nem nehéz az okokat megtalálni. A bezárt papírgyár káros utóhatásain és az épülő új vízierőműveken kívül közéjük tartozik az is, hogy az átfogó felmérések tapasztalatai szerint az Irkutszki megyében lévő víztisztító berendezések – már ha egyáltalán működnek – nem megfelelőek. A hetvenes és a nyolcvanas években épült berendezések elöregedtek, teljes felújításra várnak – egyelőre hiába. A néhány évvel ezelőtt létrehozott két új városi víztisztító egyáltalán nem működik, az ügyészség most próbál a végére járni annak, hogy mi ennek az oka. Nem becsülhető le az éghajlatváltozás negatív következménye sem. Az egész ázsiai-csendes-óceáni térségre jellemző a nyári felmelegedés és a csapadék csökkenése. Az átlaghőmérséklet 2 fokkal emelkedett, miközben a Bajkálba szállított vízmennyiség drámaian csökkent. A tóba torkoló Szelenga folyó, amely felerészben biztosítja az ideömlő vízmennyiség felét, egyre kevesebb utánpótlásról gondoskodik. A többi, mintegy 300 folyó is kevesebbet szállít: 2014-ben például a vízmennyiség 33 százalékkal maradt el a megszokottól.
A hatalmas erdőtüzek tovább növelték a hőmérsékletet, s a Szelenga párolgását felerősítették. Augusztusban több mint 120 ezer hektáron, legalább százötven helyen égett az erdő a tó körül, már-már természeti katasztrófától tartottak. A 38 fokos hőség, a füst, a pokoli szárazság is arra késztette a hatóságokat, hogy Szibéria négy régiójában szükségállapotot hirdessenek ki.
Az emberek hangulatára nemcsak a tó állapota, a kiszáradt kutak vannak rossz hatással, hanem elégedetlenek a hatóságok megszorító intézkedéseivel is. Az ő érdekük ütközik a tavat védők érdekeivel. Ők nem képesek meglenni a vízi erőművek normális működése nélkül, amelyek városokat és munkahelyeket tartanak életben. Úgy vélik, egyre nehezebb itt az élet, a munka, a gazdálkodás, az állattartás, a közlekedés, de még a temetés is. Csökken a halállomány, s ez is megnehezíti a megélhetést. A Bajkál védelmét nehezen látják összeegyeztethetőnek az emberek jogainak a biztosításával. Petíció is született a helyzet rendezése érdekében.
Csakhogy ezen a helyzeten csak a tó kárára lehetne változtatni. Azt meg nem engedhetik meg. Az előrejelzések szerint 2020-ig tart az alacsony vízállás. Akadnak tudósok, akik azt állítják, hogy az emberi beavatkozás csak tovább ront a helyzeten, hagyni kell, hogy a természet maga korrigáljon. Csakhogy a természet lassú öngyógyító hatását, a jelek szerint, nehéz lenne kivárni.
Amikor a Bajkál sérülékenységéről van szó, az embernek óhatatlanul is az Aral-tó sorsa jut az eszébe. És az, hogy egy tó nagysága önmagában nem nyújt védelmet az ember kicsinyes és szűklátókörű lépéseivel szemben. A Turáni-alföldön lévő sóstó, amelyet az oroszok tengernek neveznek, félévszázada még a Föld negyedik legnagyobb tava volt, a Bajkálnál is nagyobb. Aztán az éghajlati változások és a tavat tápláló folyók öntözésre való túlzott felhasználása oda vezetett, hogy a tó vízszintje feltartóztathatatlanul apadni, sőt pusztulni kezdett. Ennek a folyamatnak a nem várt eredményeként az Aral északi és déli részre szakadt, 2003-ban pedig a déli rész tovább zsugorodott. Egyes részek teljesen kiszáradtak. Az éltető Amu-darja és a Szir-darja ma már nem éri el ezeket a tavakat. A hatvanas években az évenkénti apadás elérte a fél métert. Az Aral-tó tíz évvel ezelőtt már eredeti területének háromnegyedét, vízmennyiségének 90 százalékát elvesztette. A hajózás, a halászat megszűnt Azóta csak északon sikerült életet lehelni az Aral- tóba.