A 47 esztendős Ferenczi György a nyolcvanas években country-zenészként kezdte pályafutását, majd – több nemzetközi szájharmonika-versenyen való sikeres szereplés után – megalapította a Herfli Davidsont, amellyel (saját megfogalmazása szerint) „jellegzetes magyar blues- és soul-zenét” játszott. A több mint tíz éve működő Rackajam fúziós muzsikája az utóbbi időben egyre határozottabban a magyar folklórkincs, a kárpát-medencei népzene felé fordul. A Fonó-beli koncertnek is az volt az alapja, kiindulópontja, hogy Ferenczi és muzsikustársai hosszú évek óta tudatosan keresik a kapcsolatot az autentikus népzene legjobb, leghitelesebb képviselőivel. „Mi nem vagyunk hozzáértő népzenészek, de workshop-szerűen rengeteget tanulunk tőlük” – magyarázza Ferenczi. Elsőként (még a kilencvenes években) a Méta együttessel dolgoztak, hét-nyolc éve keresték meg a Csík zenekart, illetve Pál István Szalonnát és Bandáját; tavaly a Dűvő együtteshez mentek tanulni. „Ilyenkor megtanulunk komplett táncrendeket, már az első próbára becsületesen felkészülünk, és a megtanult hangszeres tánczenéket csak akkor kezdjük feldolgozni, amikor az eredetit már megbízható színvonalon el tudjuk játszani. Minden ilyen népzenei kapcsolatunkból önálló koncertműsor lett, mert annyira rokon a gondolkodásmód – a népzene és a rock and roll szerintem egy tőről fakad.” A Fonó-beli koncerten Pál István Szalonna zenekarával először közösen szólaltattak meg egy Galga-menti táncrendet, majd – mivel ez már egy régi kapcsolat – folyamatosan „dobálták egymásnak a labdákat”, s végül fergeteges örömzene kerekedett. Érdekesség, hogy – a műfajban szokatlan módon – mindkét zenekar hangosítás nélkül játszott, csupán a színpadnak volt egy minimális hangosítása. A koncertnek volt még egy közreműködője: a Köztársaság Bandája, amely Ferenczi szerint a fiatal generáció egyik legjobbja, s amelynek brácsásától, Lipics Gergőtől korábban bukovinai székely népzenét tanultak.
Egy évvel ezelőtt Ferenczi György és a Rackajam a blues és a rock and roll egyik fellegvárában, az amerikai Nashville-ben – abban a városban, ahol egykor Elvis Presley, Johnny Cash és Ray Charles is dolgozott – vette fel új lemezét, amely Rackák menni Amerika címmel jelent meg. „Mi voltunk az első magyar zenekar, amely Nashville-ben, hihetetlenül profi stúdiókörülmények között felvehetett egy sorlemezt, ottani hangmérnök (a négyszeres Grammy-díjas Joe Palmaccio) és producer közreműködésével” – mondja Ferenczi, aki szerint rengeteget tanultak ebből a megmérettetésből, s az album azóta aranylemez lett. Dolgoznak a második amerikai lemezen is – ennek munkacíme: Kelet-Nyugat, és elkészítésének körülményei meglehetősen rendhagyóak. Nyáron, az erdélyi Bálványoson – egy okostelefon sztereó mikrofonja segítségével – felvettek egy énekhang nélküli, tisztán instrumentális lemezanyagot, amit a hangmérnök-producerrel való egyeztetés után interneten kiküldtek Nashville-be. Még nincs teljesen kész, de bizonyára különlegesen fog szólni az amerikai ízekkel és színekkel ötvözött lassú csárdás, verbunkos.
Január 9-én Ferenczi György és a Rackajam – Vidnyánszky Attila és Szomjas György meghívására – a Nemzeti Színházban lép fel, a Betyárjáték című új produkcióban. Ferenczi szerint olyan lesz ez az előadás, „mint egy élő, videóklipszerű zenés film. Szomjas György – aki egykor a Kopaszkutyát rendezte, tehát igencsak benne van a rock and roll – összeállított egy kvázi dramaturgiát.” A dalokat különböző színházi jelenetek, filmbejátszások kötik össze, hagyományos dialógusok azonban nem lesznek. A táncnak is meghatározó szerepe van az előadásban: Kovács Norbert Cimbit és társait kérték fel, akik ugyancsak az autentikus népzene-néptánc világából érkeznek. A Betyárjátékhoz kapcsolódó új lemezanyagot a napokban veszi fel a Rackajam – a keverés és az utómunka a tervek szerint ugyancsak Nashville-ben zajlik.
Ferenczi György zenésztársai régóta változatlanok: a Rackajamben Apáti Ádám basszusgitározik és tangóharmonikázik; Bizják Gábor kürtöl, Jankó Miklós a cajon nevű ütőhangszeren játszik, Pintér Zsolt mandolinozik, és valamennyien énekelnek is. „A zeneszerzést az utóbbi időben átadtam a társaimnak, mert úgy éreztem, én már nem tudok eléggé megújulni. Ha pedig folyton önmagunkat ismételjük, az megöli a rock and rollt. A szájharmonikán viszont most új lehetőségeim nyílnak, mert Kovács Zsombor barátom épített egy olyan kromatikus blues-harmonikát, amivel kristálytisztán lehet intonálni és szinte minden műfajra alkalmas.” A szövegíráshoz is kezd visszatérni. „A Petőfi-lemezünk után sokáig egyetlen szöveget sem írtam, mert olyan hatalmas volt a színvonalbeli különbség. Mostanában viszont születtek jó szövegek: a Fonó-beli koncertnek csaknem a fele saját szövegeimből állt.” A zenekarvezető úgy látja, a Rackajam fő erőssége a folyamatos változás, megújulás. Nincsenek jól bevált slágereik, állandó refrénjeik, tíz év alatt mégis megtízszereződött a közönségük.
