iskolák;pusztítás;Boko Haram;

2015-11-17 09:41:00

Döbbenetes: 1100 iskolát pusztított el a Boko Haram

2015 eleje óta a Nigéria északkeleti részén ténykedő Boko Haram terrorszervezet körülbelül 1100 iskolát rombolt le. Az ijesztő adatot Toby Lanzer, az ENSZ közép-afrikai és szahel-övezeti régióért felelős küldötte tette közzé a nigériai fővárosban. 

Az önálló muzulmán kalifátus létrehozásáért küzdő fegyveres csoport ráadásul az utóbbi hónapokban már a környező államokban, Kamerunban, Csádban és Nigerben is fokozta aktivitását, kiterjesztve ezzel a válságövezet határát. Muhammadu Buhari, a májusban hivatalba lépett új nigériai államfő választási kampányában ugyan kíméletlen fellépést helyezett kilátásba a terrorszervezet ellen, ám a szomszéd országokkal is egyeztetett, hatékony katonai fellépés egyelőre várat magára.

Jellemző módon a Boko Haram már névválasztásával is a nyugati civilizáció és kultúra elleni elszánt harcát fejezi ki, a megnevezés ugyanis annyit jelent: „A nyugati oktatás bűn”. A szélsőséges milícia 2009 óta legalább 13 ezer embert gyilkolt le, s kegyetlenkedései nyomán mintegy 2,6 millióan menekültek el otthonaikból. Ez a tömeges exodus – mutatott rá Lanzer – egyelőre nem keltette fel igazán a szíriai migránsokra koncentráló Európa figyelmét, ám a helyzet könnyen megváltozhat. Ha nem sikerül ugyanis véget vetni a Boko Haram kegyetlenkedéseinek, akkor Nigériából is komolyabb menekültáradat indulhat meg Nyugat-Európa felé – figyelmeztetett az ENSZ-diplomata.