Az utóbbi hetekben egyre több szó esik a gyermek szegénységről, gyermekéhezésről. Még az is vita témát jelent, hogy egyáltalán Magyarországon van-e gyermekéhezés. Orbán Viktor olyat állít, hogy a gyerekek 90 százaléka szülei anyagi helyzete miatt nem éhezhet. Ha ez igaz lenne, akkor az ország lakosságának 90 százaléka a létminimumnak megfelelő, vagy a feletti jövedelmet vihetne haza, ami ugye azért megmosolyogtató. Hegedűs Zsuzsa szerint az a követelés, hogy a kormány törvényi úton teremtse meg a gyermekek mindennapos étkeztetésének feltételeit, valójában már teljesítve van.
Rétvári Bence azt nyilatkozta, hogy a kormány a gyermekéhezés ellen, nem a nemzeti minimumot, hanem a költségvetési maximumot ajánlotta akkor, amikor a gyermekétkeztetésre fordított támogatás összegét 29 milliárdról 58 milliárdra, jövőre pedig több mint 71 milliárdra növeli. Ezek szerint kimondhatjuk, hogy Magyarországon van gyermekszegénység, van gyermekéhezés, mert ha nem lenne, akkor nem kellene ellene sem keveset, sem sokat tenni. Lehetne itt még Balog Zoltán miniszter vagy Harrach Péter megszólalásait idézni, de nem teszem.
Feltennék viszont egy olyan kérdést, amelyet tudomásom szerint eddig senki sem tett fel: miért nem kellett sok-sok milliárdot fordítani a gyermek éhezés megszüntetése érdekében a Kádár-rendszer utolsó évtizedében? Nehogy félreértsen bárki, nem sírom vissza azt a rendszert, de nem éheztek akkor a gyerekek. Abban igaza van a Fidesznek, hogy elsősorban a szülő felelőssége az, hogy a gyermeke ne éhezzen, csakhogy ehhez munkát és jövedelmet kell biztosítania a kormánynak. Ma ezrek lesznek milliomosok, milliárdosok és milliók lesznek mélyszegények.
