Nem kellene össze-vissza olvasnom mindenfélét. Csak a szemem rontom vele és még a fejemet is megzavarja. A baj ott kezdődött, hogy annak idején túl sok Dickenst és Mikszáthot olvastam. Tele olyan esetekkel, amikor egy-egy undok regényhős, a kirendelt gyám, vagy maga az árvaszék ellopta az árvák rábízott vagyonát. A tiszte éppen az lett volna, hogy vigyázzon rá és gyarapítsa, de ő ehelyett saját prédájának tekintette. Aztán a napokban kezembe került egy másik könyv (mondom, hogy csak bajnak vannak), a „maffiaállammal” foglalkozó újabb tanulmánykötet. Ott meg azt olvasom: van olyan, hogy egész államok teszik ugyanezt. Egy ország rájuk bízza a vagyonát, ők meg elsinkófálják, a maguk és barátaik kezére játsszák. El sem hinném, hogy van ilyen, ha nem a saját szememmel olvastam volna. És még le sem bukhatnak, mint hajdan a kapzsi gyámok. Hiszen a törvényt is ők írják. A kötetben idézik Brechtet: „Mi egy bankrablás a bankalapításhoz képest?”, és új szólásmondást alkotnak: „Mi egy törvényszegés a törvényhozáshoz képest?”
Nálunk persze ilyen dolgok nem történhetnek, de azért csak úgy elméletileg végiggondoltam, egy ilyen bűnöző államnak mit kellene tennie. Az első feladat világos. Módosítania kell a törvényeket, és legalizálni az állami lopást. A rosszindulatúak persze mindjárt sorolják az állami földek és a kaszinók elzabrálását célzó jogszabályokat. Az új kaszinósok még a koncessziós díjat is leírhatják az adójukból, sőt egyenesen „önbevallás” alapján adózhatnak. Az állam nem ér rá ellenőrizni milliárdos jövedelmüket, mert a második feladattal van elfoglalva: lopás közben hevesen másra kell, mint tolvajra mutogatnia, hogy a népharag más irányba terelődjön.
Az előkészületek igazán gondosak voltak. Már 2009-ben kijelöltek Orbán Viktor jogi kabinetjében egy „elszámoltatási felelőst”. Meghatározták a „leleplezendő” ügyeket és célszemélyeket is. Tudni kell, hogy mi a fontos: kormányprogram nem volt, célszemélyek igen. Eszem ágában sincs azt állítani, hogy a korábbi kormányok idején nem voltak korrupt gazemberek, akik disznóságokat követtek el. Azóta azonban a disznóságokat maga az állam követi el, szervezett és törvényesített formában. A kihágásokból üzemszerű működés lett. Az sem volt kínos, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos korábban a gyanú szerint színlelt szerződéseket írt alá, és csak azért nem emeltek vádat ellenne, mert közben az idő múltával a feltételezett bűncselekmény elévült.
Budai igazán kitett magáért. Két éves regnálása alatt 1442 esetet vizsgált, de verítékes munkával is csak 61 feljelentést tudott tenni. Ezeknek többsége is kipukkadt. A legnagyobb vadakat: Gyurcsányt, Bajnait nem sikerült elejteni. Az elsőfokú bíróságok sorban mentették fel a politikai ügyek vádlottjainak többségét. Olykor a másodfokon sikerült valamit elérni, de a blama egyre nagyobb lett. Legalább egy volt miniszter fejére szükség volt. Az ügyészség minden erejét összeszedte, hogy legalább Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterre rávarrjon valamit. Soványka eredmény lett, az istennek sem találtak semmi olyat, ami személyes előnyszerzésre, korrupcióra utalt volna. Végül annyi maradt a vád, hogy Juhász szolgálati lakást utalt ki a több évtizede katona Fapál Lászlónak, aki később, másokkal együtt, az érvényes rendeletek által megszabott áron és módon, megvette azt. Picit zsenáns, hogy a feljelentő Budai katonai ügyészként maga is így jutott szép nagy lakáshoz, valamint Hende Csaba fideszes miniszter később nyolcezer szolgálati lakás eladását engedélyezte. A vádirat maga is elismerte, hogy a tárcánál húsz éve ez volt a gyakorlat, őrmestertől tábornokig rengetegen jutottak így lakáshoz, köztük az első fideszes kormány miniszterének, Szabó Jánosnak a kabinetfőnöke és számos embere is.
Az ügy 11 bíróságot járt meg. Juhászt sehol sem voltak hajlandók elítélni. A tizedik fordulóban, az utolsó eljárási körben elsőfokon bűncselekmény hiányában megszületett a felmentő ítélet: „A miniszter jogszerű és célszerű döntést hozott… a vagyonkezelői szabályokat nem szegte meg, szándéka sem a kötelességszegésre, sem a vagyoni hátrány okozására még eshetőlegesen sem terjedt ki.” Az ítélet húsz tanú meghallgatása és egy mázsányi papír áttanulmányozása után született.
Az ügyészséget nyilván a guta kerülgette: hát nem értik ezek, mi a dolguk?! Kikényszerítették a másodfokot, amelyik már nem strapálta magát ennyire. Egy tanút sem hallgattak meg, és az alig egy órás ülést rövidke szünet követte, az ügyvéd szerint a bírónő mégis gépelt papírból tudta felolvasni az ítéletet: felfüggesztett börtönbüntetés. Az elszámoltatás vérszomjának ez is kevés. Az ügyészség letöltendő börtönért fellebbez.
Az államot állítólag megkárosító bűnösök gaztetteiben sajnos nem tudtam igazán elmélyedni, mert a lapok ehelyett tele vannak azzal, hogyan jutottak Mészáros Lőrincék és társaik állami tulajdonú földekhez. Ja! Azt elfelejtettem mondani: Budai Gyula pár hónapig miniszterelnöki megbízott is volt, „az állami földek jogellenes elherdálásának vizsgálata” volt a feladata. Hol vagy most, Gyula vitéz?
