Bulvár;foci;Orbán Győző;

2015-11-30 11:19:00

Botrány a családban? Orbán öccse nem szereti a focit

Őszintén vallott bátyjával való viszonyáról ifjabb Orbán Győző, Orbán Viktor miniszterelnök öccse, aki egyáltalán nem szereti a focit - írja a Bors. Hát ezen talán nem vesznek össze, már csak azért sem, mert az öccs oly mértékben tiszteli a bátyját,  hogy úgy gondolja: ellene nem illene győznie.

A Karfiolfül című birkózó­magazinnak adott interjút az 50 éves ifj. Orbán Győző, akiről kevesen tudják, hogy a Borsod megyei Birkózószövetség alelnöke. Azt pedig talán még kevesebben, hogy ő a miniszterelnök testvére, aki végzettsége szerint mérnök-közgazdász vállalkozóként dolgozik. De országos bajnok birkózó is volt, valamint 2008-ban a veteránok között Európa-bajnok lett Svédországban.

A kormányfő két és fél évvel idősebb nála, ezért úgy gondolja, ellene nem illik győznie.

"Nem volt sok esélyem vele szemben. Ő mindig focizott, jól futott, de nem csatáztunk egymással. Amikor elérkezett az idő, birkózásunk után kezet fogtunk, és megegyeztünk egy örökös döntetlenben. Életem első versenyére eljött, azóta ritkábban láttam a teremben – mesélte Győző, aki szinte csak dicsérő szavakkal illette bátyját.

De mit szól Orbán Viktor ahhoz, hogy a testvére fociellenes?

– Viktornak kiváló sportintelligenciája van, tudja az olimpiai bajnokok neveit, eredményeit, nem úgy, mint én. A labdarúgás a mindene, ma is jó a kondija, nem állnék ki vele futásban, labdakezelésben leiskolázna. Viktor minden vágya, hogy segítse az egyetemes magyar sportot, biztosítsa az infrastruktúrát, a lehetőségeket, hogy minél egészségesebbek legyenek gyerekeink, fiataljaink – fogalmazott az öcs, aki egyébként nincs oda a fociért. Korábban, a Heteknek adott interjúban ironizálva kijelentette: a labdajáték nem sport, a focit még tévében sem nézi, nemhogy élőben. Akkor a bátyját néptanítónak nevezte, aki a történelmet a jó irányba viszik. Gyurcsány Ferencet – az akkori miniszterelnököt – viszont csak tehetséges színésznek tartotta, aki nem alkalmas az ország vezetésére.

forrás: borsonline.hu