Egyáltalán nem meglepő, hogy végre akadt egy közszereplő Magyarországon, aki szerint a párizsi terrorista mészárlás „hátterében a zsidó állam állhat”, mégpedig azért, mert „a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni”. Már várható volt, hogy a szokás hatalma és a magyaros szókimondás vágya erősebb lesz a kormányfő által mostanában oly sokat támadott politikai korrektségnél, és előbb-utóbb valaki - ami a szívén, az a száján – igyekszik majd megfelelni a makacs honi hagyománynak. Ha valami mégis szokatlan, hát legfeljebb az, milyen nagyvonalúan megengedő volt Huszár Gábor szentgotthárdi polgármester, amikor csupán feltételes módban fogalmazott, hiszen kategórikus kijelentést is tehetett volna. Mondata első felében még sokkal határozottabban indít: „Annyit tőlem mindenki fogadjon el, hogy az, ami Párizsban történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos üzleti körök, és én itt kimondom, aminek a hátterében nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat (…) – és a többi. A szöveg grammatikailag ugyan hagy maga után némi kívánnivalót, de azért világos, hogy a szónok, bár az elején erősen nekidurálja magát, végül már csak „nagy valószínűségről” beszél, meg arról, hogy „akár” a zsidók keze is benne lehetett a merényletben.
Huszár úr alighanem azért bizonytalanodik el mondat közben, mert ő köztudottan nem szélsőséges, radikalizmusra hajlamos ember. Szellemi elődeit nem azok között keresi, akik már annakidején, a New York ikertornyai ellen végrehajtott terrortámadást is minden kétséget kizáróan a zsidók számlájára írták; sőt, nyilván néhai Csurka Istvánnal se értett egyet abban, hogy Amerika megérdemelte, amit kapott. A szentgotthárdi polgármester csak úgy mellesleg pendíti meg, hogy netán Izrael is szervezhette a párizsi öldöklést. Ami méltányos feltételezés; érthető, ha egy választói bizalmát élvező, érdemes köztisztségviselő minden eshetőséggel számol, és próbálja megragadni képviselőtársai képzeletét is.
Kevésbé tűnik viszont átgondoltnak a Fidesz Magyar Polgári Párt nevet viselő politikai alakulat reagálása a soraiba tartozó polgármester szavaira. Mert Kósa Lajos parlamenti frakcióvezető legott közölte, hogy miután Huszár Gábor a magánvéleményét fejezte ki, a kormánypártnak nincs dolga az ügyben. Értelemszerűen ügy sincs – illetve, mint a kormányszóvivő valamivel később nyilatkozta: önkormányzati ügyekkel a kormány nem foglalkozik. Szóval, ha van is ügy, az legfeljebb helyi jelentőségű, és mint ilyen, nem ér fel a kormányzat magas felhőrégióiba. Aminek legékesebb bizonyítékaként utóbb maga a kancelláriaminiszter vallotta be, hogy nem ismeri a konkrét ügyet. Miért is ismerné? Hiszen amikor a kormányinfón szóba került, a témával még csak néhány napja volt tele a média.
Nyilván mindettől függetlenül a szentgotthárdi polgármester kisvártatva úgy döntött, hogy közleményben kér bocsánatot azoktól, akiket a „feltételes módban elhangzottakkal megsértett”. Mint írja, „a legtávolabb áll és állt tőlem, hogy bárkit, különösen a zsidó vallású embereket megbántsam”. És ezzel minden bizonnyal elintézettnek tekinti a dolgot; mi mást is tehetne, ha egyszer távol áll tőle, amit mondott. Eszerint az még csak nem is a magánvéleménye volt – hiszen ami távol áll az embertől, azt egyáltalán nem gondolja, se magán-, se közemberként.
De hát itt nem is az a baj, hogy „különösen a zsidó vallású embereket” bántotta meg a polgármester úr. Huszár Gábor minden tisztességesen gondolkodó magyar állampolgárt abba a kínos helyzetbe hozott, hogy egy országban élnek egy közönséges úszítóval, aki úgy véli, noha persze feltételes módban, de egyenesen „ki kell mondania” egy olyan aljasságot, amit rendszerint a szélsőjobb terjeszt világszerte. Holott a szentgotthárdi városvezető egy konzervatív keresztény párt tagja, amelytől – mint azt előszeretettel hangoztatja – úgyszintén távol áll a politikai antiszemitizmus, egyszerűbben a zsidózás. Amúgy általában. Mert amikor konkrétan felelősséget kellene vállalnia a Huszár Gábor és a hozzá hasonlók gyűlöletbeszédéért, akkor egyszeriben nem látja az „ügyet”. A kormánypárt taktikusai mintha nem vennék észbe, hogy ezzel az álságos viselkedéssel csak azt a rút gyanút táplálják, miszerint nemhogy nincs ellenükre az ilyesféle verbális gazemberség, de kifejezetten támogatják a szentgotthárdi emberükhöz hasonló önkénteseket – mert megnyilvánulásaikat hasznosnak tartják a szélsőséges szavazók megnyerésében. Ezért nem kerül sor a joggal elvárható retorziókra, ezért nem mondatja le a Fidesz Huszár Gábort. Ellenkezőleg: korifeusai vállalják még azt is, hogy a botrány elkenésére ordítóan buta nyilatkozatokkal járatják le magukat.
De legyünk jóhiszeműek, és tegyük fel, hogy ez nem igaz. Hogy csupán rosszindulatú, alaptalan rágalom. Csakhogy ha így van, akkor a rezsim vezetői nem minősíthetnék magánvéleménynek a Huszár-féle nyilvános kiszólásokat. Akkor nem lehet a „kirakatban” gesztusokat tenni a zsidó szervezeteknek, és közben eltűrni a legalpáribb antiszemita propagandát. Ha az Orbán-kormány a nemzetközi színtéren oly tüntetően igyekszik deklarálni, hogy ez a mai Magyarország a két háború közti politikából legalább a rasszizmust egyértelműen elutasítja, akkor még a látszatát sem engedheti meg annak, hogy kétkulacsos játékot folytat.
Van elég az illiberális demokrácia rovásán anélkül is.
