Kismama sárga csillaggal

Publikálás dátuma
2015.12.09. 06:47
Sárga csillagos férfi és nő sárga csillagos házak előtt 1945-ben FORRÁS: FORTEPÁN
Megjelent egy napló, amelyben napról-napra leírva találjuk, milyen volt zsidónak lenni öthónapos terhesen Budapesten, a vészkorszak hónapjaiban. A Kismama sárga csillaggal című kötet alcíme: Egy fiatalasszony naplója a német megszállástól 1945 júliusáig.

A dráma, aminek folyamatát napra-nap a személyes feljegyzésekben végigkísérhetjük a Jaffa kiadónál most megjelent kötetben, happy enddel végződött. A kislány, akivel a zsidó származása miatt bujkálni kényszerülő fiatal nő terhes volt, szerencsésen megszületett, a csodával határos módon anyukájával együtt túlélte a gyilkos budapesti vészkorszakot. A kötet születésének története két évvel ezelőttre nyúlik vissza: egy családtag vitte be egy napló gépelt másolatát a Holokauszt Emlékközpontba, az eredeti példány már elkallódott. A kézirat véletlenül Szívós Erika kutató kezébe került, aki azonnal látta, különleges forrás birtokába jutott. Eredeti, az eseményekkel egyidőben vezetett beszámoló ugyanis nagyon ritka a magyarországi zsidó lakosság üldöztetéséről.

A holokauszt személyes történetei többségükben visszaemlékezések révén születtek és születnek. Azok a feljegyzések viszont, amelyek a német megszállástól a felszabadulás utáni hónapokig mondták el egy fiatal mama drámai küzdelmét a vészkorszakban, az eseményekkel egy időben születtek. Három történész-kutató fogott neki, hogy átfogó, komoly történeti áttekintést is nyújtó kötetté váljon a személyes naplójegyzetek sora: Szívós Erika mellett Huhák Heléna és Szécsényi András kezdték el feldolgozni, jegyzetekkel ellátni, tanulmánnyal elmélyíteni a ritka értékes dokumentumot. Ami így megszületett, különös triptichon. Az elő és utószó között olvasható napló a személyes élményeket mondja, a két tanulmány a tudományosan dokumentált történelemi hátteret rajzolja fel.

A napló olvasmányos, személyes mindennapjainak sodrását meg-megállítják a gondos lábjegyzetek, amelyek a pontos történelmi helyzetre adnak tudományosan hiteles magyarázatot. Az érzelmeket tolmácsoló, személyes feljegyzések mellé gazdag történelmi eligazítást kap az olvasó arról, milyen volt a budapesti zsidóság 1944-45-ös históriája. Ez feltétlenül megemeli a páratlan dokumentum történelmi értékét. Az alapos kutatói módszer azt a pluszt is magával hozza, hogy miközbena napló olvasója érzelmileg teljes egészében átéli a naplóíró kiszolgáltatott állapotát, pontosan képbe tudja helyezni a személyes élményt a történelmi tények viszonyában. Ez a könyv egyik legnagyobb értéke. A könyv szereplői közül egyedül a sárgacsillagos kismama és a férje nevét hagyta valóságosnak a könyv. Ők Dévényi Sándor és felesége, Anna, a család többi tagjai barátok, ismerősök más nevet kaptak.

A Kismama sárga csillaggal lapjai a legszemélyesebb élményeket osztják meg az olvasóval. Már az első soroknál mellbevágó tapasztalat, hogy milyen más számokat tudni a magyarországi holokausztról, más a történelem kijelentő mondatait olvasni a zsidóüldözésről, az ellenük hozott gyilkos rendeletekről, és egészen más, amikor mindezt személyre bontva az olvasó is átéli. „Bejöttek a németek! Nem akarom elhinni, hogy most nálunk kezdődik mindaz a borzalom, amitől úgy féltünk, s amit még csak hallásból ismertünk.”

A napló a német megszállást követő napon, 1944. március 20-án ezekkel a szavakkal kezdődik. Már az első mondatokban ott van a félelem, s mindvégig ott is marad a naplóban. Különös élmény ez, mert miközben Anna megpróbálja menteni magát és a családját, a félelem a legváratlanabb helyzetekben tör rá. A könyv nagy értéke a személyesség, a „benne lenni”-tapasztalat hitelessége. Ott érezni a sorokban a vészkorszak leglényegét, a kiszolgáltatottság, a bizonytalanság, a fenyegetettség elviselhetetlen súlyát. A könyv érzelmileg ragad meg, a személyessége nem ereszt.

Olvassuk, hogy amikor a férjnek munkaszolgálatba kellett bevonulnia, mérget adott át a terhes feleségének. „…magunknál fogjuk hordani, és ha látjuk, hogy nem megy másképp, bevesszük”, mondja neki. Az akkor 13 éves kisfiuknak is kimér egy hatékony porciót hozzá. Elképzelhetjük a jelenetet: a férj magának 3 doboz Sevenált tart meg, feleségének és fiának 6 dobozzal vásárol. „Ha szükség lesz rá, ne hagyjuk magunkat megkínozni, ez állítólag gyorsan és kevés fájdalommal hat”, mondja. És mi olvassuk.

Anna keményen harcol a magzatáért: a férje mindenáron rá akarja venni, hogy ne szülje meg. „Annak a gyereknek most nem lehet világra jönni”. És a naplóban az áll: „Nem tudok és nem is akarok már ezen változtatni.” Anna bátor és az utolsó leheletéig küzdeni kész nő a gyerekéért és a családjáért. Arról ír, hogy már tudja, mi az üldözöttnek lenni, félni az emberektől. Mikor felvarrja a sárga csillagot, először elfelejti, hogy zsidóknak nem szabad a villamos első kocsijába szállni. A vicéné már nem segít az elnehezült asszonynak, mondván: „semmi pénzért nem hagyja magát miattam inzultálni”. A naplóból kiderül, mi az gyakorlatilag, hogy csillagos házban lakhatást szerezni, újra és újra máshová költözni, a nyilasuralom alatt megúszni az utcára lépést, az élelemszerszezést..

A Jaffa kiadó könyvbemutatóján két szelíd arcú, szürke ruhás idősebb apáca is megjelent. A napló egy súlyos része arról az áldozatos segítségről szól, amelyet a Szeretet Lányai Társulat irgalmas nővérei életük kockáztatásával nyújtottak az üldözötteknek. Annával és a kisbabájával együtt még vagy 150 kisgyerek és félszáz felnőtt kapott menedéket egy időre a zárdában, míg a nyilasok szét nem verték a menedéket. Anna és a kislánya megmenekült, a férj és a kamaszfiú is túlélte a vészkorszakot. A napló utolsó mondata az újszülöttről szól: „Akartam őt, és nekem lett igazam, mert ő nekünk minden örömünk és kárpótlásunk.” Sikertörténet a XX. századból.

Szerző

Közelkép: Új francia szuperszoprán

Nehezen kiejthető nevű még a franciáknak is új szoprán sztárjuk, akit az operaélet jelesei máris a közelmúltban visszavonult Natalie Dessay jogos utódaként emlegetnek. A hölgy átütő sikert aratott a minap Delibes Lakméjának a szerepében, amely egyike a legnehezebb bravúr teljesítményeknek, a kritika egyöntetűen felsőfokban írt róla. Sabine Devieilhe művésznővel az Erato hanglemez cég Mozart áriákat adott ki.

Ez jutott el Dessay-hez, a nagy elődhöz is, aki nyomban azt a nyilatkozatot tette közzé, „mondják meg Sabine-nak, hogy zseniális”. A méltatott azonban visszafogott volt. Kérdőjellel mondta, „Natalie Dessay? Soha nem találkoztam vele. Olyan művésznő ő, akit csodálok, amióta tudom, hogy létezik tűhegyes szopránhang. Mégsem érzem, hogy átveszem tőle a stafétabotot, mert változatlanul jelen van, tömérdek fölvétele referencia”. Kötelező szerénység? Aligha. Az ifjú, ma 30 éves szoprán sztár azt vallja, boldog mindazért, ami történt vele, de szerinte még esztendőknek kell eltelnie addig, amíg igazán révbe érhet.

És ugyancsak őszintének hangzik, amikor kijelenti, „soha még közeledni se mertem volna a muzsikához, ha azt mondják nekem, egyedül állok majd a színpadon, szemben az árokban egy zenekarral. Szólista egy napon? Nem. Vannak barátaim, kollégák, akik hajszolják a karriert, én jobban éreztem magam egy kórus közepében, több más szoprán között”. Akadnak, akik azért hisznek e szavaknak, mert valamennyi testvére muzsikus. Hangszeres művészek, maga is csellósként kezdte. Aztán férjhez ment egy karmesterhez (Raphaël Pichon), csak név nélkül említi őt is, „az uram”, pedig ő beszélte rá a közös lemezre.

A három Weber lány áriái, mind Mozart a maga módján. Aloysia, Wolfang Amadeus igazi nagy szerelme, Josepha, akinek az Éj királynője ária készült A varázsfuvolában, és Constanze, aki végül a feleség lett, de nem nagy énekesnő. Ez a lemez jutott el Natalie Dessay-hez is, ez váltotta ki elragadtatását. És ha igaz, ezzel indul a szenzációsnak ígérkező új pályafutás.

Szerző

Bemutatták Dési János könyvét Göncz Árpádról

Publikálás dátuma
2015.12.08. 19:50
FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava
Göncz Árpád köztársasági elnöknek állít emléket Dési János Árpi bácsi - Történetek, emlékek, anekdoták című könyvében, melyet kedden mutatott be Szegvári Katalin az Örkény István Könyvesboltban.

A Noran Libro Kiadónál megjelent kötet nem életrajz, nem politikai elemzés, hanem egy igaz ember alakjának felidézése. Ahogy a szerző fogalmaz: ,,A nagy emberekről a kis történetek tudják néha a legtöbbet elmondani. Ezért gondoltunk arra, hogy Göncz Árpád emlékét úgy is megőrizhetjük, ha válogatunk a róla szóló anekdotákból, visszaemlékezésekből, és néhányat belőlük közzéteszünk.” A kötetben szereplő történetek egy része a Facebookon, illetve a Klubrádióban közzé tett felhívás nyomán született. Az emlékezők között van olyan, aki csak egyetlen egyszer találkozott vele, de olyan is, akivel évekig ült egy cellában.

Szerző