Egyiptom;Rábaa-tüntetés;

2015-12-12 17:44:00

Egyiptomban elnapolták a Rábaa-tüntetés perét

Egyiptomban szombaton elhalasztották a százak halálával zárult, 2013. augusztus 14-én feloszlatott kairói tüntetések kapcsán indított egyik tömegpert, miután a 739 alperes nem fért be a vádlottak számára felállított vasketrecbe.

A tárgyalást vezető bíró, Haszan Faríd szerint a fővárosi biztonsági szervek igazgatósága levélben értesítette arról, hogy a vádlottakat nem tudják a dél-kairói Tóra börtön területén székelő bíróságra szállítani, mivel a szóban forgó ketrecet nem sikerült időben kibővíteni. Faríd - aki az al-Dzsazíra pánarab hírtévé Kairóban bebörtönzött újságíróinak pere kapcsán már szerepelt a világsajtóban - a tárgyalás következő napjának február 6-át jelölte meg.

Az elhalasztott per Egyiptom modern történetének legvéresebb napjára nyúlik vissza, amely alig másfél hónappal követte az iszlamista elnök, Mohamed Murszi 2013. július 3-i elmozdítását. A jelenlegi államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi által - akkor még hadsereg-főparancsnoki tisztségében - levezényelt hatalomváltás után Murszi hívei hat héten át megszállva tartották a zsúfolt metropolis két fontos közlekedési csomópontját. A kairói Rábaa el-Adavíja mecset körül és a főváros gízai oldalán lévő en-Nahda téren tartott tiltakozóakciók erőszakos feloszlatása során a hivatalos adatok szerint 693 civil és 10 rendőr vesztette életét. A Human Rights Watch emberi jogi szervezet több mint ezer halottról tud.

A mostani perben a vádlajstromon szerepel egyebek mellett a fegyveres gyülekezésben való részvétel, annak megszervezése, valamint az engedély nélküli fegyvertartás és a kirendelt rendőrök ellen elkövetett gyilkosság. A vádlottak között van az a fotóriporter is, akinek esete időközben nemzetközi szintű figyelmet keltett, hiszen - számos társával együtt - 850 napja várja börtöncellájában perének kezdetét. Jogvédő szervezetek arra emlékeztetnek, hogy az egyiptomi törvények szerint a vizsgálati fogság nem haladhatja meg a két évet.

A Saukán néven ismert Mahmúd Abu Zeid ügyében az Amnesty International (AI) és a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nemzetközi jogvédőszervezetek két napja nyílt levelet intéztek az egyiptomi főügyészséghez. Az AI levelében hangsúlyozta, hogy Saukán munkáját végezve tudósított a tüntetések feloszlatásáról, amikor a biztonsági erők két külföldi kollégájával együtt őrizetbe vették. Utóbbiakat később elengedték. A fiatal fotós esete az AI szerint "leleplezi a képmutatást azon állítás mögött, miszerint (Egyiptom) védelmezi a sajtószabadságot".

A 28 éves Saukán a börtönből kijuttatott egyik levelében arról írt, hogy fogsága alatt elkapta a hepatitis C májbetegséget. Egyes jelentések szerint állapota rohamosan romlik, az illetékesek pedig megtagadták tőle a megfelelő kezelést. Szerdán bebörtönzött kollégái miatt tüntetett több tucat újságíró a kairói újságíró-szövetség előtt. Az érdekképviselet "szabadságbizottságának" vezetője, Háled el-Balsi szerint az észak-afrikai országban jelenleg 32 sajtómunkást tartanak rács mögött.