Nem telefontéma…

Ugye ismerős a cím? Kínnal mondja évtizedes jó cimborám, hogy törölnie kellett Facebook-ismerősei közül. Állami hivatalba lép, nem engedheti meg magának, hogy „sajtókapcsolata” legyen. Ha a „bizalom” meginog, kirúgják. Egy másik ugyanezt nemrég nevetve újságolta... Megint más csak annyit mond, hogy hiába ért velem néha egyet, nem oszthatja, lájkolhatja a netán számára is rokonszenves „balliberális” bejegyzésemet, mert azt már olyanok is látnák, akik neki bajt okozhatnak. (Hogy a Facebookon kívül is van élet, „odafönn” fel sem merül.)

Emberek második telefonokat vesznek, azokon beszélgetnek.

Egy ma igen bizalmas beosztású gyermekkori barátom meséli: sokakkal már csak közvetve érintkezik. Az áttételeken keresztül megbeszélt találkozó előtt hivatali készülékeiket otthon hagyják. Nem eshet meg, hogy random a két mobilt egymás közelében mérjenek be az illetékesek. Nem, ő nem paranoid. Csak tudja, kikkel dolgozik. A világunk paranoid.

Családok sorsa múlhat azon, ki, kivel tart kapcsolatot. A hatalom vélelmezi: minden alkalmazottja / alattvalója alkalmasint árulója is - és így is kezeli.

Nem csupán emberi kapcsolatokat tesz tönkre, de az egyes embert is! Akit vagy ellenőriz vagy nem, de aki mégis azt hiszi… Aki ettől szorong.

„Miniszterelnök úr, mit szól, hogy falun milyen keveset esznek a gyerekek? Válasz: Bár nekem lenne ennyi önuralmam...” Hát el lehet ma ilyen viccet mondani egy állami pártkomisszár előtt – sőt akár csak nyitott hivatali ajtó mellett?

Félnek, nagyon félnek... Ezért megfélemlítenek.