E vészterhes időkben, amikor Kövér László házelnök Kovács Ákos dalszerzővel karöltve ront rá a hölgyekre, nem lenne ildomos Laurencz László kézilabdaedző klasszikusát idézni, hogy tudniillik azért kaptak ki a lányok „mert kettessel kezdődik a személyi számuk.” Egyfelől a nyolcvan felett járó, meglehetősen fanyar humorú szakember „nem pontosan úgy” gondolta (azt már kivágták a régi-régi televíziós interjúból, amikor kifejtette, arra céloz, hogy a nők labilisabbak, kiszámíthatatlanabbak), másrészt ideje tudomásul venni, hogy a szurkoló hullámvasútra vált jegyet, amikor felül a lelátóra, vagy lecsüccsen a tévéje elé.
A labdarúgástól a kosárlabdán át a vízi- és a kézilabdáig millió élményünk lehet, amikor megnyert meccset veszített el a csapatunk, és fordítva. A második verzió persze szebb és örömtelibb, sokkal természetesebben hat, hajlamosak vagyunk magától értetődőnek tekinteni, hogy a mi fiaink, lányaink a jobbak, gyorsabbak, erősebbek, mint ahogy a szerencsefaktort (a játékvezetőkről nem is beszélve) is jobbára akkor szokás emlegetni – nem éppen szalonképes szövegkörnyezetben –, amikor a magyarok jönnek ki rosszul a buliból.
Mint hétfő este Dániában. A történet bizonyára sokak előtt ismert: az esélyesebbnek tartott, a montenegróiakkal szembeni kisiklást leszámítva biztatóan teljesítő, már-már éremesélyesként emlegetett magyar válogatott szinte értékelhetetlen gyenge teljesítménnyel rukkolt elő a lengyelek ellen, s nagy bánatunkra az ütközet a női kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjénél is nagyobb téttel bírt: a vereség minden bizonnyal azt is jelenti, hogy a csapat lemarad a riói olimpiáról. Kellemetlen. Szívbe markolóan fájdalmas. Elkeserítő eredmény.
Egyetlen gólon múlt minden, néhány apróságon, amelynek kiértékelése még jócskán odébb van, egyelőre könnyes szemeket, értetlenkedve fejet rázó edzőket látni. Hogy a csapatot felkészítő Németh András szövetségi kapitány megy, vagy marad, jószerivel mindegy – bár a sportág élére kinevezett kormánypárti elöljáró, a bizonyára hallatlan tapasztalattal rendelkező Kocsis Máté verbálisan már kipenderítette, mondván, egy sportszerű embernek ilyen helyzetben egyetlen lehetősége van: ha lemond… (Adott esetben ezt a politikusok is megszívlelhetnék!)
Sokkal érdekesebb: miért a bénultság? Mi történt a gyengébbnek hitt lengyelek ellen? Létezik-e valamiféle sportpályákon átívelő magyar átok? Miután a férfi kézisek, illetve a pólósok sem állnak túlságosan fényesen: egyáltalán eljut-e egyetlen csapatsportágunk a jövő évi olimpiára?
A hullámvasút lehet nagyon izgalmas – amennyiben rendeltetés szerint halad. Lerobog, aztán újra felemelkedik.
De kit érdekel, ha lecövekel odalent?
