A nyílt levél formáját választottam, hogy elmondhassam a véleményem Latorcai Csaba helyettes államtitkárnak. Magyarország ottawai nagykövetségén volt alkalmunk beszélgetni a hónap elején. Ekkor felajánlotta, hogy ha megosztom önnel fenntartásaimat az Orbán kormány tevékenységét illetően, akkor válaszolni tud azokra az esetleges "félreértésekre", amelyek alapján bírálom a jelenlegi kabinetet.
Az egyik komoly fenntartásom Szakály Sándor, a Veritas Intézet vezetőjének legutóbbi kanadai előadásához fűződik és ezt Önnek személyesen is elmondtam. De úgy gondolom, hogy a kérdés a tágabb magyarországi nyilvánosságra tartozik. Miközben Ön lépéseket tett a kanadai zsidóság, egyéb vallási közösségek, valamint a kanadai multikulturalizmus megismerésére, illetve a Holokauszt emlékének megőrzésére, a tanulságok rögzítésére biztatta kanadai partnereit, Szakály Sándor majdnem egy időben ezzel rasszista uszításba kezdett Kanada legnépesebb városában. Történészek ritkán morfondíroznak hosszan a jövőről, de a Veritas Intézet vezetője a "Felelős felelőtlenség: Vajon meddig képes még tartani magát Európa, és meddig lesz még Európa?" című torontói előadásával keltett riasztó és disztópikus képet Európáról. A meghívó szerint, a Bede-Fazekas Zsolt torontói rádiós nevéhez fűződő Paraméter Klubban rendezett előadása arra ígért választ, hogy "kik az okai a népvándorlásnak", "miért nem maradnak muszlim földön", "kié lesz Európa", és "integrálódnak, vagy saját arculatukra kívánják formálni Európát a migránsok?" Szakály válaszai már az előadás előtt ismertek voltak, hiszen már korábban megírta: “Ne legyünk naivak: az Európába érkezők nem európaiakká kívánnak “integrálódni”, hanem Európát igyekeznek majd a saját arculatukra formálni…”
A magyar közbeszédben mai napig jelen van a kódolt antiszemitizmus. Nehezen tudom másként olvasni azt a gyanúsítást, hogy “valakik” állhatnak a menekültkrízis mögött. Pedig tudjuk, hogy összetett tényezők okozták a válságot. Nemcsak a szélsőjobboldalon jelennek meg olyan eszmefuttatások, miszerint a menekültválság egy “Nagy Izrael” megteremtésének első lépése, hanem Huszár Sándor, a Fidesz szentgotthárdi polgármestere is a zsidó államhoz fűződő konspirációkat vizionált az utóbbi időben. Miközben a kódolt antiszemitizmus ismerős jelenség, a kódolatlan iszlámofóbia sokkal inkább újdonság Magyarországon.
A magyar politikusok nem az egyetlenek, akik nyers demagógiához és idegenelleneséghez folyamodnak. Látjuk – például – hogy az Egyesült Államokban Donald Trump a fasizmus határait átlépő retorikával támadt rá egész népcsoportokra: elsősorban muszlimokra és mexikóiakra. De a Holokauszt történelmi súlya Magyarországon - a 600 ezer magyar áldozat emléke – egyféle egyedi felelősséggel és lehetőséggel ruházza fel a mindenkori magyar kormányt az idegengyűlölet aktív elutasítása területén nemcsak otthon, hanem a nemzetközi porondon is. Ezért elfogadhatatlan, amikor a kormány plakátról hirdeti a nyers idegengyűlöletet, vagy amikor a kormány hivatalos történésze teszi ezt.
Nem ismerek annál értékesebb Holokauszt megemlékezést, mint amikor egy, a vészkorszakban érintett ország jelenlegi kormánya - a múlt tragédiájából tanulva - a kirekesztés elleni fellépésre, a szociális igazságosságra és a peremre szorított emberek felzárkóztatására, illetve integrációjára építi társadalompolitikáját. Ugyanakkor a Holokauszt emlékét semmivel nem lehet jobban meggyalázni, mint amikor egy érintett ország kormánya - cinikus politikai számításból - félelmet kelt egy egész népcsoport ellen és a társadalom előítéleteire építve, illetve azokat súlyosbítva, ostrommentalitást és gyűlöletet szít plakátokon, kormányzati vezetőkön és intézményein keresztül egy nép,vagy egy arctalan idegen ellen.
Kanadai látogatása során többször szóba került az elhagyatott zsidó temetők és évtizedek óta pusztuló zsinagógák restaurálása. Az örökségvédelem azért is fontos, mert jelzi a fiatalabb generációknak, hogy a magyar nemzet sokszínű és összetett. Ugyanakkor nincs olyan államilag támogatott zsinagógafelújítás, vagy zsidó temető restauráció, amelyek éppen egy korábbi rendszer kirekesztő és népirtó tevékenysége miatt dőltek romba, amely a Holokauszt örökségének súlyát magával hordozó mindenkori magyar kormányról lemosná a kortárs, állami szintű uszítás gyalázatát.
Néhány éve jártam először a Kozma utcai izraelita temetőben. Apai déd-nagymamámat, illetve déd-nagyapámat ott temették el. A nagyszüleim és apám előtti generációt a történelem megkímélte. Még a Holokauszt előtt haltak meg. Miután a bejáratnál lévő virágárustól vettem egy kipát és pár szál szekfűt, útnak indultam az izraelita temető elfelejtett, benőtt mélységeibe. Méterenként egyre uralkodóbb lett a mindent visszaszerző természet. A feledés homályába tűnnek el az olvashatatlan, dús lombozattal eltakart sírkövek, elfelejtett életek és családi történetek. Azt hiszem, hogy déd-nagymamám sírkövét végül megtaláltam, de 75 évnyi feledés és elhanyagolás után a feliratot elolvasni nem tudtam és nem is lehettem biztos abban, hogy valóban sikerült beazonosítanom. Ezért nem is helyeztem ott el a virágot, hanem inkább annál az emlékműnél tettem le, ami a bejárathoz közel található és aminek üzenetét nem tudtam gondolataimból kiűzni: "Megölte őket a gyűlölet, őrizze meg emléküket a szeretet."
Ahogy az évek folyamán a Holokauszt története egyre távolodik tőlünk, míg egyre kevesebb fiatalnak van személyes és élő kapcsolata túlélővel, az izraelita temető emlékműve még a 600 ezer magyar áldozatnál is többről szól. Közvetve jelzi a következő generációknak, hogy az "idegen" iránti gyűlölet és gyanakvás elkerülésével, illetve egy befogadóbb közbeszéddel élhet tovább tevőlegesen társadalmunkban az áldozatok emléke, valamint a példátlan nemzeti tragédia tanulságai.
