Baloldal a politikában

A francia forradalom idején a Nemzeti Konventben az elnöktől jobbra ültek a nemesi előjogok, balra pedig a polgári átalakulás hívei. Később, a 19. században, a kibontakozó kapitalizmus idején a jobb- és baloldal fogalmi tartalma kibővült, a baloldal a népbarát politikával azonosította magát, a tőke és a munka konfliktusában a munka oldalára állt. Ilyen alapon nevezik az USA-ban sokan Barack Obama elnököt „szocialistának”, mert például az egészségügyi intézkedéseivel több, mint 30 millió ember számára nyitotta meg az orvosi ellátás lehetőségét. Olyan emberekről van szó, zömükben afro-amerikaiakról vagy Latin-Amerikából érkezettekről, akik nem tudják kifizetni a magas biztosítási díjakat.

Amikor azon töprengünk, miért nem képes a baloldal erőre kapni Magyarországon, az első, amibe beleütközünk, hogy a magyar baloldalt a közvélemény egyáltalán nem ezekkel a tulajdonságokkal jellemzi. Nálunk az emberek baloldaliságon – nem kis mértékben a jobboldal propagandájának felróhatóan –, a pártállami múlt örökségét, valamint a demokratikus évek tehetetlenkedő és korrupciós ügyekkel vádolt vezetőrétegét értik. Nem igazságos ez a definíció, az viszont igaz, hogy nem nagyon látni, mintha a magyar baloldal irányítói érdemben, tehát tettekkel igyekeznének ezt a képet megváltoztatni. Nem látni, hogy konkrét programokkal, szakmailag végigvitatott javaslatokkal, gondosan átgondolt és megszervezett akciókkal a klasszikus és a modern nyugati baloldal értékeinek a képviseletével kívánnának a közélethez hozzászólni. Ugyanaz a sodródás és szétesettség jellemzi őket, ami a bukásukat is okozta.

Hogy miért? Talán a jövő történészei számára ez lesz az egyik legfontosabb kutatási téma. Én azonban újabban egy egészen másféle kérdést hallok, ha ez a problémakör szóba jön, nevezetesen azt, hogy egyáltalán jó-e még ez a megnevezés? Van még baloldal egyáltalán? Sőt: legyen? Tud ez a jobboldal-baloldal felosztás a posztmodern világban használható alternatívákat nyújtani? Tömegeket mozgósító válaszokat adni, a hirdetett értékeinek megfelelő politikát gyakorolni?

Ha én alapítanék most pártot, óvakodnék attól, hogy bármilyen módon annak baloldali jellegére utaljak, függetlenül attól, hogy azok az értékek, a népbarátság, az emberjogi szemlélet, a kirekesztés-ellenesség természetesen továbbra is a legfontosabbak a számomra. De kilépnék ebből a tőke-munka vita emlékeit és terheit hordozó jobb-bal névhasználatból. Teljesen nyilvánvaló ma már, hogy a tőkét nem lehet sommásan elítélni, kizsákmányolónak, élősködőnek bélyegezni, mert nélküle nincs fejlődés, nincs életszínvonal, nincs szabadság. És az is nyilvánvaló, hogy elég volt már a messiásokból, a karizmatikus népvezérekből és hordószónokokból, a magukat vesztesnek érző embercsoportok hecceléséből. És elég volt az erőszakos, forradalmi megoldások kultuszából is. Legyen az akár jobb-, akár baloldali. Amikor az ember elutasítja a jogállamon kívüli megoldásokat, nemcsak Mussolini és Franco tábornok mai utódait utasítja el – ide ki-ki beírhat egy szép névsort mai kelet-európai politikusokból is –, hanem elutasítjuk azokat is, akik Che Guevara, Fidel Castro, Hugo Cháves eszméire rezonálnak.

Ha én ma Magyarországon pártot alapítanék, azt nem valamilyen ideológiai jelzővel minősíteném, hanem a párt által javasolt praktikus megoldásokkal. Ma már a jobboldali pártok is olyan sok elemet átvettek a valamikori baloldal eszméiből, gondoljunk csak a német kereszténydemokratákra, akik kifejezetten ügyelnek a dolgozó - vagy ahogy ma nevezzük: az alkalmazotti - néprétegek érdekeire, hogy pillanatnyilag alig találni értelmét az ideológiai megközelítésnek. Ha olyan kormánya volna Magyarországnak, mint amilyent Angela Merkel visz Németországban, a baloldali és liberális gondolkodású választópolgárok sokkal elégedettebbek volnának.

Nem szeretnék olyan pártot, mint amilyen ma hatalmon van nálunk, bár talán már ez is múlt idő, mert igazából nem a párt dönt a kormányról, hanem a pártvezetést is birtokló szűk hatalmi centrum. Olyan pártot szeretnék, amelyik valóban modernizálni akarja Magyarországot, amelyiknek van távlati koncepciója a környezetvédelemről és a leszakadó régiók felzárkóztatásáról, amelyik nem centralizál, hogy valamilyen választási ceremóniával legitimált testület döntsön a fejünk felett, rólunk, hanem hozzásegíti a lakosságot, hogy minél több kérdésben közvetlenül maga dönthessen. Amelyik együtt akar működni közeli és távolabbi szomszédainkkal, amelyik nem bomlasztja, hanem építi az Uniót, amelyik hatékonnyá teszi a közösen megtermelt javak olyan nagy elosztórendszereit, mint az oktatás vagy egészségügy. Egyszóval: amelyik úgy képviseli a felpörgő gazdaság érdekeit, hogy közben engem is képvisel, hogy nem feledkezik meg rólam, mert ugye különben mi értelme az egésznek?

Nem tudok nevet mondani, csak találgatok. Modernizáció-párt? Európa-párt? Jólét-párt? Békés együttélés-párt? Vagy kicsit régiesen, de találóan: Népbarát-párt?

De hát miért is kellene nekem azon gondolkodni, miként újuljon meg a valamikori baloldal, miként váljon érvényes erővé ismét, hiszen talán éppen erre volnának a baloldali politikusok. Erre volnának, ha volnának.

2015.12.28 07:01

Felhőben

Közeledik az önkormányzati választás, az állam is szelídebb arcát próbálja mutatni a települési hivatalokkal szemben. Már azt üzente lapunkon keresztül a Kincstár, hogy nem is kap büntetést minden önkormányzat, amelyik nem tudta feltölteni határidőre a zárszámadását a híres-hírhedt ASP rendszerbe, pedig eddig nem volt kegyelem a mulasztóknak. 
Csendben lapozhatnánk is, ha az engedmény nem a folyamatos hibákat akarná elfedni, és a hangos tiltakozásoknak elejét venni. Mert ez a felhő alapú központi adatbázis, amihez idén januártól minden magyar településnek csatlakozni kellett, talán még soha, egyetlen napig sem működött zökkenőmentesen az egész országban: azok a közszolgák, akiknek 2008 óta egy fillér béremelést nem adott a mi adóforintjainkból a kormány, csakis éjszaka és hétvégén tudják normális sebességgel feltölteni az elvárt anyagokat.
Szakszervezeti nyomásra szerencsére azt megengedi az állam, hogy saját iparűzési adóbevételeikből a helyhatóságok valamennyit emeljenek a hivatali dolgozók fizetésén, de ki tudja meddig. Az ASP rálát minden fillér befizetésre és kiadásra, már nincs a települések életének olyan szelete, ahol nem azt mondja a kormány: fizesd saját zsebből, ha tudod. Megnézem a könyvelésed, és azt látom, a költségvetésed 13. során még lehetne kicsit faragni. Oldd meg valahogy, és mindjárt kisebb kiegészítést kell adnom a központi keretből. Senki nem tudja, mikor jön el a pillanat, amikor egy tollvonással harmadolja, megfelezi az állami pénzből fizetett hivatalnoki létszámot a belügyi tárca, s ha nem tetszik, le lehet húzni a rolót. 
Minden polgármester agyában kitörölhetetlen nyomot hagyott a 2016 februári, „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, szerző nélküli háttértanulmány, amely a kétezer fő alatti kistelepülések hivatalait egyszerűen meg akarta szüntetni. Az ASP rendszer körüli mostani botrány és minden késlekedés alapot is szolgáltathat a döntéshozóknak a lépéshez. S akkor megnyugodva hátradőlhet a Főfőfő Hivatalnok: a csórók nem mehetnek majd panaszra sehová.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:23

Hűlt testvériség

Nincs kényelmesebb megoldás, mint közhellyel kezdeni egy írást – a start ugyan lapos, cserébe viszont nem terheli sem az olvasó asszociációs képességeit, sem a szerző szürkeállományát. Csábító lenne azzal nyitni – lengyel témáról lévén szó – miszerint: „Lengyel, magyar, két testvér, együtt iszik, együtt harcol”. (Eredetiben: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.) Mondom, csábító lenne, de nem lehet. A közhely kimúlt. Legfeljebb protokoll-eseményeken recitálják, vagy vodka-túlnyomás esetén – elismerésképp, ha egy magyar lengyelül szólal meg, a nyelven, amelyben több mint 60 százalék a rendhagyó formulák aránya.
A korábban rongyosra citált mondás sírját Putyin (orosz elnök) ásta meg, és Orbán (magyar miniszterelnök) temette el. A pacalleveses ember a Novy Sviaton, a tar taxis úton a reptér felé, és a galambősz teremőr-néni a zsidó múzeumban elszánt arccal magyarázza, hogy az oroszokkal nem, nem, soha. Mert azok még a második világháború poklában is a legrosszabbak voltak. A felhúzott szemöldökre, illetve az „És a németek?” közbevetésre csak legyintés a válasz, meg a megfoghatatlan mondás, hogy „azok legalább úriemberek voltak”.
A megjegyzésre, hogy azért az orosz-ellenességet felülírja a két jobboldali rezsim közös érdeke, egyaránt kerekedik a pacalos és a taxis szeme (előbbi a lengyel kormánypárt, a PIS szavazója, az utóbbi a „polák Jobbik”, a KORWIN szimpatiánsa). „Jobb-ol-da-li?” – tagolja a személyfuvarozó kisiparos. „Posztkommunista! Állampárti!” – vágja oda dühösen.
„Akkor miért szekundált Orbán Viktornak március 15-én Budapesten a lengyel kormányfő?”. „Az politika, nem barátság” – mosolyognak. És kétségtelen: esti hírműsoraikban a lengyel tévék szót sem vesztegettek arra, hogy Mateusz Morawiecki Orbánnal parolázott a magyarok nemzeti ünnepén.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:24