A világsiker természetesen azonnal vonzotta az utánzást. A legsikeresebb talán a Dennis, a komisz lett, bár sokakat (velem együtt) kicsit zavart, hogy itt a gyerek nem rablókat, hanem egy idős öregurat tett tönkre percenként. (Walter Matthau már 73 éves volt, amikor ezt a szerepet – szokása szerint kitűnően – eljátszotta.) Mellesleg az alaphelyzet már egy magyar reklámot is megihletett. Nem olyan nehéz megfejteni Kevin sikerének titkát. A néző, az olvasó szeret mindig azonosulni a kicsivel – akink valamennyire a helyébe is képzeli magát -, aki aztán legyőzi a betörőket, de a gonosz óriást is.
Tulajdonképpen rokonszenves, hogy legalább karácsony táján a különböző tévécsatornák valamennyire – nem egészen – visszaveszik a verekedős, lövöldözős, erőszakos filmjeiket. Ámbár, ha jól belegondolunk, Kevin nem igazán könyörületes, hiszen amit csak egy 8, majd egy 10 éves gyerek kieszelhet, azt a forgatókönyvírók fantáziája nyomán, fizikailag meg is teszi. Olyannyira, hogy némely akció után csak a filmes trükkök jóvoltából maradnak épségben a színészek, közöttük a világsztár Joe Pesci. A napokban meg is jelent egy írás az interneten, hogy milyen sokféle módon kellett megvédeni a művészeket, hogy a fejbeverések, ütések, csúszások és minden után azért ne essék semmi valódi bántódásuk, folytatni tudják a játékot.
(Nem véletlenül írt Csoóri Sándor egy kitűnő esszét az abszurd irodalmi divatok idején arról, hogy a balladák, népmesék is tele vannak kegyetlenkedésekkel.) A mesében legalább győz az igazság, de persze a gyermek Kevinnel való újabb találkozásig még újabb évet várhatunk.