Paul Lendvai: nem dicsértem Orbánt

„Tisztában voltam vele, hogy kihasználják az általam leírtakat, csak azzal nem, hogy nem olvassák el rendesen a cikkemet – reagált lapunknak Paul Lendvai, Ausztriában élő író, publicista, annak kapcsán, hogy a Der Standardban megjelent írásában azt állította, hogy az idei Orbán éve volt.

„Én nem dicsértem, de még csak nem is kommentáltam a magyar miniszterelnök tevékenységét, pusztán a tényeket soroltam fel. Néhány magyarországi hírportál és újság, teljesen értelmetlenül igyekezett félremagyarázni a gondolataimat; az én álláspontom Orbán Viktorral kapcsolatban semmit nem változott ahhoz képest, amit eddig publikáltam róla, vagy, amit ezután fogok írni.”

A publicista hozzátette: a szerdai Kronen Zeitung például Orbán mellett Cipraszt és Kaczynskit említi, mint 2015 meghatározó politikai szereplőit, amiből ugye nem következik, hogy ezek az emberek az esztendő pozitív figurái. Példaként említette azt is, hogy egyes elemzők szerint 2018-ban a szélsőjobbos Szabadság Párt fogja megnyerni az osztrák választásokat, de az elemzés nem egyenlő a kívánsággal.

„Megismétlem: egyetlen szóval sem dicsértem Orbánt, a rövid írásomban csak a tényeket sorakoztattam fel.” – hangsúlyozta lapunknak Paul Lendvai. „Ha már értékítélet, nos annak nevezhető a Die Zeitben szerdán megjelent írásom, amelyben emlékeztetek arra, hogy 1956-ban menekültek ezreit fogadta be Ausztria és ugyanakkor ma a magyarok 87 százaléka menekült ellenes. És ebben a migránsokat elutasító politikában igen jelentős szerepet játszik Orbán Viktor…”

Paul Lendvai: nem élhetek tovább hazugságban!

Személyes élményeit osztja meg egy a magyar forradalomról szóló német nyelvű könyv kapcsán (Michael Gehler-Erich Lessing: Ungarn 1956, Tyrolia Innsbruck 2015.) a Die Zeit című német lapban Paul Lendvai Ausztriában élő magyar publicista. Megállapítja, ki gondolta volna: ennyire feledésbe merül majd Magyarországon, hogy ötven éve magyar menekültek sorát fogadta be Ausztria.

Paul Lendvai cikkében felidézte, hogy 27 évesen ő is egyike volt annak a 180 432 politikai menekültnek, aki 1956 októbere és 1957 márciusa között érkezett Ausztriába, ahol a származástól, múlttól függetlenül mindenkit „tárt karokkal vártak”. Mint írta, bár öt nehéz éven volt túl, katonai szolgálattal, letartóztatással, vizsgálati fogsággal, internálással, mégsem akarta elhagyni szülőhazáját. Kalandos útját Budapestről Varsóba, majd Prágából Bécsbe 1957. január 12-én kezdte meg. Egy helyi lap meghívására érkezett a lengyel fővárosba. „Lengyelország akkor reménysugarat jelentett szánunkra, hogy igenis lehetséges a reformokhoz való békés átmenet”. Mint írta, varsói tartózkodása idején érte el csúcspontját a budapesti letartóztatási hullám, azok is börtönbe kerültek, akik elérték rehabilitálását. A bécsi Kurier Varsóban tartózkodó főszerkesztő helyettesével, Hugo Portisch-sal, illetve az akkor a Die Pressének dolgozó történésszel, Adam Wandruszkával való beszélgetései során jutott a megmásíthatatlan elhatározásra: „Nem élhetek tovább hazugságban!”1954. február 4-én, egy hétfői napon érkezett meg egy használtan vett kék télikabátban, s egy kofferrel a kezében egy csehszlovák gép fedélzetén Prágából Bécsbe. Ausztriában azonnal politikai menedékjogot kért szülei és barátai megdöbbenésére. „Ez az ugrás az ismeretlenbe életem legboldogabb döntése volt” – emlékezett.