Kezdjük kicsit távolabbról a rendszerváltástól. Magyarországon békésen és „vértelenül” történt meg a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet, míg Lengyelországban nehezen, sok tüntetéssel, sztrájkkal, egyéb demonstrációkkal és a rendőrökkel való sokszor véres összecsapásokkal, egyesek halálával (Popieluszko katolikus pap) vívták ki a szabadságot. Magyarországon az új Országgyűlés első megnyilvánulásai közé tartozott, hogy törvénybe iktatta, miszerint az országgyűlési képviselő nem hívható vissza, vagyis nem váltható le. Külön megjegyzés, hogy még az MSZMP-s „Kádár rendszerben” is (amit most kommunista diktatúrának hívnak) egy képviselőt vissza lehetett hívni, igaz nem volt gyakori, de meg volt rá a lehetőség.
Varsó lekörözött
Lengyelországban ez egy alapköve a demokráciának, hogy a választott képviselő visszahívható. A választási rendszerben is van különbség, nálunk a győztes javára torzítja a képviselők létszámát, így nincs mindig koalíciós kényszer, és szinte megbuktathatatlan a kormányzópárt. Minden párt kitöltötte a 4 évet, amit a hatalomban tölthetett. Északi barátainknál egyedül a PO volt, amelyik nemhogy végigvitte a ciklust, hanem újrázni is tudott, így 8 éven át kormányozták az országot. Ide is kell egy megjegyzés: Kaczynski már egyszer volt hatalmon és akkor a választók megbuktatták, idő előtt adta át a kormányrudat a PO-nak. Most képes volt háttérbe vonulni, mert tudja, hogy nem népszerű a lengyelek körében.
Az elmúlt 25 év alatt bejárt út, hogy az ország honnan - hova jutott ez alatt az idő alatt. Talán még a fiatalabbak is hallották, hogy mi voltunk a „Keleti Blokk legvidámabb barakkja”. 1990 után hazánkban mindenki azt hitte, hogy mi leszünk Kelet-Európa központja. Meg volt rá az esélyünk, akkor Bécs, Prága volt a versenytársa Budapestnek, Varsó szóba sem került. Most Varsó szinte egyedül maradt erre a kitüntető címre, míg Budapest szóba se kerül.
1989 végén és 1990 elején még szörnyű állapotok voltak Lengyelországban. Az alapvető élelmiszereket jegyre adták, az állami, zlotys boltokban áruhiány volt, a zlotyban kapott fizetést gyorsan átváltották dollárra vagy nyugatnémet márkára, egyrészt kivédeni az inflációt, másrészt a valutás boltokban volt árú. Az utcákon csak néhol lehetett közvilágítást látni, a lakásokban 15 és 25 wattos izzókkal világítottak, a távfűtés 18-20 fokra volt állítva. Az épületek, az utcák elhanyagoltak, szürkék voltak még a csodás Krakkóban is. A fél ország munka mellett - vagy munka helyett - utazva seftelt, vagy egyszerűen elment dolgozni Nyugatra, akár feketén is, vállalva a lebukást és a több évre szóló kiutasítást is.
Ekkor az én lengyel baráti körömből többen is elkezdtek magyarul tanulni, sőt volt olyan is, aki a lányát Poznanba íratta be az egyetemre, magyar nyelvre. Egy idősebb lengyel úr, akivel tavaly egy lagziban találkoztam, és aki a 60-as évektől évente többször is rendszeresen megfordul nálunk, találóan fogalmazta meg a különbséget: „Nekünk Magyarország akkor Amerika volt, de most azt mondom, hogy Magyarországon 1990-ben megállt az idő.”
Innen menekülnek, ott...
Meglepett ez az összehasonlítás, mert bár én is látom azt a fejlődést és változást ami ott van, de ez azért nem esett jól. Végiggondoltam akkor az elmúlt 24 évet ott és itthon, bevallom, igazat adtam neki. Budapesten akkor már volt három metro, Varsóban egy sem. Most nálunk van négy (inkább csak 3,5) ott még csak kettő, de egyszerre építik a további kettőt, nálunk még folytatni se akarják a félig kész negyediket.
Budapest veszített pár százezer lakost ez alatt az idő alatt, míg Varsóban több mint fél millióval nőtt a népesség. Sorra épülnek a több 10 emeletes házak, Varsó lassan Kelet-Európa „Manhattan”-je lesz. Egy éve adták át a nagysebességű vasutakat, amely a nagyobb városokat menetrendszerinti járatokkal köti össze. Épülnek, vagy már készen vannak a „körgyűrűk” a városok körül, a központokban a föld alá vezetik az autós forgalmat. A stadionok mellett sorra újítják fel a vasúti pályaudvarokat is. Bármerre járok, évről évre hatalmas változásokat látok, még a kis 30-60 ezres városokban is.
Nálunk elég megnézni a Keletit, ahova a nemzetközi vonatok 95 százaléka érkezik, hát bizony szép látvánnyal üdvözöljük a hozzánk érkező idegeneket. Szerencséjük van, ha nem esik a fejükre egy meglazult vakolat darab vagy tégla, ehhez jön a hajléktalanok és koldusok látványa az aluljáróban és az utcákon.
Tőlünk lassan menekülnek a „multi cégek”, ott mind megtalálható. Kapom napi rendszerességgel a magyar nyelvű álláshirdetéseket, és ahogy én látom, csak magyarul beszélő, magyar számvitelt ismerő könyvelőből félszázat szinte azonnal el lehetne most helyezni a nagyobb lengyel városokban. De van különböző ügyfélszolgálati, számítástechnikai és egyéb munka magyar nyelven, igaz egy kicsit kell tudni a magyar mellé vagy angolul, vagy lengyelül is. Néhány álláshirdetésnél ott van a fizetés és az egyéb kompenzációs csomagok, valamint a karrier lehetőség. A fizetések 3-5 ezer zlotyi körüliek, ami átszámítva 220-350 ezer forint. Kevesebb az állami elvonás ezért több marad a zsebben.
Az akkori áruhiányból hihetetlen árubőség lett. Több ruházati, élelmiszeripari, barkács áruházlánc van mint nálunk, de még a mindkét helyen egyformának tűnő sem ugyanolyan. Katowice IKEA áruháza, vagy Tychy OBI áruháza nagyobb, mint Budapest bármelyik áruháza és a kínálat legalább másfél, de inkább kétszerese, mint amiből mi itthon válogathatunk.
Megállt az idő
Szóval alkalmi lengyel ismerősömnek igaza volt. Nálunk megállt az idő. Miben mutatkozik meg mindez?
Kezdjük a nyilvánossággal. Itthon alig maradt szabad média. Országos szinten rádió nincs, TV csak kábelen, újságok és online felületek kivéreztetésre vannak ítélve a szűkös reklám bevételek miatt. A helyzet azonban rohamosan változik, a kormány már ott is maga alá gyűri a központi médiát.
A vezető értelmiség hozzáállása sem egyforma. Itthon a többség hallgat vagy megalkuszik, egy szűk kisebbség vállalja csak fel, hogy véleményét, kritikáját a rendszerrel szemben nyíltan elmondja, vagy akár utcára vigye a magyarokat. Kaczynski által irányított országban már 1 hónap után utcára vonultak és hangot adtak tiltakozásuknak kiváló lengyel színészek, zenészek, újságírók, és egyéb értelmiségiek.
Hallgatva a lengyel híreket, igaz hogy Kaczyński pártja megnyerte a választást és a „Budapesti gyors” befutott Varsóba, de ha így folytatja, akkor ki hamarosan ki fog siklani, mert a lengyelek az elmúlt 25 évben többször is bizonyították, hogy nem hagyják magukat, ha a szabadságukról, vagy egyéb megszerzett joguk sérüléséről van szó. Ez a rövid idő is elég volt arra, hogy rájöjjenek, bár nem Kaczynski a kormányfő és nem ő Lengyelország elnöke, de úgy tesz, mintha mindkettő ő lenne, mert az elnök Duda és a miniszterelnök Sydlo csak bábok Kaczynski kezében. Már most szinte folyamatosak a tiltakozások a politikája ellen, és ha folytatja a megkezdett utat - márpedig folytatja -, akkor megint elzavarják, de akkor már úgy, hogy többet biztos nem térhet vissza a hatalomba.
