Komjáthi Imre;Közmunkás Szakszervezet;

2016-01-11 06:03:00

"Keresztapák és a csicskásaik" - Komjáthi Imre a jövő esélyeiről

Vörös és csípős – ezt tartják róla párttársai. Abban hisz, hogy dolgozni kell, odamenni az emberekhez és meggyőzni őket a baloldal igazáról, nem pedig a túlélésre játszva baráti körökhöz dörgölődni. Komjáthi Imre éhségmeneteket szervezett, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, tagja az MSZP országos elnökségének és vezeti a párt edelényi szervezetét, a környéken mindenki tudja róla: több mint két évtizede dolgozik a BorsodChemnél és hat gyermeket nevel szociális munkás feleségével. A jelen nehézségeiről és a jövő esélyeiről beszélgettünk vele.

- A bérköltségek csökkentését akarják elérni, mégsem áll az MSZP mellé nyíltan egyetlen vállalkozó sem, sőt van olyan munkaadói szervezet, amelynek vezetője szerint ez egyenesen felelőtlen gondolkodás.

- Amíg azt látják a vállalkozók, hogy az állam annak ad, aki beáll a sorba, addig ez így marad. Ezt erősíti az is, ami Simicska Lajossal történik, hisz ha vele, az egykori legjobb baráttal megteszik, hogy elszívják előle még a levegőt is, mert szembeszállt Orbánnal, akkor mire számítsanak a többiek? Amíg nincs ellenpólus, addig próbálnak idomulni a rendszerhez, mert profitot akarnak. De egyre többen kritizálják a kormányt a háttérben, ezt látom a saját szakmámban is, ahol a Fidesz felszámolta az utánpótlás képzését. Persze, ha 30-40 százalékon állna az MSZP, lenne esély a kormányváltásra, akkor azonnal megváltozna minden. Mernének olyanokat mondani, amivel segítik a céljainkat és a változásokat.

- Az is biztos, hogy csak valamilyen összefogás hozhat sikert a baloldalnak 2018-ban. Merre kellene indulni?

- Először azt kellene tisztázni, hány baloldali párt van. Az időközi választásokon azt tapasztaltuk, hogy sok jelentkező volt, de kampányolni csak az MSZP tudott, mert nekünk van országos hálózatunk. Az összes többi egy-kétemberes párt, társadalmi méretekben nem létezik. Ennek ellenére egyetértek Botka László jól működő szegedi módszerével. Válasszuk ki, hogy kik az emberek számára elfogadható baloldali arcok a környéken, kiben látnak annyi fantáziát az ott élők, hogy képviselni tudja majd az érdekeiket. Ha az illető nem szocialista, nézzük meg, mennyire hajlandó együttműködni velünk. S ha közösen kiválasztottuk, az összes baloldali párt álljon be mögé, mert csak ez hozhat eredményt. Döntsön a közösség. Ezzel szemben eddig olyan figurák helyzetbe hozásáról vitáztak a pártok, akiket helyben senki nem ismer. Ez nem vezet sehová.

- A Jobbik is célba veszi a civil szervezeteket. Találkozhatnak?

- Isten irgalmazzon! Ráadásul azt érzem, ma már nem hatnak úgy a szövegeik sem, mint az előző ciklusban, az érződik, hogy nem a győzelemben hisznek, hanem túlélésre játszanak, és a háttérben, titokban a szövetségkötéseken dolgoznak helyben és országos szinten is. Ami pedig a civileket illeti: közülük azoknak lesz jövőjük, akik valamilyen szakmai háttérrel is rendelkeznek, és nem csak szövegelnek. Ma már akkora a káosz az országban, hogy az emberek csak azoknak hisznek, akikről látják, hogy nemcsak szétverni tudják a működésképtelen rendszereket, hanem arra is alkalmasak, hogy másképp összerakják és működtessék őket. Az MSZP ilyen civileket örömmel támogat majd a következő választáson.

Trükköznek a közmunkásokkal
A 2012 nyarán megalakult Közmunkás Szakszervezet társelnökeként Komjáthi Imre a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb munkavállalók képviseletét végzi, bár tudja, a közfoglalkoztatottak annyira félnek a minimális megélhetés elvesztésétől, hogy semmilyen tiltakozó akcióban nem vennének részt. 2010-ig a közmunkások nettó fizetése megegyezett a minimálbér összegével, amit személyi jövedelemadó nem terhelt. A 2011-es alaptörvény elfogadása után a fizetésüket nettó 13 ezer forinttal csökkentették, és megadóztatták. Azóta minden évben a minimálbér kihirdetésével egy időben és azonos mértékben emelték a közmunkás éhbéreket, az idén azonban még ez is elmaradt és csak ígéret van rá, hogy januárban foglalkozik a kérdéssel a kormány. Első körben tiltólistára kerültek a CSOK legújabb módosításakor is.
Arra a kérdésre, hogyan értékeli, hogy pénteken a miniszterelnök meghátrált és azt mondta, a nagycsaládosoknak szánt 10+10 milliós lakásépítési kedvezményt az eredeti tervekkel szemben a közmunkások is megkaphatják, azt választotta: rájöttek, hogy ha eleve kizárják őket, azzal elveszíthetik ezt a több százezres biztos szavazóbázisukat. Most ugyanis a közmunkások szinten függnek a Fidesz helyi embereitől, hogy nem mernek másra szavazni. Naponta megkapják, hogy ha nem tetszik valami, el lehet menni, ha nem állnak be a sorba, nem kapnak semmit. Ráadásul nincs valódi kockázat, hiszen alig lesz egy-két közmunkás, aki élni tud a lehetőséggel, mert a feltételeknek nem tudnak megfelelni. Ragaszkodnak ahhoz, hogy mindenben egyenlően kezeljék a közmunkásokat, hogy legyen rájuk érvényes a Munka törvénykönyve, és a CSOK is elérhető legyen számukra, ez elvi kérdés. Sikernek tartják, hogy a kormány engedett.
Most megnyílik egy 3 milliárd forintos keret, hogy segítsék a közmunkásokat piaci munkát találni és jön a 150 ezer közalkalmazott is ugyanerre a piacra. Hol van ennyi munkahely? - kérdeztük. A válasz: sehol, ez megint kommunikációs trükk, ráadásul a közmunkások akkor sem kapnának valódi esélyeket a kitörésre, ha lennének munkahelyek. Nem olyan képzéseket indítanak, amivel munkát találhatnának, hanem gyártják a fodrászokat, meg műkörmösöket, akik aztán mennek vissza a közmunkába, utána újabb képzésre, teljes a káosz. A hatalom majd megint kiválasztja, hogy kit von be ebbe a duplán fizetett körbe, ami újból feszültséget szül majd a kisebb településeken és megint csak azt erősíti, hogy aki beáll a sorba, az továbbléphet, aki nem, az közmunkás marad az idők végezetéig.