Nyílt levél Haskó kollégának és másoknak

Az akadémikus - más néven racionális, vagy nyugati orvoslás - örömünkre szolgáló, elvitathatatlan sikerei (például a műtéti technikák, sürgősségi- és intenzív ellátás, diagnosztika, őssejt kutatás, és még sorolhatnám) mellett sok problémával is küzd. Ez utóbbi sajnálatos, de emiatt nem kellene rossz beidegződéseknek engedve, másokon elverni a port. Ellenben ideje lenne leszállni a magas „tudományos” lóról, kicsit körülnézni saját, akadémikus házunk táján és ott rendet tenni. Szeretnék néhány utalással reagálni a dr. Haskó László "Orvosok és kuruzslók" címmel január 6-ikán megjelent írására.

Magam is hivatkozom a Hippokratészi Esküre: „Az életmódra vonatkozó szabályokat a betegek hasznára kamatoztatom majd erőm és belátásom szerint, megóvva őket a bajtól és kártevéstől.” „Senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is; sőt még csak ilyen tanácsot sem adok neki.” Ezzel szemben mi a mai helyzet? Olyan világban élünk, ahol az akadémikus orvoslás gyógyszereinek mellékhatásai miatti halálozás igen előkelő helyet foglal el (3-4. hely - országa válogatja), és korunkban - erről már nap, mint nap olvashatunk, az antibiotikumok mértéktelen és meggondolatlan használata következtében egyre több az antibiotikumokra rezisztens baktériumtörzs. 

És idézek a Semmelweis Egyetem Orvosi Esküjéből is: „Tudásomat és gyakorlati ismereteimet állandó képzéssel magas szinten tartom, de ismereteim és képességeim korlátait is tudomásul veszem.”

Tehát, miért kell elítélni és kuruzslónak nevezni azokat a kollégákat, akik a hat év egyetem, majd az 1-2 szakvizsgára készülés hosszú évei után is még veszik a fáradságot, hogy hiteles forrásokból merítve a komplementer gyógymódokkal is megismerkedjenek pácienseik érdekében? Tudatosan használom a komplementer medicina szót a kuruzslás kifejezés helyett. Jobb helyeken ugyanis például az akupunktúra és a homeopátia ebbe a tárgykörbe tartozik, és mind az orvosok, mind a páciensek körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Európai Uniós felmérések szerint ugyanis a tagállamok lakosságának legalább harmada használ például homeopátiás gyógyszereket, a francia és német háziorvosok 30–70 százaléka rendel betegeinek homeopátiás gyógyszert. A hazai helyzetet tekintve idéznék a GfK Hungária és a TÁRKI Egészséggazdasági Monitor által végzett – általam a Medicalonline-on 2011-ben olvasott – felmérés adataiból. „Minden második honfitársunk hisz a tudományos bizonyítékokon alapuló nyugati orvoslásban, ám ötből ketten – ha tehetik –, inkább természetes gyógymódokhoz folyamodnak. Saját bevallása szerint a lakosság egyharmada (31%) vett már igénybe különböző alternatív megoldásokat, melyek közül a homeopátia vezet (15%)”.

Az 1997-es Népjóléti Miniszteri Rendelet értelmében a Haskó doktor által említett két komplementer gyógymód gyakorlása hazánkban orvosi diplomához kötött, bár ön kizárná az akupunktúrával és homeopátiával is gyógyító kollégákat az Orvosi Kamarából. Nincs némi ellentmondás a két dolog között?

Visszatérve az Eskü szövegéhez: nagyon fontos a szakma adta lehetőségeket, de a korlátokat is ismerni. Ez vonatkozik az akadémikus és komplementer medicinára egyaránt. Meggyőződésem, hogy minden szakmának vannak hozzáértő és botcsinálta gyakorlói. Nincs ez másként az orvosokkal sem. Az, aki nem felel meg emberileg és szakmailag az orvoslás követelményeinek, annak nincs helye sem az akadémikus, sem a komplementer orvoslásban. Így, a ma már több európai országban is elfogadott úgynevezett integratív – tehát az akadémikus és komplementer gyógyítási módszereket ötvöző – medicinában sem fog tudni helyt állni. Vajon megfelel-e a „tudományos” orvoslás etikájának az, hogy képviselői helyenként manipulált adatokra, soha el nem végzett kísérletekre hivatkoznak

Esetenként hiányos és nehezen ellenőrizhető kutatásokat tesznek közzé

Alkalmanként kedvezőbbre „dizájnolják” a kutatási eredményeket, időnként bizonyos gyógyszerhatásokat eltitkolnak

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy míg a komplementer medicina tanai időt állóak, az akadémikus – tehát a tudományos bizonyítékokon alapuló - orvoslás tanai gyakran változnak, többnyire 5-10 évenként elavulnak.

Ami pedig a komplementer medicina világából a homeopátiát illeti (azért ezzel példálózom, mert ezt gyakorlom, erről vannak ismereteim, tapasztalataim) hivatkozom néhány adatra, amiről talán a kollégáknak nincs tudomása. Svájcban egy 2011-ben tartott népszavazás eredményeként a homeopátiát téríti a társadalombiztosítás. Az angol parlament, amikor a szkeptikusok felszólították, hogy intézkedjen a homeopátiás gyógymóddal kapcsolatos térítések visszavonásáról, azt válaszolta: nem vonják meg a támogatást. Bíznak abban, hogy orvosaik kellően képzettek ahhoz, hogy meg tudják ítélni, mikor, milyen gyógymódot alkalmazzanak pácienseik érdekét szolgálva. Bécs egyik jó nevű egyetemi klinikájának intenzív osztályán, nőgyógyászatán és onkológiai részlegén, a homeopátia kiegészítő gyógymódként való alkalmazása mindennapos. Sikereikről könyv jelent meg.

A Müncheni Gyermek Klinikán homeopátiás ambulancia működik, és ennek vezetője, valamint csapatuk két másik tagja egyben a fekvőbeteg osztályok homeopátiás konzultánsa is.

Ha pedig érdekelnék a legfrissebb homeopátiás kutatási eredmények, akkor itt tájékozódhat.

Befejezésül: sem a homeopátia, sem más komplementer gyógymód sehol és senki számára nem kötelező. Senki nem kényszeríti sem az orvosokat, sem a pácienseket ezek kipróbálására. Sőt, ha csalódnak, fel is hagyhatnak ezek alkalmazásával. Valamiért mégis egyre nő az ezeket kedvelők tábora.

Egy felelősen gondolkodó, jól képzett orvosnak, ráadásul szakorvosnak tényleg tudnia kell, hogy páciense számára mikor, melyik terápia a leghatékonyabb és egyben a legkíméletesebb, tehát a legkevesebb mellékhatással járó. Erről szól ugyanis a már említett integratív medicina.

Amerikában például a híres Mayo Klinika honlapján így írnak erről.

Javaslatom: próbáljunk együtt működni pácienseink érdekében! Azonos orvosi eskünk értelmében tehát használjuk mindig azt a gyógymódot, amelyik a legkevesebb mellékhatás árán a legtöbb eredményt hozhatja.

Szükségállapot van

Szükségállapot nem lesz, hanem van. Ami lesz - vagy lehet -, arról sokat írt a Népszava is. Elkészült a törvénytervezet, amely az úgynevezett terrorveszély-helyzetben felhatalmazza a kormányt a törvényektől való eltérésre, egyes törvények alkalmazásának felfüggesztésére. Hogy éppen terrorveszély van-e, azt a kormány maga dönti el. Nem kell hozzá terrorcselekmény, azt mondják, hogy veszély van, és kész. Ha a törvényt a képviselők kétharmada most elfogadja, akár február 1-től mondhatják.

Márpedig elfogadja. A Jobbik már bejelentette, hogy elvileg támogatja, noha – így a kifinomult jogérzékéről híres Novák Előd - „a rendkívüli jogrendben vannak durva dolgok, ez természetes”. Természetes? Neki. Hiszen a Jobbik kormányra tör, és nem volna kedve ellenére egy olyan helyzet, amelyben a törvényeket a kormány a szemétbe vághatja, akármilyen csekély többsége van, hiszen az elvi felhatalmazást már most megkapja hozzá. Innentől még a parlament fügefalevele is lehullhat, elég csak két havonta egyszer összehívni. A terrorveszély-helyzet kihirdetéséhez nem is kell, elég, ha a kormány utólag „tájékoztatja” az illetékes bizottságokat. Utána 60 napig azt csinál, amit akar, két lábbal ugrálhat szinte az összes törvényen, az országgyűlés csak arra kell, hogy két havonként meghosszabbítsa ezt a „különleges jogrendnek” nevezett jogon és renden kívüli állapotot.

Nem vagyok vészmadár. Nem gondolom, hogy a kormány azonnal és feltétlenül el akarja sütni a kezébe kapott fegyvert. (Bár az Unión kívülre sodródva, vagy a Jobbik kormányzati jelenléte esetén erre sem vennék mérget.) Egyelőre csak minket akar sakkban tartani vele. A hidegháború idején sem azért fegyverkeztek a nagyhatalmak, hogy ledobják az atombombát, hanem, hogy a másikat blokkolják.

Ez a tervezet erről szól. Ez a fenyegetés, a ránk szegezett fegyver törvénye. A kormány tudatni kívánja, hogy mindent megtehet. Ha akarja. Nem biztos, sőt remélhető, hogy nem fog mindent akarni. De jó, ha tudjuk: nála a fegyver. Hát lóbálgatja most egy kicsit az orrunk előtt. Ez máris szükségállapot, nem jogi, hanem politikai értelemben. Mert a fegyver lóbálása már felfüggesztette a normális viszonyokat. Már nem elegendők a szokásos lagymatag módszerek, nem elég a pártok sajtótájékoztatója, még nemleges szavazata sem. Többeknek, másoknak, másképp kell megszólalni. Egy filmrendező ismerősöm úgy fogalmazott: meg kell hirdetni a „közéleti szükségállapotot”, szemben a kormány által tervezett szükségállapottal. A frontok világosabbak, mint bármikor: egyik oldalon, egy táborban a Fidesz és a Jobbik, a másikon mindenki más. Mert az a meglóbált pisztoly bárkire ráirányulhat.

Az helyes és szükséges, ha egy ország mindent megtesz a terrorizmus ellenében. Az is világos, hogy a párizsi robbantások, a korábbi londoni vagy new yorki merényletek után rendkívüli intézkedésekre, szükségállapotra volt szükség. A magyar alaptörvényben már benne vannak a különleges jogrend esetei. Benne voltak az alkotmányban is. Csakhogy eddig az ilyen helyzetek kihirdetéséről a parlament dönthetett, meghatározott feltételek esetén. Egyedül a természeti vagy ipari katasztrófa fennállásáról határozhatott a kormány maga, de hát árvizet vagy robbanást nem lehet hazudni, arról mindenki látja, hogy van vagy nincs. Most viszont a kormány a hasára ütve is kijelenthetné: terrorveszélyt észlel. És innentől mindent szabad neki.

E törvény szerint már megtehették volna, amikor a TEK-főnök titokzatos utalásokat tett egy Orbán-elleni merénylet tervére, amiről azóta sem hallottunk. Vagy amikor az Anonymus nevű szervezet, vagy a nevében más, egy kibertámadással riogatta a kormányzati intézményeket. A tervezet ugyanis arra is kitér , hogy nemcsak a fegyveres, hanem a nem fegyveres terrorfenyegetés is ok lehet a jogrend felfüggesztésére.

A kormány az általa ki tudja, milyen alapon megállapított „terrorveszély-helyzetben” leállíthatja az internetet, a postát, a közlekedést. Vagy ha szelídebb kedvében van, csak ellenőrizheti. A külföldi kapcsolatokat no pláne korlátozhatják, nincs ám összevissza szkájpolás az Angliában dolgozó gyerekkel. Megszüntetheti egyes rádiók, tévék, lapok működését. Zárolhatják „az ország biztonságát veszélyeztető szervezetek vagy személyek” vagyonát. Hogy Simicskának annyi, az kevésbé izgat, de egy füst alatt a Soros- vagy norvég-bérencnek hazudott jogvédő szervezetek, civilek helyében sem aludnék nyugodtan. Végre értem, miért beszélt a kormányszóvivő „nemzetbiztonsági kockázatról”, miután nagy hűhóval hónapok múltán „leleplezték”, hogy az egyik menekülteket, majd itthoni szegényeket segítő csoportban dolgozott egy büntetett előéletű ember is. ("Ha jól értem, ugyanúgy ingatlanüggyel kapcsolatos gazdasági bűncselekmény miatt büntették, mint emlékem szerint a kormány bizalmát azóta is élvező Várhegyi Attilát. ) És mit érne az egész, ha a közbeszerzést és a gyülekezési jogot nem lehetne felfüggeszteni?

Az interneten terjed egy rockegyüttes dala: „Tedd le a kezedet, a fejedet akarják!” Elég a feltartott kézből. A fejedet akarják!

Szükségállapot van

Szükségállapot nem lesz, hanem van. Ami lesz - vagy lehet -, arról sokat írt a Népszava is. Elkészült a törvénytervezet, amely az úgynevezett terrorveszély-helyzetben felhatalmazza a kormányt a törvényektől való eltérésre, egyes törvények alkalmazásának felfüggesztésére. Hogy éppen terrorveszély van-e, azt a kormány maga dönti el. Nem kell hozzá terrorcselekmény, azt mondják, hogy veszély van, és kész. Ha a törvényt a képviselők kétharmada most elfogadja, akár február 1-től mondhatják.

Márpedig elfogadja. A Jobbik már bejelentette, hogy elvileg támogatja, noha – így a kifinomult jogérzékéről híres Novák Előd - „a rendkívüli jogrendben vannak durva dolgok, ez természetes”. Természetes? Neki. Hiszen a Jobbik kormányra tör, és nem volna kedve ellenére egy olyan helyzet, amelyben a törvényeket a kormány a szemétbe vághatja, akármilyen csekély többsége van, hiszen az elvi felhatalmazást már most megkapja hozzá. Innentől még a parlament fügefalevele is lehullhat, elég csak két havonta egyszer összehívni. A terrorveszély-helyzet kihirdetéséhez nem is kell, elég, ha a kormány utólag „tájékoztatja” az illetékes bizottságokat. Utána 60 napig azt csinál, amit akar, két lábbal ugrálhat szinte az összes törvényen, az országgyűlés csak arra kell, hogy két havonként meghosszabbítsa ezt a „különleges jogrendnek” nevezett jogon és renden kívüli állapotot.

Nem vagyok vészmadár. Nem gondolom, hogy a kormány azonnal és feltétlenül el akarja sütni a kezébe kapott fegyvert. (Bár az Unión kívülre sodródva, vagy a Jobbik kormányzati jelenléte esetén erre sem vennék mérget.) Egyelőre csak minket akar sakkban tartani vele. A hidegháború idején sem azért fegyverkeztek a nagyhatalmak, hogy ledobják az atombombát, hanem, hogy a másikat blokkolják.

Ez a tervezet erről szól. Ez a fenyegetés, a ránk szegezett fegyver törvénye. A kormány tudatni kívánja, hogy mindent megtehet. Ha akarja. Nem biztos, sőt remélhető, hogy nem fog mindent akarni. De jó, ha tudjuk: nála a fegyver. Hát lóbálgatja most egy kicsit az orrunk előtt. Ez máris szükségállapot, nem jogi, hanem politikai értelemben. Mert a fegyver lóbálása már felfüggesztette a normális viszonyokat. Már nem elegendők a szokásos lagymatag módszerek, nem elég a pártok sajtótájékoztatója, még nemleges szavazata sem. Többeknek, másoknak, másképp kell megszólalni. Egy filmrendező ismerősöm úgy fogalmazott: meg kell hirdetni a „közéleti szükségállapotot”, szemben a kormány által tervezett szükségállapottal. A frontok világosabbak, mint bármikor: egyik oldalon, egy táborban a Fidesz és a Jobbik, a másikon mindenki más. Mert az a meglóbált pisztoly bárkire ráirányulhat.

Az helyes és szükséges, ha egy ország mindent megtesz a terrorizmus ellenében. Az is világos, hogy a párizsi robbantások, a korábbi londoni vagy new yorki merényletek után rendkívüli intézkedésekre, szükségállapotra volt szükség. A magyar alaptörvényben már benne vannak a különleges jogrend esetei. Benne voltak az alkotmányban is. Csakhogy eddig az ilyen helyzetek kihirdetéséről a parlament dönthetett, meghatározott feltételek esetén. Egyedül a természeti vagy ipari katasztrófa fennállásáról határozhatott a kormány maga, de hát árvizet vagy robbanást nem lehet hazudni, arról mindenki látja, hogy van vagy nincs. Most viszont a kormány a hasára ütve is kijelenthetné: terrorveszélyt észlel. És innentől mindent szabad neki.

E törvény szerint már megtehették volna, amikor a TEK-főnök titokzatos utalásokat tett egy Orbán-elleni merénylet tervére, amiről azóta sem hallottunk. Vagy amikor az Anonymus nevű szervezet, vagy a nevében más, egy kibertámadással riogatta a kormányzati intézményeket. A tervezet ugyanis arra is kitér , hogy nemcsak a fegyveres, hanem a nem fegyveres terrorfenyegetés is ok lehet a jogrend felfüggesztésére.

A kormány az általa ki tudja, milyen alapon megállapított „terrorveszély-helyzetben” leállíthatja az internetet, a postát, a közlekedést. Vagy ha szelídebb kedvében van, csak ellenőrizheti. A külföldi kapcsolatokat no pláne korlátozhatják, nincs ám összevissza szkájpolás az Angliában dolgozó gyerekkel. Megszüntetheti egyes rádiók, tévék, lapok működését. Zárolhatják „az ország biztonságát veszélyeztető szervezetek vagy személyek” vagyonát. Hogy Simicskának annyi, az kevésbé izgat, de egy füst alatt a Soros- vagy norvég-bérencnek hazudott jogvédő szervezetek, civilek helyében sem aludnék nyugodtan. Végre értem, miért beszélt a kormányszóvivő „nemzetbiztonsági kockázatról”, miután nagy hűhóval hónapok múltán „leleplezték”, hogy az egyik menekülteket, majd itthoni szegényeket segítő csoportban dolgozott egy büntetett előéletű ember is. ("Ha jól értem, ugyanúgy ingatlanüggyel kapcsolatos gazdasági bűncselekmény miatt büntették, mint emlékem szerint a kormány bizalmát azóta is élvező Várhegyi Attilát. ) És mit érne az egész, ha a közbeszerzést és a gyülekezési jogot nem lehetne felfüggeszteni?

Az interneten terjed egy rockegyüttes dala: „Tedd le a kezedet, a fejedet akarják!” Elég a feltartott kézből. A fejedet akarják!