Blokád alá vonják az Emmi parkolóját

Este hattól korlátozzák a minisztériumi dolgozók munkavégzését, illetve munkahelyükre való bejutását az Emberi Erőforrás Minisztérium Arany János utcai épületénél – tájékoztatta lapunkat Büki Zoltán. A Demokratikus Magyarországért Civil Társaság elnöke erről értesítette Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert is, miután december óta nem kaptak választ a tárcavezetőtől megkeresésükre, amelyben az egészségügyi dolgozók lehetetlen helyzetét érintő tárgyalásokat kezdeményeztek. 

Az eddig már több demonstrációt is szervező civilek az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról kívántak egyeztetni, ám ismét semmibe vették őket, mint ahogyan az ágazat szakmai szervezeteit és képviselőit is rendre figyelmen kívül hagyják – fogalmazott Büki, aki szerint a műtőasztalok és betegágyak mellett szolgálatot teljesítő orvosok és ápolók nem tudják munkavégzés mellett képviselni érdekeiket, ezért szervezetük szolidaritást vállalva e dolgozókkal ma estétől ezentúl minden munkanapon blokkolni fogja a minisztériumi dolgozók parkolóba jutását.

Szerző

Felező válság - 2016

Publikálás dátuma
2016.01.16. 08:42
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTOCK
Nincs manapság izgalmasabb kérdés annál, hogy mi történik 2016-ban a felező válság idején. Az 1990-ben induló kormányzati ciklusokban ugyanis az a jelenség figyelhető meg Magyarországon, hogy a ciklus közepén felező válság alakul ki, amelynek kimenetele eldönti a ciklus végén a választásokon a kormány sorsát.

Hasonló jelenség megfigyelhető más országokban is, ahol működik a négyéves ciklusok rendje, hiszen az első két év után már megtapasztalható, hogy a hatalomra került párt mennyire tudja-akarja betartani választási ígéreteit. Megjelennek az új politikai alternatívák is, proteszt pártok lépnek fel, és az ellenzéki pozícióból új ígéretek születnek.

A választó büntetése

A felező válság általában elég súlyos, de korántsem hoz semmiféle automatizmust, vagyis nem jelenti azt, hogy az adott kormány eleve bukásra van ítélve, mivel leküzdheti a kialakult válságot. Mindenesetre az új demokráciák körében a rövidebb kormányzati ciklus a divat, és nagyon ritka a kormány újraválasztása – ahogy nálunk 2006-ban és 2014-ben -, hiszen ezekben a kiüresített demokráciákban a kormánynak a szavazócédulával való megbüntetése jórészt az embereknek az egyetlen intézményes tiltakozási lehetősége.

Még jól emlékszünk a 2012-es felező válságra, amikor a demokratikus államrendet lebontó Fidesz súlyos válsághelyzettel nézett szembe és az akkori ellenzék vezető erejét képviselő MSZP népszerűsége igen közel került a kormányzó Fidesz támogatottságához a közvélemény kutatásokban.

Ez a válsághelyzet elmúlt, ám legalább két komoly tanulsággal járt. Egyrészt megmutatkozott a Fidesz komplex hatalmának félelmetes ereje, hiszen a Fidesz nemcsak a gazdasági hatalmat és a politikai uralmat tartotta a kezében, hanem – az egész kompakt rendszert felépítő Simicska révén - óriási média hegemóniát is kiépített. Ez lehetővé tette a tömeges manipulációt, még az Orwell fantáziáját is messze meghaladó legmodernebb demagógiát, ami éppenséggel a rezsicsökkentés nevű nagy népi átverésben öltött testet.

A "nép" a hibás

Másrészt kitűnt az is, hogy a demokratikus ellenzék képtelen volt a változásra és megújulásra. A szenilizálódó MSZP úgy értette a közvélemény üzenetét, hogy „csak így tovább”, ezért bele se vágott a „nyócév” felülvizsgálatába, új alternatíva kialakításába. Egyáltalában, a demokratikusnak nevezett ellenzék a sértődésbe menekült, egyes vezetői nyilvánosan a korábbi pozícióikat siratták és egymásnak estek olyan pozíciók megszerzéséért, amelyeket úgysem kapnak meg és a múltba révedő tekintetük miatt nem is érdemelnek meg.

A „népség és a katonaság” viszont magán érezte az elhibázott európai felzárkózás és a kettészakadt társadalom minden kínját, szociális terhét és a biztonság elvesztését. A demokratikus ellenzéktől azonban nem önkritikát és új perspektívát kapott, hanem csak szemrehányásokat azért, hogy nem áll ki a kiüresedett demokrácia mellett, vagyis kimondták, hogy a ballib elit csodálatos volt a demokratikus rendszer kiépítésében és megint az a cserbenhagyott buta nép a hibás.

Elhülyülő elit

Mi változott ebben a kis magyar történelmi horrorban az új kormányzati ciklusra a 2016-os felező válságban?

A diktatórikus rendszerek két nagy belső ellentmondása már kipattant. Egyrészt a nagyfőnököt senki nem ellenőrzi, nincs semmi korlátozás és visszacsatolás, bármilyen őrültség lehetséges. A hatalomcentralizáció irracionális mértékével feltörtek a Fideszen belüli feszültségek, mert a nagyfőnök még a második embereket se tűrheti, lenyomja és ciklikusan leváltja őket az alacsonyabb helyekre. Ezért Simicskának a gazdasági, politikai és média hatalom egységén alapuló ragyogó rendszere összedőlt, és győzött a nagyfőnök végtelen önteltsége, hübrisze.

Másrészt, a politikai lojalitás követelménye olyannyira dominánssá vált, hogy a folyamatos személycserék révén bekövetkezett a kormányzati elit fokozatos elhülyülése. A folyamatos kontraszelekcióval a gazdaság és a politika, a kormányzat és a kultúra, a közigazgatás és a közszolgáltatás a magas pozícióiban egyre inkább a fideszes analfabéták kerültek előtérbe. Az eredmény nem az, hogy a kormány gyengén működik, hanem egyenesen a nevetséges kapkodás és összevisszaság jeleit mutatja, állandó tűzoltásra és kárkorlátozásra kényszerül. Ami az orbáni kormányzásra vár, azt implóziónak, beomlásnak nevezik, mert az explózióhoz, a rezsim kipukkadásához százezrek tüntető serege kellene az utakon.

Vége a pávatáncnak?

A felező válság idején a diktatórikus rendszerek heveny betegségei kapcsán még nem is említettük az Orbán rendszer nemzetközi konfliktusait, amelyek éppen a nagy külhoni sikerei miatt bukással is fenyegethetik. Az Orbán rendszer ugyanis a legutóbbi lengyel választásokon Kaczynski győzelmével nagy sebet kapott. A mamlasz Európai Unió a sok egyéb baja mellett még elviselte a kis apró ugráló diktátor-jelölteket, Orbánt, Pontát és Ficót, de a középhatalom Lengyelország elvesztését, a defektes demokráciák és bársonyos diktatúrák (Michnik) közé sodródását csak nagyon nehezen tudná elviselni.

2016 elején a nemzetközi sajtó azzal van tele, hogy Lengyelország orbanizálódik, és ezt az Unióban csak most vették észre, amikor Közép-Európában az egész ház ég, míg a kisebb épületek lángolásával, Magyarország orbanizálódásával nem nagyon törődtek. Most azonban vége a pávatáncnak, és tényleg eljöttek a „magyar idők”, mint a kisebb bajkeverők felelősségre vonásának az ideje is.

De a 2016-os felező válságban sem működnek automatizmusok. Az orbáni rezsim mély gödörbe került, ám kimászhat belőle.

Látjuk már a kontúrokat a következő két évből is. Egyrészt újabb látványos gazdasági lökés készül, már látható az új építőipari lakásépítési buborék, amivel az első Orbán kormány idején is próbálkoztak. Másrészt még érkeznek az uniós transzferek, amelyeket a hivatalos bejelentés szerint 2017-ben kívánnak a jelenlegi hétéves ciklusra teljesen kiosztani, hogy újabb rendkívüli, „kakukktojás” év születhessen a gazdaságban még a 2018-as választások előtt. Harmadrészt az új propaganda-miniszter már próbálja eltakarítani az összeomlott fideszes média-birodalom romjait és építgeti a tömeges átverés új fórumait a szolgáló szerverekben a napilaptól a tévéig. A külpolitikában is új szelek fújnak, a Visegrádi Négyek Unió-ellenes csapatai már behúzódtak egy közös bunkerbe, egy újabb „Szent Szövetséget” alakítva az európai progresszió ellen.

A jövő most is nyitott, az Orbán rezsim már fújja az újabb buborékokat és a propaganda miniszter már készíti az újabb nagy népi átverést 2018-ra.

Most igazán aktuális József Attila üzenete: „rajtad is múlt. Lásd, harc az élet, ne tékozold bizalmadat.”

Szerző
Témák
Fidesz-kormány

Elmúlt ünnepeink összefonódó fényei

Publikálás dátuma
2016.01.16. 08:35
FOTÓ: EUROPRESS/ GETTY IMAGES/URIEL SINAI

Néhány éve már kialakult az örvendetes szokás, hogy köztereinken szinte egy időben gyulladnak ki a makkabeusi felkelésre és a jeruzsálemi Templom megtisztítására emlékező hanuka gyertyái a Messiás-várást jelképező adventi koszorú gyertyáival. Mindkettő – eltérő értelemben ugyan, de – a megtisztulás, a szabadulás ígéretét hordozza. Az ünnepek időbeli egybeesését tekinthetjük ugyan véletlennek, de az üzenetek mondanivalóját kevésbé. S itt kell megjegyeznünk, hogy a János-evangélium tanúsága szerint Jézus is megünnepelte a hanukát (10, 22).

Az ünnepek kiemelik az embert a hétköznapok világából, de nem azért szabadítanak meg a mindennapi valóság nehézkedésétől, hogy élet idegenné tegyenek, hanem hogy testileg és lelkileg megerősödve folytathassuk küzdelmeinket – egy jobb és igazságosabb világért. A történelmi eseményeket a vallási rituálék jelenvalóvá teszik: a múlt belép a jelenbe, hogy útmutatásul szolgálhasson a jövőnek.

Az elmúlt év decemberének ünnepi fényei különösképpen fölerősödnek és egymásba fonódnak azáltal, hogy huszonöt ortodox rabbi a keresztény-zsidó megbékélést szorgalmazó nyilatkozatot tett közzé, amelyre a Vatikán hasonló hangnemben válaszolt.

Testvéri párbeszéd

Az ortodox zsidó vallási vezetők „Mennyei Atyánk akaratát teljesítve: egy zsidó-keresztény partnerség felé” címet viselő nyilatkozatának bevezetőjében a következőket olvashatjuk:

„Csaknem kétezer éves kölcsönös ellenségeskedés és elidegenülés után, mi, Ortodox Rabbik, izraeli, amerikai és európai közösségek, intézmények és szemináriumok vezetői felismerjük a számunkra adatott történelmi lehetőséget. Keresztény testvéreink felénk nyújtott békejobbjának elfogadásával Mennyei Atyánk akaratának megvalósítására törekszünk. Zsidóknak és keresztényeknek partnerként közösen kell korunk erkölcsi kihívásaira választ adniuk.”

A nyilatkozat a Nostra Aetate kezdetű, a II. Vatikáni Zsinat által kiadott dokumentumra reflektál, amely megkülönböztetett módon szól az izraelitákról. Hogy a rabbik reflexióját minél jobban megérthessük, az alábbiakban a zsinati dokumentum néhány fontos részletét idézzük:

„Az egyház … nem feledheti, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek a közvetítésével kapta, amellyel Isten kimondhatatlan nagy irgalmasságából megkötötte a régi szövetséget. … Mindig az egyház szeme előtt lebeg az, amit Pál apostol mondott vérrokonairól: ’ Övék az istengyermekség, a dicsőség, a szövetségek, a törvényhozás, az istentisztelet és az igéretek. Övéik az atyák és test szerint közülük származik Krisztus’(Róm 9,4-5), Szűz Mária fia. …A zsidó nép fiai az apostolok, az egyház alapjai és oszlopai, és igen sokan az első tanítványok közül, akik Krisztus evangéliumát hirdettek a világnak. … Ily nagy tehát a keresztények és a zsidók közös szellemi öröksége. Ezért akarja a zsinat támogatni és ajánlani a kölcsönös megismerést és nagyrabecsülést kettejük között. Ennek a fő eszközei a szentírási és teológiai tanulmányok, valamint a testvéri párbeszéd.”

A rabbik válasza semmilyen értelemben sem marad el a zsinat testvéri párbeszédet szorgalmazó felszólításától. Ott az alábbiakat olvashatjuk:

„Felismerjük, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta a katolikus egyház tanításai a zsidó vallásról alapjaiban és végérvényesen megváltoztak. A Nostra Aetate 50 évvel ezelőtti kihirdetése a kiengesztelés folyamatát indította el közösségeink között. A Nostra Aetate és az ennek szellemiségét követő hivatalos egyházi okmányok egyértelműen elutasítják az antiszemitizmus minden formáját, megerősítik Isten és a zsidó nép felbonthatatlan szövetségét, elutasítják az istengyilkosság vádját és a keresztények és zsidók közötti egyedülálló kapcsolatot hangsúlyozzák. II. János Pál pápa „idősebb testvéreinknek”, XVI. Benedek pápa pedig „hitbeli atyáinknak” nevezte a zsidókat. Ezen alapokból kiindulva, katolikus és más keresztény egyházi vezetők őszinte párbeszédet kezdeményeztek a zsidókkal, mely az elmúlt öt évtizedben fokozatosan bontakozott ki. Nagyra becsüljük, hogy az egyház megerősítette: Izrael egyedülálló helyet foglal el a szent történelemben és a világ eljövendő megváltásában. Ma a zsidók megannyi kereszténytől őszinte szeretetet és tiszteletet tapasztalnak, ami a párbeszédre való törekvésben, találkozók és konferenciák formájában nyilvánul meg szerte a világon.”

Több köt össze, mint ami elválaszt

Miként a zsinati dokumentum, hasonlóképpen a rabbik is hivatkoznak a zsidóság és a kereszténység között lévő elszakíthatatlan kötelékekre. Ők azonban nemcsak a vallási hagyomány kapcsolatára – Ábrahám hitére és a Szent Zsidó Iratokra – hívják föl a figyelmet, hanem a jelenben megmutatkozó erkölcsi-etikai értékek - a családi élet, az igazságosság, az elidegeníthetetlen szabadság, az univerzális szeretet és az eljövendő világbéke iránti elkötelezettség – rokon vonásaira is. Ennek alapján vonják le a következtetést, hogy „bennünket, zsidókat és keresztényeket több minden köt össze, mint ami elválaszt”.

Mindaz, amit idáig ismertettünk sem zsidó, sem pedig keresztény részről nem nélkülözi az előzményeket. Az 1993-ban, a Szent István Társulat kiadásában megjelentetett, „Törvénytisztelet és messianizmus” című könyvemben igyekeztem áttekintést nyújtani a zsidó vallástudomány (azóta is) egyre gazdagodó Jézus-irodalmáról és a keresztény teológia zsidó vonatkozású, a korábbi ellentéteket feloldani szándékozó legérdekesebb nézeteiről. Ez utóbbi tekintetében például arról a katolikus egyház önértelmezését érintő véleményről, amelyet egy jezsuita szentíráskutató, Fr. Mussner a Rómaiakhoz írt levél (9-11. fej.) kapcsán fogalmazott meg. Szent Pál apostol levele ugyanis a pogány-keresztényeket a nemes olajfa gyökerébe, vagyis Izraelbe beoltott ágnak nevezi. Ennek a metaforának Mussner szerint komoly ekkleziológiai következménye, hogy az egyház ismertetőjegyei (notae ecclesiae) az „egy”, „szent”, „katolikus” és „apostoli” mellé fel kell venni az izraeli „származást”, az olajfa gyökerébe való beoltottságot.

Az ilyen és ehhez hasonló teológiai vélemények azonban, ahogy a zsidó vallástudomány részéről a Jézus személyét és működését illető nyitottság - mind az egyházon, mind pedig a zsidóságon belül - elszigetelt maradt: egyes szerzők munkásságára jellemző magánvéleményeként tartották számon. Miközben mindkét vallás híveiben inkább a különbözőségek tudatosultak. Ezért jelent fordulatot a zsidó-keresztény viszonyban a rabbik nyilatkozata és a Vatikán a zsidóság megtérítését szükségtelennek minősítő viszontválasza. Eddig ugyanis mindkét vallás a maga választottságát kizárólagosan értelmezte. A most megfogalmazott álláspontok viszont arra engednek következtetni, hogy ez a kizárólagossági igény immár a múlté.

Az emberiség javára

Az ortodox rabbik nyilatkozata megemlékezik a 70 évvel ezelőtti Soá borzalmairól, amire meggyőződésük szerint azért kerülhetett sor, mert nem volt a zsidók és keresztények között konstruktív párbeszéd. Mivel „a kereszténység létrejötte – ahogy a nyilatkozatban olvassuk –, nem hiba vagy véletlen műve, hanem isteni akarat eredménye volt és ajándék a nemzeteknek”, ezért a zsidóknak is komolyabban kellett volna venniük a keresztényeket, és természetesen a kereszténységnek a zsidóságot. Hiszen „Isten a zsidó és a keresztény vallás elválasztásával a hitben erősen különböző partnereket szándékozott létrehozni, s nem ellenségeket teremteni”.

De van ebben a Soá-ra hivatkozó részletben egy jövőre irányuló vonatkozás is, ami rendkívüli figyelmet érdemel. A rabbik az emberiséget újfent veszélyeztető jelenségekre utalnak, s éppen ennek elkerülése érdekében szorgalmazzák a kereszténységgel folytatandó párbeszédet. Itt tehát nem pusztán két vallási közösség belső ügyeiről szóló tárgyalás-sorozat kezdeményezéséről van szó, hanem az egész emberiséget fenyegető veszélyek elkerülésének szándékáról, zsidóság és kereszténység közös felelősségvállalásáról. Ennek mintegy a záloga a párbeszéd révén megteremthető partnerség.

Ebben az összefüggésben a holokauszt-tagadás nemcsak a zsidóság ellen, hanem az egész emberiség ellen irányul, mert meg akarja fosztani attól a megrendítő tapasztalattól, amely megóvhatná a világot a mindig újratámadó gyűlölet és ellenségeskedés nyomán kialakuló katasztrófáktól.

Mindezt világnézeti-vallási hovatartozástól függetlenül is jelentős eseménynek kell tartanunk, hiszen a kölcsönös nyilatkozattétel egy évezredekre visszamenő előítélet felszámolásának elszánt akaratáról tanúskodik, ami minden, az egyetemes humanizmusnak elkötelezett emberhez szóló üzenet, különösen most, elembertelenedő, terrorizmussal sújtott világunkban.

Hazánkban pedig kiváltképp időszerű, nemcsak az „ordas eszmék” felerősödésével, hanem a zsidó-keresztény hagyományt cinikusan felhasználó politikai propagandával szemben is. Ne gondoljuk, hogy ez utóbbi lebecsülhető veszélyt jelent! G. Bernanos 1939-ben a bontakozó humanizmus felszámolására törekvő erők szálláscsinálóiként jellemezte azokat, akik álszent módon annak idején is Európa gyengeségén sajnálkoztak, miközben szenvelgő magatartásukkal aláásták az európaiság, a kontinens határait meghaladó zsidó-keresztény hagyományban gyökerező, általános érvényű alapértékeit.

Saját szánalmas kisszerűségüket és önző szűklátókörűségüket akarták feledtetni a náluk nagyobb és átfogóbb értékeket képviselőkkel, a náluknál jóval kevesebb gyengeségekkel és hibákkal küzdőkkel szemben tanúsított álságos magatartásukkal. Az aránytévesztésből fakadó kétségek, tévedések napjainkban is gyakorta rabul ejtik a felelősségteljes ítéletalkotásra törekvőket is.

Nem kevesebbről van itt szó, mint az emberiség jövőjéről. Az Izrael Állam Főrabbinátusa és az Apostoli Szentszék között működő bizottság kijelentése szerint : „többé nem ellenségek vagyunk, hanem egyértelműen partnerek az emberiség túléléséhez és jólétéhez szükséges alapvető erkölcsi értékek hirdetésében”. S az ortodox rabbik hozzáfűzik: ezt a feladatot egyikünk sem képes egyedül, a másik nélkül megoldani. Az üzenet tehát túlmutat önmagán: a világunkban tapasztalható válságjelenségek leküzdésére minden jóakaratú ember együttműködésére szükség van.

A hanuka és az adventi gyertyák összefonódó fénye hozhat békét a zsidó-keresztény népeknek.

Szerző
Témák
ünnepek