Megdöbbentő adatot közölt tegnap a La Croix című lap. Eszerint 2015-ben az országban 806 antiszemita cselekmény történt, mintegy 400 alkalommal pedig muzulmánokra támadtak, ami háromszor több, mint az előző évben. A társadalomba mintha beférkőzött volna a gyűlölet, amit egy a minap Marseille-ben történt eset is bizonyít. Benjamin Amsellem, az egyik zsidó tanintézet héber nyelvészprofesszora, szokása szerint fején a kipával, kilépett az iskolából. Ekkor azonban váratlanul hátba szúrták, elesett. A professzornak szerencséje volt, hogy kezében szorongatta a tórát, ezt a szent rituális zsinagógai tekercset és kézitáskáját, velük védekezett. Később így beszélt arról, mi történt vele.
„A támadó fiatal volt, lehetett úgy tizenhét-tizennyolc éves, eltorzult arca gyűlöletet tükrözött. A tekintete egyértelműen jelezte, gyilkolni akar.” Nem sikerült neki, a professzor hamar futásnak eredt, s közbeléptek a járókelők is, ennek köszönhető, hogy a rendőrök gyorsan nyakon csípték az elkövetőt. Őrizetbe vették, a kihallgatásán kiderült, mindössze tizenöt esztendős, gimnáziumba jár, Törökországból áttelepült kurd szülők gyermeke. A család néhány éve költözött Marseille-be, ebbe a Párizs után második legnagyobb francia városba, ahol úgy 70 000 zsidó él. A kurd famíliáról nem tudtak semmi különöset, csöndesnek tartották.
A fiú kihallgatásakor nyíltan közölte, „Allah biztatása vezette”, kapcsolatba került az Iszlám Állammal, nem sajnál semmit abból, amit elkövetett. Illetve egyet, azt, hogy kiszemelt áldozata életben maradt. Az ügyészi vizsgálat kiderítette, hogy egyébként jellegtelen diák, iskolatársai közül nem tűnt ki semmi különössel, a jegyei szinte kivétel nélkül kitűnőek, példás tanuló. A zsidó tanár viszont kihallgatásakor úgy nyilatkozott, a történtek ellenére sem él benne gyűlölet, soha nem félt, jóllehet a felesége és az édesanyja többször kérte, az utcán ne viseljen kipát, ha már a vallás a fej befedését kéri, sapkát, kalapot hordjon. Soha nem hallgatott rájuk, nem érezte szükségét.
A történtek nagy visszhangot keltettek, hamarosan megszólalt a marseille-i hitközség vezetője is. Azt javasolta, amíg a mediterrán város ilyen feszült légkörben él, legalább az ottani zsidóság hagyjon föl a kipa viselésével, mivel azonban egyesek a megszokás okán mégis ragaszkodnak hozzá, vagy cseréljék föl más fejfedővel, sapkával, kalappal, vagy őrizzék meg a hagyományt, de a nyílt utcán inkább takarják el mással.
Az indítvány az egész országban frenetikus vitát váltott ki. Minden napilap, hetilap, tévék és rádiók foglalkoztak vele, a vélemények összecsaptak. A nyugalom hívei erőteljesen támogatták a hitközségi elnök csillapító megoldását, úgy vélik, ez a bölcs magatartás, alkalmasabb az agresszorok elhallgattatására. A szembenállók fölhördültek, azzal érveltek megalkuvás, gyávaság, az ellenkező hatást éri el, bátorítja a szélsőségeket, vérszemet kapnak. Nem meghunyászkodni kell, éppen ellenkezőleg visszatámadni, megmutatni a másik oldal is elszánt, nem adja föl a harcot.
A disputa túllépett nem csupán Marseille határain, az érintettek táborán is. Franciaország egyik legnépszerűbb labdarúgó csapata, a többszörös bajnok Olympique Marseille szurkolótábora közölte, nem követik Haim Korsiának, az ország főrabbijának tanácsát, a meccseken ők tüntetőleg viselik majd a kipát. Éppen tegnap, a Francia-kupában, a legjobb 16 közé kerülésért a Montpellier ellen vívott találkozón a stadionban is kipában biztatták csapatukat.
A Le Monde hasábjain jelent meg Tareq Oubru marokkói származású biológus és orvos cikke azzal a címmel, hogy „A fiatal antiszemita muzulmánok teljesen tudatlanok, nem ismerik a Koránt”. A Becsületrend arab lovagja fölhagyott eredeti hivatásával, imám lett, hogy mecsetekben okíthassa az ifjú nemzedéket a muzulmán vallás tanításaira. Azt írta a lapban, hogy Franciaország „féktelenné vált terrorral került szemben”, és ez őt kétszeresen is, mint franciát, és mint muzulmánt egyaránt félelemmel tölti el.
A gyűlölettel megfertőzött kölykök nem ismerik szent könyvüket, nem tudják, hogy éppen a Korán huszonöt prófétát említ meg, akik közül húsz zsidó, Ábrahám, Mózes, Jézus és mások. Nem értették meg azt sem, hogy a francia zsidók történelme eltér a francia muzulmánokétól, ami indokolja, hogy a zsidók nagyobb védelemben részesüljenek. Mohamed próféta arra oktatott, figyelmeztetett, hogy az a muzulmán, aki nem él békében a keresztényekkel és a zsidókkal, nem juthat a Paradicsomba.
A francia társadalom egészére meghökkentően hatott a hovatovább immár esztendeje tartó gyilkos terrorhullám. Kezdetben világpolitikai „importcikknek” vélték, hiszen a vérengző merénylők jobbára távoli arab államokból érkeztek. Vadonatúj jelenségnek számít, hogy a pusztító indulat a francia környezetbe is beférkőzött, évtizedek óta megállapodott családok gyermekeit és unokáit fertőzi a gyűlölet, megszállottságból csatlakoznak az Iszlám Állam és a dzsihadista szervezetek követőihez. A honi zsidóság régóta a nemzet egyenrangú részének számít. A háborús náci megszállás idején a holokauszt haláltáborokba hurcolással itt is pusztított, tízezreket semmisítettek meg, de a félmillió magyar áldozathoz képest ez viszonylag szerénynek számít, a bűnökben a francia csendőrségnek és a hadsereg fegyvereseinek is csekélyebb volt a szerepük.
Az észak-afrikai gyarmati háborúk után Franciaország egészét ellepték a jobb sorsra vágyó kétnyelvű arab családok, akiket a de gaulle-i Ötödik Köztársaság demokratikus alkotmánya, függetlenül az egymást követő államfők közötti különbségektől, a zsidó lakossághoz hasonlóan nem kisebbségként, hanem teljes jogú francia állampolgárokként kezel. Létszámuk az idők folyamán megközelítette a népesség tíz százalékát, szerves részei a közéletnek. Az integráció, mondhatni hála a stabil demokráciának, teljes körű.
Az idősebb nemzedék nagy többsége féltékenyen óvja ezt az állapotot, semmi szándéka változtatni a kedvező viszonyokon, őket is megrázza a fiatalabbak között néha-néha tapasztalható aggasztó változás. Éppen ezért, noha a nehezen megfékezhetetlen feszültség most kétségtelenül válságszellemet táplál is, földúlja a rendszert, de a jövőt illetően a többséget bizalommal tölti el a demokrácia megrendíthetetlensége. Miként ez jellemző a higgadt Európa egészére.