Fidesz;Jobbik-Konzervatívok;terrortörvény;

2016-01-22 18:07:00

Bukta a Fidesz a terrortörvényt, nem lesz teljhatalom?

Miután a Jobbik közölte: csak saját módosító indítványainak kormányzati elfogadása esetén támogatná az alaptörvény terrorveszéllyel összefüggő módosítását, úgy fest, bukópályán van a Fidesz terve. 

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője ugyan sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy a célt fontosnak és szükségesnek tartják, azzal nem értenek egyet, hogy a kormány bemondásra életbe léptessen egy terrorveszélyhelyzetre vonatkozó jogrendet. A Jobbik ehelyett négyötödös parlamenti felhatalmazáshoz kötné a lépést, miután azt gyanítják, a Fidesz az emberek félelmeire és naivitására játszva szeretne túlhatalmat.

Mint a Népszava is megírta, a a terrorveszély-helyzettel kapcsolatosan tervezett Alaptörvény-módosítást - ami  miatt a kormánynak többek közt lehetősége lenne arra is, hogy parlamenti hozzájárulás nélkül akár az internetet is lekapcsolja Magyarországon - 30 évre titkosították, ám Novák Előd polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva Facebook bejegyzésében közreadta a dokumentumot.

A Fidesz a mai fejleményekre mondhatni a szokásos dedós módon reagált, az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az ellenzék nem támogatja a terrorizmus elleni hatékony harcot.

komolyra fordítva a szót: 

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány azért módosítana alkotmányt  hogy a terrorveszélyhelyzet önálló tényállás legyen az alaptörvényben. Ehhez pedig szükség van ellenzéki támogatásra is. Azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik négyötödös parlamenti felhatalmazáshoz kötné a terrorveszélyhelyzetre vonatkozó jogrend bevezetését, a fideszes politikus azt mondta: a javaslat észszerűtlen, életszerűtlen, ellehetetleníti a terror elleni harcot, miután- most figyeljenek! - a terroristák sem négyötödös többséggel döntenek a merényletekről.

Azt is mondta Gulyás Gergely, hogy 

A baloldali pártoktól megszoktuk a felelőtlen viselkedést, hiszen nem támogatták a bevándorlás szabályainak szigorítását, a határzár építését és a rendőrök, katonák határra küldését sem. Majd - miután azért az nem egy elhanyagolható körülmény, hogy a Jobbik csak betette a pecket a fogaskerékbe - jelezte: továbbra is készen állnak az egyeztetésekre, de nem észszerűtlen kompromisszumokat, hanem megoldást szeretnének.