Oldalas

Már azt hittük, az ideiglenes műszaki határzárnál (magyaroschan: gyoda) nem létezhet ocsmányabb ötlet Európában. Létezik. A dániai Randers kisvárosában a héten kötelezővé tették a disznóhúst az iskolai és a napközis menükben. Frank Noergaard városi tanácstag emelkedetten annyit mondott: a disznóhúsnak továbbra is a dániai ételkultúra központi elemének kell maradnia. Emberünk, az ötletgazda, a bevándorlásellenes Dán Néppárt tagja, azt mondja, az intézkedés véletlenül sem a muszlimok ellen irányul, de „azt kívánja üzenni, ha muszlim vagy és úgy tervezed, hogy Randersbe jössz, ne gondold, hogy ráerőltetheted másokra az étkezési szokásaidat." Lám, a magyar kormányplakátokat messze sodorta a jobboldali szél.

Az már a mi orvosi gondunk, hogy az erőltetést éppen fordítva látjuk. Ám, ha meggondoljuk Halász János, a Fidesz-frakció szóvivőjének igazságát, amiben percig sem kételkedünk, hogy a terroristák sem négyötödös felhatalmazással robbantanak, ezért a terrorveszély-helyzet bevezetése sem köthető négyötödös – sőt semmilyen – parlamenti felhatalmazáshoz, nos, akkor oda jutunk, hogy a terroristáknak ahhoz sem kell négyötödös felhatalmazás, hogy undorodva félretolják a feltálalt disznóhúst. Amiből mindjárt világos, hogy aki nem akar disznót enni, az imigyen finoman leleplezhető terrorista. Vagy az lesz, esetleg a terroristákat támogatja.

Mi eddig abban a tévedésben voltunk, hogy az európaiság abban is áll, hogy mindenki azt eszik, amit akar (mostanában: amihez hozzáfér). Hogy a választás, a döntés joga a nyugati polgár autonómiájának, szabadságának, ha tetszik, kultúrájának a része, s e kultúra védelmének egészen sajátos formája a kötelező disznóhús. Mint a kerítés és a terrorveszély-helyzet hasraütés-szerű kihirdetése is. Tévedtünk. Kezd derengeni a hatalom elszánt jóindulata, amely levetkőzi a polgárjogok intézményesült hagyományait, és csak ideológiai fogyatékosságunknak tudjuk be, hogy összefüggést vélünk látni a kötelező dán röfögés és a magyar kerítés között.

Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy elhessentsük a rémképet, miszerint Európa a kerítések tövében zsíros két pofára zabálja az oldalast, miközben azon tűnődik, mit keres ott, ha egyszer senki nem akart mást, csupán megvédeni a közös kultúrát.

Szerző
Friss Róbert

A nyomok eltüntetésére készül Orbán?

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke szerint előrehozott választásokra készülhet a kormány. Mivel a Fidesz népszerűsége igen magas, a Jobbik visszaesett, és a baloldal a mélyponton van, Orbánéknak most biztosan jól jönne ez. Az MSZP viszont nincs felkészülve ilyen eshetőségre. A kormány szerint a felvetés "ostobaság".

Nono! Az Átlátszó írta meg, hogy a Nemzeti Választási Iroda közbeszerzési eljárást bonyolított le a „népszavazásokhoz és választásokhoz szükséges nyomdai termékek és szolgáltatások beszerzésére”. Úgy, hogy a legközelebbi általános választás csak két év múlva lenne. A keretösszeg 1,5 milliárd. Ebből – nyomdailag – két országgyűlési választás is kijön. De mitől ilyen sürgős ez? Tömérdek népszavazástól aligha kell tartanunk. Akkor hát?

És itt van a hirtelen „bürokráciacsökkentési” düh is. Jogutóddal vagy anélkül hetven intézményt szüntetnének meg sürgősséggel. Ha lenne hangyaszorgalmú ellenzék vagy jó kapacitású sajtótermék, most kigyűjthetné e szervezetek alapítási (átszervezési) dátumát, és a beleölt közpénzt. Mondjuk a Nyelvstratégiai Intézetét – csak példaképpen. Kiderülne, hogy jórészt 2010 után jöttek létre ezek a most becsukandók. És százmilliárdos összeg lenne a vége.

Szóval ez nemcsak tízezrek kirúgásáról szól, hanem legfőképpen a nyomok eltüntetéséről. Hogyan is lehetne később visszakeresni majd e zavaros költéseket, ha az iratdarálók jogfolytonosan, „Duna-gate üzemmódban” maradnak.

Tehát mit is tervezhet a rendeleti kormányzásra készülő Orbán?

Szerző
Veress Jenő

Soroznak, vagy nem?

Ma még nem vennék mérget sem az igenre, sem a nemre. Nem nyugtatott meg a miniszterelnök sem, aki szintén nyugtalan volt, csak mástól. Látta, hogy legbizalmasabb embereinek sikerült felzaklatni a közvéleményt a sorkatonaság visszaállításának meglebegtetésével. Jobb politikai érzéke van, mint nekik. Megérezte: itt most falnak mentek. Megtette, amit nem sűrűn szokott: azonnal visszakozott. Az sem zavarta, hogy egyetlen mondattal sikerült hülyét csinálnia a házelnökből és a frakcióvezetőből. Hiszen Kövér László pár nappal azelőtt még hosszú fejtegetésbe bonyolódott arról, milyen katasztrofális döntés volt a kényszersorozás megszüntetése. Elábrándozott azon, milyen szép is lenne, ha egész Európában soroznának: „Nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben sor kerül a sorkatonaság visszaállítására”.

Ekkor lépett színre Kósa frakcióvezető. Hihetetlen érzéke van, hogy egy rövid nyilatkozattal is hatalmas grimbuszt csináljon. 2010-ben egyszer már majdnem bedöntötte a forintot, és most ugyanezt tehette volna a kormány népszerűségével. A Fidesz arra tartja, hogy legyen valami kis izgalom az életükben. Közölte: a sorkatonaság visszaállításával valóban foglalkoznak, erre jogi lehetőséget is adhat a terrorveszély-helyzettel foglalkozó alaptörvény-módosítás. Ő speciel inkább a Nemzetőrséget vagy egy Nemzeti Gárdát támogatna, de még bármi lehet. Akárhogy nevezik, olyan rendszerre van szükség, amelyben a fiatalok „katonai kiképzést kaphatnak, és ha a nemzetvédelem megkívánja, igénybe lehet őket venni”. Csak súgva mondom: ezt a rendszert hívják sorkatonaságnak. Mint ahogy a Nemzetőrségre vonatkozó, a jelenlegi honvédelmi miniszter által korábban kidolgozott javaslat sem volt más, mint a sorkötelezettség light változata. Eszerint a korábbi kiképző központokba nem sorkatonának hívták volna be a fiatalokat, hanem nemzetőrnek, ami mégiscsak szebben hangzik. Megengedem: lehet, hogy rövidebb időre, mint a korábbi kiskatonákat. Ami viszont azt az újabb kérdést veti fel, manapság, a modern haditechnika korában, amikor már nem elég a lőgyakorlat és az egyszerre masírozás tudománya, mit ér egy rövid katonai gyorstalpaló?

Hacsak arra nem jó, hogy a 18 évesek fejébe a fegyelmezés mellett a helyes politikai irányt plántálják bele. Némi ideológiai gyanú feltámad az emberben a „Nemzeti Gárda” terminus kapcsán is. Az Egyesült Államokban ugyan ez egyfajta önkéntes tartalékos állományt jelent (ami azért belső konfliktusok idején is bevethető, mint például legutóbb egy fekete fiú lelövése utáni helyi zavargásokban), de Magyarországon a név más asszociációkat kelt. Nálunk már van „Magyar Nemzeti Gárda”, csak éppen a betiltott Magyar Gárda utódjaként. Honlapjuk ma is toboroz, persze kizárólag „nemzeti érzelmű honfitársakat”, akik a szép emlékeket idéző „Szebb jövőt!” köszöntéssel üdvözlik egymást. Lehet, hogy a Fidesz elirigyelte a Jobbik gárdáját, vagy akár az egykori munkásőrséget, és most államosított formában a sajátját akarja létrehozni? Ez ugyan nem sorozás, de valahogy ennek sem tudnék örülni.

De semmi vész. Orbán megígérte: nem lesz sorkatonaság, ezt a kérdést „nem tervezik megnyitni”. Igaz, ezen már túl vagyunk. A barátai már megnyitották. Ráadásul sokan felidézték Orbán emlékezetes mondatát: „Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.”

Én persze hiszek a miniszterelnöknek. Elhiszem, hogy a sorkatonaság visszaállítását jelenleg politikai öngyilkosságnak érzi. De két okból sem lehetünk biztosak abban, hogy mindig így fogja érezni. Az egyik ok a Fidesz macsó világának, militáns politizálásának és nyelvének természete, amibe nagyon is beleillik a kötelező katonáskodás. Elvégre nemzeti szabadságharc van, vagy mi? Nem volt olyan régen, hogy Orbán azt mondta: „azokra kicsit másképp tekint az ember, akik nem tettek katonai esküt.” A másik ok a Fidesz múltjának a témával kapcsolatos cikcakkjai. Az igaz, hogy 1988-ban, az alapításkor a párt céljai között „egy demilitarizált és egységes Európa” szerepelt. Tartok tőle, hogy épp annyira hűségesek a demilitarizáláshoz, mint az európai egység gondolatához. Amikor először kormányra jutottak, a harcosan hadkötelezettség-párti kisgazdáknak adták a honvédelmi tárcát és a bizottságot is. Amikor a Medgyessy kormány célul tűzte ki a kényszersorozás megszüntetését, először ellenálltak, korainak tartották és megpróbálták kitrükközni. Kínjukban azt javasolták: az alkotmányban és a törvényben maradjon a hadkötelezettség, és majd mindig az aktuális kormány döntse el, akar-e sorozni. Akkora volt azonban a saját választóik nyomása is, hogy végül megszavazták az alkotmánymódosítást. Egyetlen képviselőjük akarta legalább a sorkatonaság finomított változatát, a nemzetőrséget megőrizni: belőle csináltak most hadügyminisztert.

Hát lehet ezután nyugodt az ember? Főleg, hogy olvastam a Népszavában: csak úgy, próbaként már tartottak „virtuális sorozást”, „hadkiegészítési rendszergyakorlatot”, ahol „látványos mozzanatokkal mutatják be ” a sorozás menetét. Gondolom, a főpróba a látványos mozzanatokkal szépen sikerült. Az előadásra nem kérnék jegyet.

Szerző
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő