Angela Merkel;Sigmar Gabriel;menekültkérdés;

2016-01-28 06:36:00

Megállapodik a koalíció?

Kompromisszumra jutottak a német pártvezetők a csütörtöki válságtanácskozás előtt a menekültkérdést illetően. Angela Merkel kancellár és Sigmar Gabriel alkancellár, SPD-elnök által javasolt program szerint a tervezettnél több szíriai menekülttől tagadják meg családjuk Németországba hozatalát. Horst Seehofer, a CSU elnöke a mai találkozóig gondolkodási időt kért

A német nagykoalíció által megtárgyalandó rendelkezés a szíriai menekültek körülbelül egyötödét érinti. A német kormány a szilveszteri kölni események miatt, amikor a városban bevándorlók nőket inzultáltak, s raboltak ki, gyorsított eljárásban toloncolja ki az országból a bűncselekményeket elkövetett külföldieket. Angela Merkel menekültpolitikája válságba sodorta a CDU, a bajorországi testvérpárt, a CSU, valamint a szociáldemokrata SPD alkotta koalíció munkáját. Seehofer a héten levelet intézett a kancellárhoz, amelyben nyíltan az eddigi kurzus megváltoztatására szólította fel a kancellárt. Ebben azt állította, hogy a kormányzatot végső esetben feljelenti az alkotmánybíróságnál.

Az SPD élesen bírálta a kezdeményezést, s a bajor miniszterelnök lépését úgy értékelte, hogy azzal felmondta a koalíciós együttműködést. A kereszténydemokrata Volker Kauder egységre szólította fel a kormányzatot. Joachim Hermann bajor belügyminiszter igyekezett elvenni Seehofer fenyegetésének élét. Mint az ARD tévében elmondta, nem akarják megdönteni a német nagykoalíciót, s nem is törekednek arra, hogy panaszt tegyenek az alkotmánybíróságnál. A céljuk csak az, hogy felgyorsítsák „azoknak az intézkedéseknek az elfogadását, amelyek előnyösek Németország számára” – fogalmazott. Levelet írtak a kancellárnak az SPD ifjúsági tagozatának tagjai is, akik arra kérték Merkelt, európai megoldást dolgozzon ki a menekültválság megoldására.

Az újabb koalíciós válság miatt a kormány pártjai átdolgozzák a novemberben született kompromisszumot. A legújabb tervezetnek egy olyan része van, ami nem felel meg Seehoofer igényeinek. A politikus vitatja azt a kitételt, amely szerint Németországba utazhatnak családtagjaik után azok a szíriai nők és gyermekek, akik jelenleg jordániai és libanoni táborokban tartózkodnak. Médiaközlések szerint a menekültválság kitörése óta most januárban fordult elő először, hogy több nő és gyermek érkezett görög területre, mint férfi. A Funke médiacsoport arányukat 55 százalékban adta meg. 2015 júniusában még csak 27 százalék volt a nők és gyermekek aránya. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint ennek a családegyesítés az oka, vagyis a férfitagok után utaznak hozzátartozóik.

Az SPD beleegyezett az uniópártoknak azon javaslatába, amely szerint az észak-afrikai államokat biztonságosnak minősítsék. Ezzel megkönnyítik az ebből a régióból származó, bűncselekményeket elkövetett bevándorlók visszaküldését. A német válságcsúcsot csütörtökön délután rendezik meg, ezt követően a kancellár este a tartományi miniszterelnökökkel folytat megbeszéléseket. A tartományi vezetők nagyobb segítségre számítanak Berlin részéről a menekültek elszállásolása során, s azt remélik, hogy e költségek egy részét a Hartz-IV rendszer keretében átveszi az állam.

Kizárhatják Athént Schengenből

Az Európai Bizottság kevesli azokat az intézkedéseket, amelyeket Görögország tett az Európai Unió külső határainak védelméért, ezért Athént lényegében a schengeni övezetből való kizárással fenyegette meg. Valdis Dombrovskis, az EU alelnöke kijelentette, Athén nem tett eleget kötelezettségeinek, nem azonosítja megfelelően a migránsokat, s nem regisztrálja őket kellőképpen. Az alelnök három hónapos ultimátumot adott az országnak arra, hogy pótolja a hiányosságokat. Ha ez nem történik meg, akkor életbe léphet a Schengeni határ-ellenőrzési kódex 26. cikkelye, amely lehetővé teszi a határ lezárását Görögország felé.