Zika vírus: Globális vészhelyzetet hirdetett a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett a szúnyogok által terjesztett zika vírus rohamos terjedése miatt. 

Margaret Chan, a WHO főigazgatója közölte, összehangolt nemzetközi fellépésre van szükség, s fel kell gyorsítani a vírus elleni vakcina fejlesztését. A zika vírus villámgyors terjedésére először Brazíliában figyeltek fel. Elsősorban a terhes anyák veszélyeztetettek. Mintegy négyezer olyan esetet jelentettek az elmúlt időszakban, amelyben a fertőzés az újszülöttek egy részében kisfejűséget, illetve agykárosodást okozott.

Legalább másfél millióan megfertőződhettek már, s a vírus robbanásszerűen terjed, figyelmeztetett már múlt héten a WHO. A szervezet becslése alapján Dél-Amerikában akár négymillió ember is vírushordozó lehet. További gond, hogy a diagnosztizálás megbízható módszerét is ki kellene dolgozni. A brazil egészségügyi miniszter, Marcelo Castro szerint különösen azért aggasztó a helyzet, mivel az érintettek 80 százaléka semmiféle jelét nem érzékelte annak, hogy megfertőződött.

A WHO hétfői válságtanácskozásán független szakértők ajánlásai alapján hirdette ki a válsághelyzetet. Az Egészségügyi Világszervezet nem szeretné, ha az ebolajárványhoz hasonlóan késlekednének az összehangolt fellépésssel. A világ népességének mintegy harmada él olyan klímatikus viszonyok között, hogy megfertőződhet. A zika vírust terjesztő szúnyogok a dengue láznak is a hordozói. Elsősorban Afrika, India, Délkelet-Ázsia és Latin-Amerika lakossága veszélyeztetett – figyelmeztet e WHO.

Szerző

Az Európai Unió jövője

Véleményem szerint az Európai Unió most éli át talán fennállása legnagyobb válságát, még ha a Soros György által vizionált széthullás nem is fenyegeti. Az azonban biztos, hogy a szorosabb integrációra irányuló kísérlet megtorpant és minden bizonnyal hosszabb időre, talán véglegesen is, lekerül a napirendről. Az Európai Unióval véleményem szerint az a baj, hogy sem nem európai, sem nem unió. A tagállamok vezetőiből és lakosságából épp az európai éthosz hiányzik: mindenki sokkal inkább tekinti a nemzetállamához tartozónak magát, mint európainak. Mindenki csak a társulás előnyeit szeretné élvezni, a kötelezettségek alól viszont szívesen kivonná magát. Ahhoz, hogy Európa valódi unió legyen, nagyjából azonos ár és bérszínvonalra, egységes adó és vámpolitikára lenne szükség. A gazdag tagállamok azonban szemmel láthatóan nem sietik el a később csatlakozók felzárkóztatását, utóbbiak viszont a legkevésbé se szeretnék feladni nemzetállam mivoltukat. Az európai intézmények lassan és nehézkesen működnek, és ha nagy kínkeservvel meg is születik egy szabály, a kivételek és kedvezmények azt gyakorlatilag alkalmazhatatlanná teszik.

Az Unió fő elve a látszategység mindenáron való fenntartása és ezért bármilyen elvtelen kompromisszumra képesek. Ma gyakorlatilag az egyetlen kőbe vésett szabály az államháztartás hiányának meghatározása, amelyhez viszont akkor is ragaszkodnak, ha az éppen a gazdasági fejlődés akadálya. Az uniós intézményekben folyó politizálás valójában a hazai pártpolitika folytatása, amelyben mindegyik pártcsalád a hozzá tartozókat preferálja (ennek köszönhető például, hogy Magyarország mind a mai napig elkerülhette a szigorúbb szankciókat). Az unió jelenleg igazán csak gazdasági téren működőképes. Itt is azonban elsősorban az érdekházasság elve érvényesül. A gazdag államok piac és olcsó munkaerő fejében nem sajnálnak jelentősebb összeget juttatni a szegényeknek, utóbbiak viszont az unióban csak a fejőstehenet látják. A menekülthelyzet kezelése világosan megmutatta a látszólagos egység törékenységét és az uniós intézmények tehetetlenségét.

Egyértelműen kiderült, hogy ennyiféle érdeket képtelenség kezelni és közös nevezőre hozni. Európa eredetileg talán a valóságosnál szebbik arcát akarta mutatni, de végül is – nem kismértékben Orbán Viktor ténykedésének köszönhetően – meglehetősen csúnya bizonyítványt sikerült kiállítani magáról, hozzátéve, hogy a menekültek egy része sem éppen úgy viselkedik, ahogy az helyzetükben elvárható lenne. Úgy tűnik, a menekültekkel kapcsolatos mizéria végképp a szorosabb politikai integráció ellenfelei javára billentette a mérleget és az Európai Unió hosszú ideig csupán egymással szoros gazdasági kapcsolatban levő nemzetállamok laza politikai szövetségeként működik. Attól tartok, ha csak nem sikerül valódi reformokkal előállni és azokat az európai lakosság többségével elfogadtatni, az Európai Egyesült Államok gondolata csupán utópia marad.

Az Európai Unió jövője

Véleményem szerint az Európai Unió most éli át talán fennállása legnagyobb válságát, még ha a Soros György által vizionált széthullás nem is fenyegeti. Az azonban biztos, hogy a szorosabb integrációra irányuló kísérlet megtorpant és minden bizonnyal hosszabb időre, talán véglegesen is, lekerül a napirendről. Az Európai Unióval véleményem szerint az a baj, hogy sem nem európai, sem nem unió. A tagállamok vezetőiből és lakosságából épp az európai éthosz hiányzik: mindenki sokkal inkább tekinti a nemzetállamához tartozónak magát, mint európainak. Mindenki csak a társulás előnyeit szeretné élvezni, a kötelezettségek alól viszont szívesen kivonná magát. Ahhoz, hogy Európa valódi unió legyen, nagyjából azonos ár és bérszínvonalra, egységes adó és vámpolitikára lenne szükség. A gazdag tagállamok azonban szemmel láthatóan nem sietik el a később csatlakozók felzárkóztatását, utóbbiak viszont a legkevésbé se szeretnék feladni nemzetállam mivoltukat. Az európai intézmények lassan és nehézkesen működnek, és ha nagy kínkeservvel meg is születik egy szabály, a kivételek és kedvezmények azt gyakorlatilag alkalmazhatatlanná teszik.

Az Unió fő elve a látszategység mindenáron való fenntartása és ezért bármilyen elvtelen kompromisszumra képesek. Ma gyakorlatilag az egyetlen kőbe vésett szabály az államháztartás hiányának meghatározása, amelyhez viszont akkor is ragaszkodnak, ha az éppen a gazdasági fejlődés akadálya. Az uniós intézményekben folyó politizálás valójában a hazai pártpolitika folytatása, amelyben mindegyik pártcsalád a hozzá tartozókat preferálja (ennek köszönhető például, hogy Magyarország mind a mai napig elkerülhette a szigorúbb szankciókat). Az unió jelenleg igazán csak gazdasági téren működőképes. Itt is azonban elsősorban az érdekházasság elve érvényesül. A gazdag államok piac és olcsó munkaerő fejében nem sajnálnak jelentősebb összeget juttatni a szegényeknek, utóbbiak viszont az unióban csak a fejőstehenet látják. A menekülthelyzet kezelése világosan megmutatta a látszólagos egység törékenységét és az uniós intézmények tehetetlenségét.

Egyértelműen kiderült, hogy ennyiféle érdeket képtelenség kezelni és közös nevezőre hozni. Európa eredetileg talán a valóságosnál szebbik arcát akarta mutatni, de végül is – nem kismértékben Orbán Viktor ténykedésének köszönhetően – meglehetősen csúnya bizonyítványt sikerült kiállítani magáról, hozzátéve, hogy a menekültek egy része sem éppen úgy viselkedik, ahogy az helyzetükben elvárható lenne. Úgy tűnik, a menekültekkel kapcsolatos mizéria végképp a szorosabb politikai integráció ellenfelei javára billentette a mérleget és az Európai Unió hosszú ideig csupán egymással szoros gazdasági kapcsolatban levő nemzetállamok laza politikai szövetségeként működik. Attól tartok, ha csak nem sikerül valódi reformokkal előállni és azokat az európai lakosság többségével elfogadtatni, az Európai Egyesült Államok gondolata csupán utópia marad.