Hagyó-ügy

Többek között törvénysértően enyhe büntetés kiszabása miatt jelentett be fellebbezést az ügyész a Hagyó ügyben hozott első fokú ítélet kihirdetése után. Nem az első (és vélhetően nem is az utolsó) eset, amikor az ügyészség nemtetszését fejezi ki a bíróság tevékenységével kapcsolatban. Függetlenül attól, hogy az ügyészség hivatkozási alapjának jogilag nincs értelme (törvénysértően alacsony büntetésről ugyanis csak akkor lehetne beszélni, ha a bíróság az adott törvényi tényállásra meghatározott büntetési tételnél alacsonyabb büntetést szabott volna ki), nem illik az igazságszolgáltatás szerveinek egymást a nyilvánosság előtt kritizálni. A bíróság mindig „hozott anyagból” dolgozik, éppen az ügyészség az, amelynek minden kétséget kizáróan bizonyítania kell(ene) a vádlott bűnösségét. Az ügyészi csalódottság érthető – a kormányé még inkább, hiszen nem sikerült egy szocialista politikusra a korrupció bélyegét rásütni - de a bíróság kritizálása helyett talán jobban meg kellett volna alapozni a vádat.

Ráadásul a vallomásokkal kapcsolatban a tárgyalás során meglehetősen furcsa dolgok derültek ki. Ha igaznak bizonyulnak az ezzel kapcsolatos állítások, annak jogállamban igen súlyos következményei kellene, hogy legyenek. Az is elgondolkoztathatná az ügyészséget, hogy az eljárás során egyre-másra pukkantak ki az általa feleresztett lufik. Attól a gondolattól sem tud az ember szabadulni, hogy az ügyészség nem azonos mércével mér. Mert amíg a szocialista politikusok valós vagy vélt bűnügyeiben azonnal és látványosan lép és kudarc esetén minden lehetséges fellebbviteli fórumot végigjár, a hasonló fideszes esetekben valahogy mindig elakad az eljárás (már, ha egyáltalán megindul). Kíváncsian várom, mikor kerül végre bíróság elé a belvárosi lakásbotrány, amely pedig a hírek szerint jóval nagyobb anyagi kárt okozott, mint az éveken keresztül műsoron tartott Hunvald-ügy. Amíg az alaptörvény szerint az ügyészség függetlenül végzi a munkáját, nem ártana legalább ennek a látszatára ügyelni.