Felfüggesztették a béketárgyalásokat - Összefogtak Szíriáért

Publikálás dátuma
2016.02.05. 06:34
John Kerry és Szergej Lavrov a donorkonferencián Londonban FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ANDREW RENNEISEN
Felfüggesztette a meg sem kezdődött genfi béketárgyalásokat az ENSZ különmegbízottja. A szíriai háborúban érintett hatalmak is egymásra mutogatnak a csőd miatt. Tegnap Londonban megkezdődött a nemzetközi donorkonferencia Szíria újjáépítése érdekében. Csak az idén legalább nyolcmilliárd dollárra lenne szükség.

Londonban tegnap megkezdődött a brit, a német, a kuvaiti és a norvég kormány, valamint az ENSZ közös szervezésében az a nemzetközi donorkonferencia, amelyet a szíriai humanitárius válság enyhítése, valamint a háború elől menekülőket befogadó térségbeli államok megsegítésére hívtak össze. Több mint 70 ország vesz részt, Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli. Ban Ki Mun ENSZ főtitkár jelezte, csak az idénre 7, 73 milliárd dollárra lenne szükség Szíriában a legégetőbb gondok orvoslására és további 1,2 milliárdra a régió többi országának a szír háború miatt rájuk nehezedő terhek enyhítésére. A konferencián 9 milliárdot szeretnének összegyűjteni a szervezők.

Tavaly az ENSZ segélyfelhívásai nyomán 3,86 milliárd dollár gyűlt össze, ami a minimális szükségletek felét fedezte. Tegnapi jelentős felajánlások születtek. Németország 2018-ig 2,57 milliárd dollárt fizet, London is megkétszerezi a térség segélyezését, 2020-ig 1,76 milliárd dollárnyi segélyt ajánlott fel. Az ugyancsak szervezőként jelen lévő Norvégia 1,17 milliárdot ajánlott fel négy évre. Franciaország egy milliárdot, az Európai Unió 3 milliárdot 2016-ra, de Donald Tusk ET-elnök jelezte, Brüsszel 2017-re is fenntartja ugyanezt az összeget. Az Egyesült Államok 2016-ra 925 millió dollár támogatást biztosít. Magyarország szíriai kórházépítésre és üzemeltetésre 1 milliárd 575 millió forintot biztosít.

Ban Ki Mun ENSZ főtitkár felhívta a figyelmet, hogy a szíriai helyzet fenntarthatatlan, a válságnak nincs katonai megoldása, csak politikai párbeszéddel lehet véget vetni a szíriai válságnak. Ami egyelőre megvalósíthatatlannak tűnik, hiszen épp a donorkonferencia előtt futottak zátonyra a genfi béketárgyalások. Szerdán ugyanis felfüggesztette és február 25-re halasztotta a szíriai ellenzék és kormányzat közötti béketárgyalásokat Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja. Igaz, a tényleges egyeztetések meg sem kezdődtek Genfben.

A belső rivalizáláson túllépni nem tudó szíriai ellenzék képviselői múlt péntek helyett csupán hétfőn érkeztek meg a svájci városba és azonnal jelezték, hogy amíg nem kapnak garanciát előzetes feltételeikre, a humanitárius segélyek célba juttatására valamint a tűzszünetre, addig az ENSZ szíriai különmegbízottjával sem tárgyalnak. Staffan de Misturat az Aszad-rezsim iránti elfogultsággal vádolták. A szír kormány küldöttei viszont azt kifogásolták, hogy az ellenzék előfeltételeket támaszt a tárgyaláshoz, a szíriai harcok folytatását pedig a terrorizmus elleni harcként magyarázták. Akárcsak Moszkva, hiszen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is állította, az orosz erők az al-Kaida célpontokat támadták.

A meg sem kezdődött béketárgyalás felfüggesztésének közvetlen oka – vagy ürügye- az volt, hogy a szíriai kormányhadsereg orosz légitámogatással folytatta Aleppo lázadók által felügyelt része, illetve vonzáskörzete elleni ostromát és szerdára jelentős katonai sikert ért el, elzárva a felkelők előtt a számukra létfontosságú Törökországgal összekötő utánpótlás-útvonalat.

Az ellenzék Oroszországot vádolta azzal, hogy a hadműveletek folytatásával lehetetlenné akarja tenni a konferenciát. John Kerry amerikai külügyminiszter is a támadások szüneteltetését kérte, Recep Tayyip Erdogan török államfő pedig úgy fogalmazott, teljesen fölösleges addig békéről tárgyalni, míg Oroszország és a szír kormányerők embereket ölnek Szíriában. Erdogan azt is megkérdőjelezte, hogy 25-én újraindulnak a béketárgyalások. Damaszkusz szerint viszont az ellenzéket támogató Törökországot, Szaúd-Arábiát és Katart tette felelőssé a genfi egyezkedés sikertelenségéért, képviselője kérdésessé tette, hogy visszatérnek-e a tervezett folytatásra Genfbe.

Szerző

Feladja magát Assange

Julian Assange-t, a Wikileaks leleplező portál alapítója mellett dönt az önkényes fogvatartások ügyében vizsgálódó ENSZ-munkacsoport - értesült a BBC. Assange 2014-ben fordult a világszervezethez lehetetlen helyzete miatt: menedékjogot kért Ecuadortól, de nem hagyhatja el a dél-amerikai ország londoni nagykövetségét, mivel ha kilépne onnan, a brit rendőrség azonnal letartóztatná. Assange ellen Svédország adott ki nemzetközi elfogatóparancsot, noha nem emeltek ellene vádat, ki akarják hallgatni két svéd nő elleni állítólagos nemi erőszak ügyében.

Assange tegnap Twitter-üzenetben közölte: ha a világszervezet szakértői ellene ítélnek, s törvényesnek tartják őrizetbe vételét, akkor pénteken délben kisétál az ecuadori nagykövetségről, s feladja magát a brit rendőrségnek. Ha az ENSZ-panel mellette dönt, akkor azt várja, hogy visszakapja az útlevelét és szabadon távozhat.

A britek az elfogatóparancs értelmében azonnal feltennék egy Svédországba tartó repülőre. Assange azonban attól tart, hogy a nemi erőszak gyanúja csak ürügy, s Stockholm azonnal kiadná az Egyesült Államoknak, ott pedig vádat emelnének ellene több mint 250 ezer titkos amerikai diplomáciai irat nyilvánosságra hozása miatt. Az Egyesült Államokban a The Guardian brit lap szerint továbbra is nagyesküdtszéki vizsgálat folyik a Wikileaks-dokumentumok ügyében.

A Wikileaks alapítója 2012 júniusában vonult be az ecuadori követségre. Ha az ENSZ-panel pénteken várható határozatában ki is mondja, hogy esete önkényes fogvatartásnak minősíthető, az érintett országokat ez jogilag nem kötelezi. Assange legfeljebb újra követelheti, hogy vonják vissza az ellene kiadott elfogatóparancsot. Svédország és Ecuador eddig nem tudott megállapodni a patthelyezet megoldásáról.

Szerző
Frissítve: 2016.02.04. 21:59

Csökken a bizalom Hollande iránt

Publikálás dátuma
2016.02.05. 06:31
Felkavarta a baloldalt a miniszter lemondása FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THIERRY CHESNOT
Fordulatként értékeli szinte a francia sajtó egésze, mondhatnánk szinte pártkülönbség nélkül, Christiane Taubira igazságügyi miniszter lemondását Hollande elnök kormányából. A vélekedésekben akadnak árnyalatnyi különbségek. Van, aki tragikusabbnak ítéli a változást, van, aki valamivel kevésbé borúlátó, abban azonban mondhatni teljes az egyetértés, hogy a Szocialista Párt „megszabadult a baloldalától”. Ez még – fűzik hozzá az óvatosabbak – nem feltétlenül jelez egy jobboldali fordulatot a párton belül, ami persze különös is lenne egy magát szocialistának minősítő politikai erőtől, de alig másfél évvel az államfőválasztások előtt mégis fontos fejlemény, hogy Hollande inkább a mérsékeltekhez dörgölőznék. Ez pedig a jövőjére és komoly hatást gyakorolhat.

Christine Taubira igazságügyi miniszter múlt heti lemondása első látásra ugyan nem tűnik annyira lényeges fejleménynek, pedig nagyon is az, mert komolyan befolyásolhatja az erőviszonyokat a 2017-es elnökválasztás közeledtével, s kihat Francois Hollande jövőjére is. A hivatalban lévő államfő ugyanis azt képzelte, hogy a jobboldallal ellentétben a baloldalon fölösleges előválasztást tartani, ő lehetne az egyetlen kandidátus, de a történtek után egyre csak növekszik azoknak a tábora, akik szívesebben látnának legalább egy vele szemben vetélytársat is. Ez pedig nemcsak azt teszi kétségessé, hogy újraválasztják majd öt évre, azt is, hogy egyáltalán elindulhat-e majd a voksoláson.

Bár sokakat komoly meglepetésként ért a már csak volt igazságügyi tárcavezető, az amúgy igen nagy tekintélybe örvendő Taubira távozása, pedig lényegében előre látható volt, hogy így alakulnak majd a dolgok. Christiane Taubira ugyanis a szocialisták balszárnyának egyik legtekintélyesebb alakja volt, aki mindig kiállt véleménye mellett, s ez nem illett bele mindig a párt irányvonalába. Francia-Guyana székhelyén, Cayenne-ben született tizenegy gyermekes anya leányaként, (az első apa öt sarjának az egyike), és egész életpályája az értelmiségi életmódra, ha kezdettől nem is föltétlenül a politikusi hivatásra teremtette.

Több egyetemi diplomával is rendelkezik, gazdasági, szociális is és természetesen jogi végzettsége is van, akár más tárcára is alkalmas lehetett volna, de Hollande és ő is az igazságügyet választotta. Nyomban 2012-ben, az első Hollande kabinet megalakulásától tagja volt a kabinetnek. Sosem volt titok senki előtt sem, hogy a szocialisták balszárnyával rokonszenvezik, noha kezdetben más alakulatokkal is kacérkodott, mielőtt végképpen „a kizsákmányoltak érdekeinek” védelmére kötelezte el magát. Miniszteri kinevezése mondhatni kezdettől vihart kavart, mindenekelőtt a szélsőjobb, sőt egyes mérsékelteknek vélt konzervatív körökben is.

A rasszisták visszafogottság nélkül és ízléstelenül támadták afrikai származása és koromfekete bőre miatt, akadt olyan megveszekedett újság is, amely pimaszul „majomként” írt róla, rajzaik rendszeresen banánnal ábrázolták. Franciaországban az állam demokratikus hagyományai ellenére sem idegen a rasszizmus, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN), Marine Le Pen pártja például nyíltan az, de vannak ennek maradványai Nicolas Sarkozy jobbközép pártjában is.

Már a kezdet kezdetén is voltak annak jelei, hogy Taubira kinevezése még kellemetlenségeket okozhat az államfő számára. Ez már akkor kiviláglott, amikor Taubira a jogi tárca élén nyíltan kiállt az egyneműek házassága mellett, és elérte ennek törvényi szentesítését is. Csaknem három esztendőn át azonban nem lett politikai következménye fellépéseinek egészen addig, amíg napirendre nem került a terrorizmus elleni harc ügye. Egészen konktétan egyébként nem is jelenti a válság alapját, hanem a 2014-es miniszterelnökcsere, amikor új kormányfőként Manuel Valls került a kabinet élére.

A biztonságpolitika mibenléte elsőrendű kérdéskörré lépett elő, különösen Franciaországban, ahol a lakosságnak tekintélyes része észak-afrikai eredetű, és az utóbbi időkben megsokasodott terrorista merényletei létfontosságúvá tették a kérdés kezelését. Hollande államfő nem is titkolta, azért is esett a választása miniszterelnökként éppen Vallsra, mert biztonsági ügyekben „megalkuvásmentesnek”, keménykezűnek ígérkezett. Miután Franciaország első számú „célpont” lett az Iszlám Állam (IS) terroristái számára, a mind véresebb merényletek, a lakosság körében is elfogadottabbá tették a hatalom keményebb föllépését. Nyilvánvaló lett az is, új helyzetet teremt az IS fellépése, hiszen több arab gyökerekkel rendelkező bevándorló sarja nem tekintett ellenszenvvel az iszlám radikálisok véres merényleteire, sőt néhányuk kifejezetten vonzották a szélsőséges iszlamista tanok.

Ez azonban a kormányzat számára is egyértelművé tette: hatékonyabb védekezési módszerekre lehet szükség. Föltehetően Manuel Valls sürgetésére is, Hollande olyan alkotmánymódosítást érzett elkerülhetetlennek, amely azokat a kettős állampolgárokat, akik félreérthetetlenül kifejezik bármilyen csekély egyetértésüket is a terrorral, fosszák meg teljesen francia állampolgárságuktól. Taubira ezzel alapvetően nem értett egyet, nem volt hajlandó fönntartás nélkül a terror híveinek tekinteni őket, a rendszabályt ebben a formában igazságtalannak tartotta, szembefordult vele. Nem csekély nézetkülönbség ez, hiszen ezzel lényegében az államfővel konfrontálódott. Sokak szerint Hollande-nak ennek ellenére sem volt szándékában meneszteni a kormányból duzzogó igazságügyi miniszterét, kompromisszumban reménykedett, s abban, a helyén is maradhat.

Taubirát sem makacsnak ismerik, de ebben az ügyben hajthatatlannak bizonyult. Nem csekély nézetkülönbségről volt szó, hiszen az alkotmánymódosításról szóló vitában, illetve a parlamenti szavazás során miniszterként szembekerülni az Élysée-palotával, komoly konfliktust jelent. Rövid hazai, cayenne-i látogatás után Taubira azzal a megmásíthatatlan elszántsággal érkezett az egyik kora reggel Párizsba, hogy nem vár, nyomban 8 órakor kér kihallgatást Hollande-tól, benyújtja lemondását, távozik, így véli becsületesebbnek. Ez is történt.

És állítólag ezzel kezdődött az „új korszak” az Ötödik Köztársaság jelenlegi életében. A lemondást Hollande habozás nélkül elfogadta, haladéktalanul ki is nevezte az utódot Jean-Jacques Urvoas közismert jogász és közismert szocialista személyében. Mostanáig a nemzetgyűlés törvényügyi bizottságának volt nagytekintélyű elnöke, művelt politikusnak ismerik, jó humorú, kiváló szónok, csak éppen „elszánt rendpártinak” tartják, és a parlamenti jobboldal dicshimnuszokkal köszöntötte. „Nagy jogász – mondták – a biztonság kitűnő ismerője, a franciák védelmezője, az ellenzék tisztelője”.

Ez a köszöntés önmagában is jelezte, hogy általában miként értékelik a változást. A kormányzó Szocialista Párt igyekszik „jobbra bókolni”, Hollande elnök úgy véli, hogy az esetleges többségéhez hiányzó szavazatokat az enyhén jobbra húzó választóktól szerezheti meg. Már akkor erre gondoltak, amikor az államfő Vallsot nevezte ki a kormány élére, róla köztudott volt, hogy a pártot igyekszik kissé jobbra taszítani. A meglepetést nem is ez keltette, hanem az, hogy Hollande ezzel az engedménnyel legalább is részben, föladni látszott a de gaulle-i elvet: az Ötödik Köztársaság első embere minden körülmények között az államfő.

Taubira lemondása szinte a francia sajtó egésze szerint azt a látszatot keltette, hogy a válság kétségtelen győztese Valls. Ugyanakkor a kommentárok is néha szélsőségekbe esnek. A Sarkozy-könyv ügyében is eléggé kritikus Philippe Tesson a Le Point-ben cikkében zordan tette föl a kérdést: mi a Szocialista Párt, pontosabban Hollande elnök szándéka? Csak nem az, hogy - miként ő írta -, „öngyilkos akcióval vessen véget a mozgalom létének?” Mi a fordulat ára? Tesson szerint Taubira az ikonja annak a baloldalnak, amely hűségesen tart ki az eredeti szocialista értékek mellett, és azt kockáztatják, hogy elveszíthetik ezt a réteget.

A baloldalon máris kibontakozik a mozgalom, amely arra szólít föl, ősszel rendezzenek előválasztást a szocialisták, s állítsanak mást csatasorba Hollande-dal szemben. Fölkérték Taubirát vállalja a jelöltséget, és noha államfővé választásának csekély az esélye, legalább megakadályoznák Hollande indulását. Taubira nem vállalkozik erre, az ő lelkiismeretét kielégítette miniszteri lemondása, a pártjával nem hajlandó a legcsekélyebb mértékben sem szembefordulni. Akkor hát mi történhet? Sokan hajlamosak azt a véleményt osztani, hogy François Hollande ezzel a manipulációjával önmaga politikai pályafutásának a végét készítheti elő. Vagy módja se lesz 2017 derekán indulni második elnöki mandátumáért, vagy az következhet be, amit sok mérsékelt választó remél, Alain Juppé személyében ismét konzervatív államfője lesz az országnak. Híre hamva se Mitterrand tizennégy évének, Hollande meg szinte teljesen felejthető emlék.

Sugalmak fiataloknak

Keddre a franciaországi könyvesboltokba megérkeztek Taubira művének első példányai, irodalmiasan enyhített címmel, „Sugalmak, fiataloknak”. Az a néhány oldal, amely az állampolgárság elvételének témáját tárgyalja, tudatosan karcos megfogalmazású, „mi volna a világgal, ha minden ország száműzné a születésüknél fogva nem kívánatosaknak minősített nemzetiségeit? Képzeljünk magunk elé szemétdombokat, ahol összegyűjtik őket?” Ettől függetlenül azonban Christiane Taubira az egész ügyet nagy jogászi tapintattal kezelte.

A mindössze száz oldalas füzetecskét óvatos bizalmassággal spanyol földön nyomtatták, és a hatvanmilliós Franciaországba mindössze 40 000 példány érkezett belőle. Hollande elnök még öt nappal a miniszter lemondása előtt kefelevonatot kapott belőle, hogy csakugyan elsőnek olvashassa, ne rázza meg irgalmatlanul, legföljebb a homlokát ráncolja morcosan. Még a kissé keményebb Le Figaro is azt írta róla, „mintha csak tompított hegyű tőrrel szurkálnának”. A szigorúbb jobboldali kommentárok jegyezték meg, a miniszter asszonynak még hivatali korszakában volt annyi ideje, hogy „firkálgasson?”



Szerző