A vörösiszap-per ítélete ellen tüntettek

Publikálás dátuma
2016.02.05. 06:14
Tüntetés a vörösiszapper bírósági határozata miatt Veszprémben. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
A vörösiszap-katasztrófa felelőseinek megnevezését sürgette a 2010-es tragédiában leginkább érintett Kolontár polgármestere csütörtökön a Veszprémi Törvényszék előtt a vörösiszapperben hozott elsőfokú bírósági ítélet miatt tartott tüntetésen.

"Ha nem fogunk össze, nem lesz meg a katasztrófa felelőse" - jelentette ki Tili Károly Kolontár (független) polgármestere, hangsúlyozva: a térség lakói nem tudják elfogadni a törvényszék január 28-án hozott felmentő ítéletét és csak az összefogás erejében bíznak. A demonstráción - amelyen mintegy ötven ember vett részt, főként az érintett Veszprém megyei települések lakói - Ferenczi Gábor (Jobbik), Devecser polgármestere azt emelte ki, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság álláspontja szerint a Mal Zrt. vezetése a felelős a katasztrófáért. Hozzátette: az ítélet nincs arányban a tragédiával. Ha a Mal Zrt. teljesítette volna környezetvédelmi vállalását, folyamatosan végzett volna ellenőrzéseket, akkor nem következett volna be a tragédia - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a másodfokú eljárásban "a valódi felelősök ülnek majd a vádlottak padján", és olyan büntetés születik, amely arányban áll a katasztrófával.

A Veszprémi Törvényszék első fokon mind a tizenöt vádlottat felmentette a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének vádja alól. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement. A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt, Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófáját okozva. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Mint megírtuk: a vádat képviselő fellebbviteli főügyészség ügyésze szerint üzemeltetési és belső ellenőrzési hiányosságok miatt büntetőjogi felelősséggel tartoznak a vörösiszap-per vádlottjai. Fejes Péter hangsúlyozta, álláspontjuk szerint felelősséggel tartoznak a katasztrófa bekövetkezte utáni magatartásukért is, hiszen akkor nem értesítették haladéktalanul a hatóságokat és az önkormányzatokat. Hozzátette, az elsődleges felelősség az üzemeltetőt terheli. A vádlottak felelőssé tehetők azért is, mert nem avatkoztak be a katasztrófához vezető folyamatba és nem akadályozták meg annak bekövetkeztét. Fejes Péter közölte, szerintük a törvényszék a közveszély kialakulásának napját tévesen tette 1998. december 23-ára, ez a tény másodfokon lehetővé teszi a vádlottak felelősségre vonását.

Szerző

Ismét sztrájkkal fenyegetnek a taxisok

Publikálás dátuma
2016.02.05. 06:13
A taxisok az Uber miatt tüntettek napokig. FOTÓ: Népszava
Valóban a budapesti taxisdemonstráció miatt rendelték Budapestre az ország összes tűzoltódaruját januárban. A szocialista Harangozó Tamás intézett kérdést a tárgyban a belügyminiszterhez, aki válaszában elismerte: "A katasztrófavédelem kilenc daruja a Budapest belvárosában be nem jelentett demonstrációt biztosító műveleti törzs kérésére, az esetleges jogsértő cselekmények felszámolása érdekében érkezett a fővárosba". 

Hozzátette, a vidéken maradt daruk közül kettő kivételével valamennyi működőképes és riasztható állapotban állt rendelkezésre. Ezért a lépés az ország "tűzvédelmének biztosítását nem akadályozta". Az ugyan nem derült ki, hogy hány daru maradt vidéken, és az sem derült ki, hogyan lehet jogsértést felszámolni tűzoltódaruval. Úgy tűnik, a jövőben is szükség lehet rájuk. Legalábbis, ha hinni lehet Czifere Csaba a Magyar Taxisok Szakszervezete elnökének szavainak. Amint azt a vs.hu-nak elmondta: a kormány ugyan másfél hónapos türelmi időt kért taxis-ügyben, de sofőrök türelme elfogyott.

Ha belátható időn belül nem történik valamilyen konkrét lépés, akkor az eddigieknél jóval komolyabb, országosan megszervezett taxis demonstrációra lehet számítani. A taxisok szerint a kormányzat túlságosan passzív az ügyükben annak ellenére is, hogy a Fejlesztési Minisztériumban múlt csütörtökön már megkezdődtek az előzetesen megígért egyeztetések. Ennek eredményéről azonban semmit sem lehet tudni, csupán az ismert, hogy a soron következő tárgyalásra a következő egy hétben bármikor sor kerülhet.

Szerző

Újratárgyalják a MÁV holokausztperét

Tudomásul veszi az amerikai Columbia kerületi szövetségi fellebbviteli bíróság döntését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), ami alapján első fokon újratárgyalják a holokauszttúlélők és leszármazottaik egy csoportja által a magyar állam és a MÁV ellen indított pert – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Az NFM véleménye mindazonáltal az amerikai fellebbviteli bíróság döntéséről az, hogy a Magyarországot, vagy annak egyes szerveit és korábbi magyar állampolgárokat érintő perekben a magyar bíróságoknak kell eljárniuk. Tájékoztatásuk szerint az amerikai fellebbviteli bíróság a nem vagyoni jellegű igények tekintetében 2014-ben első fokon a permegszüntetésről határozott, amely döntését most helyben is hagyta. Ezzel Magyarországgal szemben teljes körben megszüntette az eljárást.

Ahogyan azt korábban megírtuk, a felperesek - túlnyomórészt a magyar holokauszt áldozatainak Izraelben és az Egyesült Államokban élő hozzátartozói - 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítéséért indítottak pert még 2010-ben. Szerintük a MÁV "tudatosan biztosított" szerelvényeket ahhoz, hogy 1944 márciusa és októbere között 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, megszegve ezzel a népirtás tilalmáról szóló nemzetközi egyezményt.

A hat éve benyújtott periratukhoz egy olyan fotót is csatoltak, amelyen MÁV feliratú vagonok és előtte emberek láthatók, az aláírás szerint pedig zsidók szállnak be a kocsikba. A kereset szövege szerint a vasúttársaság "pontosan tudta ekkor, hogy mit tesz", így csaknem minden szerelvényét éjjel-nappal arra használta, hogy az embereket Auschwitzba szállítsa. "Az alperes által biztosított szerelvények nélkül több százezer zsidót nem lehetett volna Auschwitzba szállítani" - olvasható az okmányban.

Szerző