A budai Várban, a Széchenyi könyvtárban látható az a kiállítás, amely az első világháborús magyarországi propaganda gépezet működését mutatja be. A látványos kiállítás hűen felidézi azt az agymosást, amellyel emberek millióit rá lehetett venni a kollektív gyilkolásra, a háborús hisztériára, és egy ideig a háborús áldozatok elviselésére is. A magyar progresszió legjobbjai – Ady Endre, Babits Mihály, a szociáldemokraták – kezdettől elutasították a háborús részvételt, amelyhez a magyarságnak semmilyen valós érdeke nem fűződött. De sajnálatosan sokan voltak a ma is becsült, humánusnak és haladónak gondolt nagy íróink és művészeink között olyanok, akiket bizony megrészegített a háborús propaganda.
Érdekes látni azt a kettősséget is, amellyel az ellenséget – az oroszokat, szerbeket, angolokat és franciákat – ábrázolták. Egyrészt hangsúlyozni kellett az ellenség gonoszságát, ocsmányságát, fenyegető erejét, hogy a háborús részvételt a haza védelmének lehessen beállítani. A vodkától elbutult oroszok és a hideg, számító britek elleni gyűlöletkeltés megelőlegezte a második világháború még vadabb, már fasiszta propagandáját. Persze a front másik oldalán ugyanolyan vadul uszítottak a németek, osztrákok és magyarok ellen, de hát ez a kiállítás a mi háborúnkról szól. Másrészt persze az ellenséget gyengének is kellett mutatni, akit hős csapataink a korabeli lapok szalagcímei szerint mindennap legyőztek, szétvertek, megsemmisítettek. Egészen a végső győzelemig, amiből azonban sajnos totális vereség, a Monarchia széthullása és Trianon lett.
A háborús hisztériát könnyű felszítani, különösen, ha a kiszemelt ellenségről az embereknek rossz történelmi tapasztalatai vannak. A Kaczynski-féle lengyel jobboldal már ellenzékben is szította az oroszellenes hisztériát, az oroszok (és németek) előtti megalkuvással vádolva az amúgy szintén jobboldali, az Európai Néppárthoz tartozó, akkori kormánypártot. Kormányra kerülve aztán konkrét tettekké változtatták a hisztériát. Félkatonai alakulatot hoznak létre az állítólagos „orosz veszély” ellen, és a mi ilyen-olyan gárdáinkkal szemben ez az ötvenezresre tervezett erő valódi fegyverekkel is rendelkezne. Józan ésszel természetesen nem várható, hogy Oroszország megtámadna egy NATO-tagállamot, és ettől nem a lengyel milícia, hanem az amerikai hadsereg és nukleáris arzenál rettenti vissza.
A jobboldali milícia nyilvánvalóan belpolitikai célokat szolgál Lengyelországban is. A klasszikus szélsőjobboldali recept szerint a demokratikus intézmények szétverését, a lopakodó diktatúra kiépítését a nacionalista szenvedélyek és a háborús pszichózis felszításával lehet eladni a társadalomnak. A lengyel ellenzék – nemcsak a „rettegő baloldal”, hanem a néppárti jobboldal is – ezért joggal félti az országot az efféle kísérlettől. „Aggasztó, hogy a jobboldali kormány a saját felügyelete alá vonja ezeket a milíciákat, mert később a saját belpolitikai céljaira is fel tudja ezeket használni”, fogalmazta meg Roman Kuzniar biztonságpolitikai szakértő a lengyel társadalom gondolkodó részének félelmeit. A nyílt oroszellenes és a valamivel diszkrétebb németellenes propaganda azért különösen veszélyes, mert a lengyel nép valós történelmi sérelmeire épül. Az EU- és a NATO-tagság azonban éppen ezeknek a meghaladására szolgál.
A lengyel külügyminiszter múlt heti látogatása után ma a lengyel miniszterelnök asszony is Budapestre érkezik. Witold Waszczykowski külügyminiszter budapesti tárgyalásai során már kiderült, hogy az új lengyel kormány valamifajta új blokkot kíván szervezni a kelet-európai és balkáni országokból. Ez a blokk a térség két úgynevezett középhatalmára, Lengyelországra és Romániára épülne. Erős orosz-ellenesség, feltétlen Amerika-barátság és a nyugat-európai „dekadenciával” szembeni kritika jellemezné. Amerikai szemmel valóban Lengyelország és Románia a térség két kulcsállama, méreteik és geostratégiai helyzetük miatt. Nagy kérdés persze, hogy a Fidesz koncepciójába beleillik-e egy olyan tömb, amelyet Varsó vezet, és amelynek a másodhegedűse Budapest előtt Bukarest lenne.
Csak remélni lehet, hogy Orbán Viktor a Kaczynski-féle antidemokratikus belpolitika iránti rokonszenve ellenére sem csatlakozik egy olyan blokkhoz, amelynek céljai ellentétesek a magyar érdekekkel. A visegrádi négyek az EU-n belül hatásosan képviselhetik országainkat az uniós egyeztetésekben, például a Nyugat-Európában dolgozó állampolgáraink érdekeinek védelmében. Sajnos, úgy tűnik, hogy a David Cameronnak való megfelelési vágy fontosabb számukra, mint saját polgáraik sorsa. De Magyarországnak nincs keresnivalója olyan blokkban, amely Németország és a nyugat-európai demokráciák ellenében, a hidegháborús feszültség szításával, félkatonai milíciák felállításával és a demokratikus intézmények felszámolásával épül fel. S amikor enyhülni látszik az ukrajnai válság, Oroszország ürügyén sem érdekünk olajat önteni a parazsakra. Ilyen varsói szerződésre nincs szükségünk. A magyar-lengyel barátságot ma azok képviselik jól, akik szolidárisak a demokrácia megvédéséért küzdő lengyel demokratákkal, köztük a Kaczynski-féle kalandorok jobboldali, néppárti ellenfeleivel.
