Ujváry szerint az előadás és az írás szokatlan hévvel támadta Hóman Bálintot. Vele szemben védi az egykori minisztert, politikust. Nem mondható, hogy meggyőzően. Vitatja az alig vitatható szerepét a numerus clausus megszületésében.(Horthy Hitlerhez írt egyik levelében dicsekszik, hogy elsőként Európában, nálunk már a 20-as években elkezdték a zsidók „visszaszorítását.”) Ujváry hosszan foglalkozik a zsidó diákok részarányával az oktatásban, mintha bármiféle vallási hovatartozás indoka lehetne a diszkriminációnak. Hasonlóképpen vitatja azt a vitathatatlan tényt, hogy Hómannak meghatározó szerepe volt a zsidótörvények megszületésében és a németekhez, illetve a nyilasokhoz való viszonyát is kétértelművé teszi.
E közben Ujváry olyan, már-már nevetséges szöveget is megfogalmaz, hogy „akkoriban az antiszemitizmus elfogadott, politikailag korrektnek számított, s kevés olyan politikus volt Európában, vagy az USA-ban, akiket a mai fogalmak alapján ne tekinthetnénk antiszemitának.” Aki ezt egy cikkben leírja, az vitapartnernek sem tekinthető. Hogy egyéb, felháborító egyszerűsítéseiről ne is beszéljünk. Szerinte például a mai emberjogi kívánalmakat nem lehet számon kérni, amikor ezek az adott korszakban ismeretlenek voltak. Ez az egész dolgozat kulcskérdése is, hiszen minden laikus, még inkább minden történész tudja, hogy alapvető emberi értékek mindig is voltak, akár kodifikálták azokat, akár nem. Ezt magától Hómantól is tudhatjuk, hiszen Szekfű Gyulával írt terjedelmes könyvükben a szellemtörténet, tehát az emberi értékek előrehaladásának, megvalósulásának fogták fel a történelmet.
