Meglepődve ült kormányfői székében hétfőn késő este a francia parlamentben Manuel Valls miniszterelnök. A képviselőknek a rendkívüli állapot törvény első paragrafusáról kellett (volna) szavazniuk, de ez láthatóan nem érdekelte a honatyák túlnyomó többségét. A padsorok tátongtak az ürességtől, az uraknak és hölgyeknek a háromnegyede nem volt jelen. Ezzel tüntettek egy olyan törvényjavaslat ellen, amely még arányaiban se hasonlít az Orbán elképzelésre a fenyegető terror elhárításában. Olyan országban, amely élt már át terrortámadást, nem „elvi”, nem elképzelt, hanem valódi áldozatokat követelőt. Már több ízben is. Hollande elnök sem olyan indítványt terjesztetett elő, amely gúzsba kötne minden szabadságjogot, korlátlan teljhatalmat adna az állami erőszakszervezeteknek, befogná teljesen, ha korlátozott időre is, az egész sajtó száját. Olyat csupán, amely tiszteletben tartja az évszázados demokrácia szabályait, bizonyos társadalmi rendet óvna.
Ez sem kell azonban a Szajna partján se a kormánypárti, se az ellenzéki képviselők túlnyomó többségének, nyugodtan otthon ültek. És nem akadt miniszter egy sem, mint például nálunk Rogán Antal, aki azzal fenyegetett volna, ha nincs meg a szükséges alkotmányos többség, akkor majd a „néppel” megkonzultálják. Az ottani „alaptörvény”, vélik, van olyan erős, hogy megvédi a demokráciát, nem kell fúrni, faragni, foltozgatni. És nincs szükség arra sem, (ez már Orbán képzelete), ha az Unió többségének nem tetszik a magyar gyakorlat, a mi kis közép-európai rendünk, lengyelekkel és másokkal, a szuper erős visegrádiakkal, megleli majd a maga külön útját. Mini Uniót teremt.
Érdekes volt Párizsban ez a szokatlan hétfői késő este. És a kedd reggeli országos lapok is csak úgy mellesleg tettek róla említést, nem mintha bármilyen rendkívüli esemény történt volna. Az arra hivatott demokratikus intézmény, a törvényhozás élt természetes eszközeivel, lehetőségeivel. És a parlamenti elnök se borzolta idegeit, nem förmedt indulatosan a jelenlévőkre, hogyan képzelik is a jogaikat, amelyek szerinte végül is a kormány hangulatának a függvényei.
Istenem, ahány Ház, (így nagy kezdőbetűvel) annyi szokás.