Civil becsület

A héten adták át ötödik alkalommal, ezúttal a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében a Magyar Civil Becsületrendet. Az évek során rangot szerzett elismerés nem kötődik miniszteriális intézményekhez, politikai pártokhoz, még csak kulturális szervezetekhez sem – olyan értelmiségiek, mindenekelőtt a kezdeményező Kuthi Csaba, hozták létre, akik hisznek abban, hogy a „civil” kezdeményezésnek, a „civil” feladatvállalásnak, a „civil” becsületnek lehet küldetése abban, hogy Magyarország otthonosabb hazánk legyen.

A civil társadalom (magam erről beszéltem a díjátadás alkalmából rendezett ünnepségen) története hosszú évezredekre nyúlik vissza, még az antik görög városállamoknak, a középkori városi polgárságnak, a felvilágosodás óta Európa (a Nyugat) meghatározó és mintát adó értelmiségének a világába.

A civil társadalomnak hosszú évszázadok során megérlelt értékei vannak, ezeket akár úgy is kommentálni lehet, mint egymásnak ellentmondó fogalmakat, mégis lényegileg összetartoznak. Ilyen a szabadság és a felelősség elve, a műveltség és az innováció, a személyi függetlenség és a közéleti elkötelezettség elve. Igen, felelősségvállalás nélkül nem lehetünk igazán szabadok, eredeti gondolkodás és rendező értelem nélkül a műveltségből unalmas adathalmaz lesz, és társadalmi elkötelezettség nélkül a függetlenség anarchiába vezet.

A civil gondolkodásnak és (hadd elevenítsem fel ezt a fogalmat.) a „civil kurázsinak” igen nagyok a magyar hagyományai. Olyan történelmi személyiségek példájára hivatkozhatom, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Batthyány Lajos, vagy akár Bethlen István, Teleki Pál, Nagy Ferenc, Nagy Imre, Bibó István és Antall József, vagy éppen az irodalom világából (hogy csak huszadik századi íróinkra hivatkozzam) Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, József Attila, Illyés Gyula, Márai Sándor – és sokáig tudnám sorolni a megszentelt neveket. A civil becsület ugyanis mindenekelőtt a nemzeti, az európai és az egyetemes kultúrának elkötelezett és azt személyes világába integrálni képes emberek sajátja lehet.

Valójában erről beszéltek az ünnepélyes baráti találkozó szónokai: Kuthi Csaba, Görgey Gábor, Sumonyi Zoltán, Beer Miklós váci megyéspüspök és Jákó Péter főorvos. E két utóbbi a Civil Becsületrend ez idei kitüntetettjeit méltatta, azaz Sándor Máriát, akinek mint a „fekete ruhás nővérnek” már valóságos legendája van, minthogy elsőként ő fordult szembe az egészségpolitikában tapasztalt visszásságokkal, és Morvay Imrét, azaz Pio atyát, aki a Betegápoló Irgalmas Rend pécsi rendházának tagjaként kezdeményezte azt, hogy a városokban a hajléktalan és éhező emberek számára „ételládákban” adományokat helyezzenek el. A szép plakettek és oklevelek átadását kisebb koncert követte, ezen Iván Ildikó és Szuromi Borbála ajándékozták meg zenei élménnyel a szép számban összegyűlt közönséget.

A mai Magyarországon kétségtelenül vannak feladatai a „civil becsületnek”, a „civil kurázsinak”. A magyar társadalom ma érzékelhető válságot él át, a rendszerváltozást követő negyed évszázad során talán a leginkább fájdalmasat és veszélyeset. A „civil értékek” felmutatása és ezek „civil” felelősségtudattal és bátorsággal, áldozatkészséggel és küzdeni tudással történő képviselete akár egy új kollektív lelki fordulat kezdeményezője is lehet.