Furcsa, lebegő státusz

A 75. születésnapját ünneplő Végel László Kossuth-díjas vajdasági író szerint felesleges lenne a kisebbség szenvedéséből nagy jelenetet csinálni. A műveiből készült színpadi produkciók fogadtatásától tartott, s úgy véli, az Európa szó után jogosan lehet nagyot káromkodni. A nagybeteg Esterházy Péter szerint a nem Magyarországon élő magyar írónak furcsa, lebegő státusza van.

A hónap legelső napján hetvenötödik születésnapját betöltő Végel László fogadta szerda este köszöntőit a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. Van akitől egy míves üvegbe rejtett bort vagy virágcsokrot, másoktól vállveregetést, ölelést kapott. Barátai és olvasói - köztük többek között Ungvári Tamás és Szegedy-Maszák Mihály professzorok, Dragomán György szépíró, Bart István műfordító, Geréb Anna filmtörténész, Herényi Károly politikus - kettős jubileumra gyűltek össze: a magánember 75., az író 50. születésnapjára. (Az Egy makró emlékiratai először az 1965-ös Új Symposion hasábjain jelent meg.)

A vajdasági Szenttamáson született Végel László egy korábbi írását említi László Ágnes, a Kossuth Kiadó kommunikációs vezetője, amelyben a szerző arról írt, hogy a királyi Jugoszláviába született, az 1941-ben bevonuló magyar katonák azt mondták neki, hogy kis honvéd lesz, a magyarok után pedig a partizánok babusgatták azt remélve, hogy majd kis partizán válik belőle. Magyar maradt egy életen át, pedig végig kisebbségben élt. Támadták is azért, mert világpolgárnak, liberálisnak véli magát. Méghozzá - ahogy azt megosztotta a közönséggel -, plebejus kozmopolitának aposztrofálja magát, mert a vele napra pontosan született Gion Nándor, a jelentős prózaíró településén, faluvégen látta meg a világot.

Számára meghatározóak voltak a szenttamási emberek, akik soha nem a gyökerekről, a magyarságról, hanem a nagyvilágról beszéltek. "Amerikáról, Franciaországról, Németországról tőlük, ezektől az egyszerű emberekről hallottam először" - tette hozzá. Ezen a gondolatmeneten tovább haladva kijelentette, nem bírja az "álnemzetiséget." Végel régi színházi róka, művei közül többet is színpadra állítottak és az 1980-as években ő dramatizálta Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című művét. A következő évtizedben a sikeres színházi kollaborációk ellenére mégis eltávolodott a világot jelentő deszkáktól.

"Mindenki nemzeti akart lenni és a sok nemzeti öncélúság begyűrűzött a színházba is. Tizenvalahány évig ez tartott távol a színháztól, még az épületébe sem léptem be, pedig nemzeti ember vagyok" - emlékezett vissza. A helyzet mostanra változott. Két évvel ezelőtt Urbán András rendezésében színpadra került Végel híres regénye, a Neoplanta, méghozzá az Újvidéki Színházban. A köszöntött elmesélte, hogy tartott az előadás fogadtatásától, a színház több dolgozója támadásoktól félve igyekezett kifarolni a produkcióból, az egyik színész még a szerepét is vissza akarta adni.

Végül a szerb nacionalisták atrocitás nélkül megkegyelmeztek a Neoplantának, a legjobb kritikákat pedig éppen Belgrádból kapta, ahol szerinte a szellemi élet újra pezsegni kezd. Az előadás, amely a fővárosi Thália Színházban is vendégszerepelt, sok díjat tudhat magánénak, egy nagy tekintélyű európai színházi fesztiválon közönségdíjat is nyert. Nemrég készült el szintén Urbán rendezésében Végel László naplóregénye, a Bűnhődés alapján színpadra álmodott produkció, amelyet Szarajevóban mutattak be.

Az ünnepelttel folyó diskurzust levezénylő Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő, író kérdésére Végel elmondta, hogy nem járt a próbákra és különösebb kikötései sem voltak. Csak arra kérte a rendezőt, ne csináljon nagy tömegsír jelenetet, mert felesleges lenne a kisebbség szenvedéséből cirkuszt, nagy jelenetet készíteni. "Nem rendezőileg beszéltünk. A Facebook üzenetküldő felületén kommunikáltunk, biztattam, ha kellett, ötleteket adtam neki, ha igényelte" - mondta. Hozzátette: "A Bűnhődés keményebb előadás, mint a Neoplanta. Szarajevóban mindennek van súlya. Az Európa szó után ott lehet káromkodni, nagyot, jogosan és hosszan."

E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója kiemelte, Végel László a magyar és a szerb irodalom mértékadó szerzője, a nehéz kisebbségi létben magasan izzó kulturális légkör bizonyítéka. Egyben a talajtalanság, a többfelé kötődés, de sehova nem tartozás szerzője, aki nyugalmat és harmóniát áraszt. Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese úgy fogalmazott, Végel László szemének csillogása erőt ad neki. Megjegyezte, hogy a szerzőben már első látásra sincs semmi szokványos, mégis a legnormálisabb emberek egyikének tartja. Kiadója, a Noran Libro vezetője, Kőrössi P. József költő megjegyezte, az író irodalmi és emberi teljesítménye is megkérdőjelezhetetlen érték.

A hosszan tartó ünnepség legszebb pillanata Esterházy Péter váratlan színpadra lépése volt. A halálos kórral küzdő alkotó megjelenése önmagában is meglepetés volt, szinte mindenki róla pusmogott. A Kossuth-díjas író a Népszava érdeklődésére elmondta, "rendes irodalmi barátság" fűzi Végelhez, akinek leghíresebb művét, az Egy makró emlékiratai című kisregényt előbb ismerte meg, mint a szerzőt. "Az számomra fantasztikus könyvélmény volt. Nem sokkal később, amikor találkoztam vele, kiderült - ami egyáltalán nem szükségszerű -, hogy a szerző is fantasztikus. A megítélésem azóta változatlan. Kivételes embere ő a magyar irodalomnak, méghozzá nagyon fontos és jó embere" - mondta el lapunknak.

"A szakmai elfogadottsága vitán felüli, azt azonban nem tudom, hogy a közéletben mennyire van benne. Nem Magyarországon élő magyar írónak furcsa, lebegő státusza van, sőt a magyar irodalom maga is elmaradásban van saját magával" - egészítette ki Esterházy Péter. A színpadon elmondott, lapunknak adott nyilatkozatánál rövidebb köszöntője után a hatvanöt esztendős szerző a Függő című könyvéből olvasott fel egy részletet, amelyben mozaikszerűen utal Végel Makrójának főszereplőjére is.

A köszöntés hivatalos részét követően Végel Lászlót nem volt könnyű kiragadni az ünneplő tömegből. A szerző a Népszavának meghatottan mesélt öröméről, amelyet barátai, pályatársai okoztak neki jelenlétükkel. "Állandóan számvetést végzek, s mindig elégedetlen vagyok. Azzal vigasztalom magamat, hogy többszörös túlélő vagyok, például a délszláv háború alatt bujkálnom kellett" - mondta. Azon kérdésünkre, hogy jelenleg min dolgozik, azt felelte, drámát ír, úgyszólván, hogy kipihenhesse magát a regények írása után. "Az első jelenettel elégedett vagyok, arról úgy érzem, beszélhetek, de csak címszavakban: melósok, vadkapitalista korszak, május elseje. Nagy paradoxon, szörnyű groteszk és mégis aktuális, amiről írok."

Végel László egyúttal hozzátette, a Balkáni Szépség avagy Slemil fattyúja című művéből is színpadi előadás készül, és ha ereje engedi, Budapestről is szeretne írni. "Mindig csak arról írtok, hogyan néznek ki a kisebbségiek budapesti szemszögből, most megírom majd, hogy milyenek vagytok ti" - közölte az est során emlegetett csibészes mosollyal a szerző.