Előfizetés

Többen láthatják az Altamira-barlangot

Publikálás dátuma
2016.02.18. 06:48
Bölény ábrázolásának reprodukciója FORRÁS: WIKIPÉDIA
A jelenlegi heti öt látogatónál többet engednének be a világhírű spanyol Altamira-barlangba, mivel az elmúlt két évben, amióta ismét megnyitották a közönség előtt, nem károsodtak az őskori falfestmények. Azt még vizsgálják, hogy mennyivel emeljék a látogatók számát, és azt is, hogy változtassanak-e a bejutási feltételeken.

Jelenleg sorsolással választják ki a szerencséseket, akik péntekenként csodálhatják meg a páratlan sziklarajzokat. A turisták a barlangba csak védőöltözetben léphetnek be, és 37 percet tölthetnek el odabent egy kísérővel. Az elmúlt két évben mintegy 500-an élhették át ezt az egyedülálló élményt. Az észak-spanyolországi Santandertől 30 kilométerre nyugatra található, 280 méter hosszú, több teremből, folyosóból álló mészkőbarlang mennyezetén 1879-ben fedezték fel az ősember festményeit és sziklarajzait. A legrégebbi alkotások több mint 36 ezer évvel ezelőtt keletkeztek. Az UNESCO 1985-ben nyilvánította a világörökség részévé az Altamira-barlangot. Azok számára, akik nem tudnak évekig várni a nevezetesség megtekintésére, 2001-ben megnyitották a barlang hasonmását. Az érdeklődést mutatja, hogy évente csaknem negyedmillió látogatót fogad.

Csukás István: Volt és van is energiám

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2016.02.18. 06:47
A művész hiúsága nem olyan, mint a többi emberé FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Áprilisban nyolcvanadik születésnapját ünnepli Csukás István Kossuth-díjas író, költő. Az ifjúsági regények és mesék szerzőjét, Csuki bácsit nem különösebben izgatja a kerek születésnap, de például pályakezdésének főbb elemit egyre többet elemezi. Nem bánja, hogy a vers nem tömegműfaj, és nem titkolja, hogy számtalan mesehősének (pl. Mirr-Murr, Gombóc Artúr, Süsü, a sárkány, Pom Pom, a Nagy Ho-ho-ho-horgász) fogadtatásától tartott, de a gyerekek mindent megértettek. A digitális kütyük szerinte azért nem szoríthatják ki az irodalmat, mert a technikai újdonságok hamar elavulnak.

- Hegedűművésznek készült, csakhogy más irányt vett a pályája: tizenhét évesen már költőként szerepelt. Amikor elkötelezte magát a gyermekirodalom mellett, sejtette, hogy ez végleges hivatás marad?

- Ha úgy akarom, elég kalandos váltások voltak, amiket felsorolt. Ha úgy tetszik, alkalmak, lehetőségek, amikkel élni kellett. Rögtön el kell mondanom, hogy hálás vagyok, amiért nehéz sorsú gyerekként zeneiskolába kerülhettem. Ugyan nem lettem zenész, de a muzsika hatással van az életem minden napjára. Kodály azt javasolta, az a család, amelynek nincs pénze zongorára, tanítsa furulyázni a gyermekét. Az is egy hangszer. A legérzékenyebb koromat töltöttem a zene bűvöletében. Van némi folytonosság abban, hogy aztán költő lettem, mert a zene számtalan kaput megnyit a lélekben. Mindenképpen magyarázatot akartam arra keresni, hogy miért lettem költő. Azóta, hogy hétévesen megtanultam, a mai napig szemrontásig olvasok. Lételemem az olvasás, bár ebből még nem következik, hogy íróemberré váltam. Végül arra jutottam: minden gyerekben legalább két vagy több tehetség rejlik, csak nem mindig hívják elő a gyerekből ezeket a tehetségeket. Nincs türelme a környezetének. A zenei és költői tehetség mellett persze számtalan tehetség létezik, s minden olyan tehetségért kár, ami nem jutott napvilágra.

- Mikor írt utoljára verset? Csak azért kérdezem, mert százból kilencvenkilenc embernek a gyermek- és ifjúsági művek jutnak eszébe a nevét hallva.

- Tizenhét évesen jelentek meg először a verseim, akkoriban nagyon termékeny voltam. A rádió még nagyon jól működött, fiatal diákköltőknek szerveztek pályázatot, az egyik barátom borítékba tette a verseimet és beküldte őket a versenyre. Első lettem. Ilyen visszaigazolás volt az is, amikor először olvastam nyomtatásban a nevemet. Lehet, hogy ezt nem érti a kívülálló, de ez olyan egy írónál, mintha a szakma mesterévé avatnák, vitézzé ütnék. Még mielőtt konkrét választ adnék, el kell mondanom: talán azért választottam a költészetet a zene helyett, mert jó, hogy a hegedülés művészet, de az mégiscsak interpretáció. Másnak a műveit adják elő, de bennem az alkotótevékenység erősebb volt. Tizennyolc évesen feljöttem Budapestre, valaki bevitt a Hungária kávéházba és a kor nagy író-költői ott ültek az asztaloknál. Elolvasták a verseimet, megtanulták a nevemet, megsimogatták a kobakomat, befogadtak. Ezért megérte verselni! Volt és van is energiám, de ezt valahol le kell vezetni. Erre tartottam meg a verset, amit soha nem hagytam abba. Nemrég jött ki a harmadik összegyűjtött verseskötetem. Mostanában számoltam meg, hogy tizennégy verskötetem jelent meg. Talán a születésnapom környékén már a boltokba kerül a legfrissebb!

- Milyen tapasztalatokhoz segítette hozzá a líra?

- Felismertem, hogy nem lehet csak verseket írni. Petőfi naponta megírt egy verset, de mellette naplót, útirajzot, regényt írt és fordított. A kortársaim annak idején kénytelenek voltak rossz műfordítások tömkelegét elvállalni. Én is fordítottam néhány selejtet. Őszintén sajnáltam a szavaimat, az időmet, a tehetségemet arra, hogy pocsék szocialista költők verseivel bajlódjak! Akkoriban jött Kormos István barátom, a nagy taktikus azzal, hogy tessék gyerekeknek írni. Máig hálás vagyok a javaslatáért. Amúgy is, a vers a nagyon termékeny költőknél sem lehet tömegtermelés. A vers a lélek fényűzése. Csak akkor érdemes verset írni, ha tisztában van vele az alkotó, hogy ez a műfajok teteje. Nekem már húszévesen - az év: 1956 - szerződésem volt az első verseskönyvemre. Én még voltam fiatal költő! A fiatalabbak már nem tudták átélni a fiatal költő-létet, mert mire megjelent a verseskönyvük, már javában harmincévesek voltak. Pedig a kezdőverseket is ki kell írni magunkból. Például Ady első két verseskötete, ami jórészt Reviczky-utánzatokat tartalmazott, bűn rossz versekből áll.

- Ha a körülmények máshogy adódnak, talán költőként könyveli el az ország.

- Mindegy, hogy mi lett volna. Írtam én felnőtt novellákat, hangjátékokat is, de a legnagyobb örömöt a gyermekirodalom jelentette. Egyébként nem biztos, hogy sokkal több példányban kellene megjelennie egy verseskötetnek, mint két-háromezer példány. Jól van ez így, a vers nem széles körbe való. A Nyugat folyóirat sokáig néhány száz példányban fogyott, József Attila gyönyörű verseskötete, a Nagyon fáj pedig ötszáz példányban jelent meg. Mégis megmaradtak, sőt a Nagyon fáj egy példányát gyűjtőként magam is őrzöm otthon. A lényegre térve: nincs bennem két ember, szóval nem irigykedik az egyik énem a másikra. Mindennel elégedett vagyok, nem fél kézzel, nem pótcselekvés gyanánt írom a meséket, mi több, meseírás közben ugyanazt az idegpályát koptatom, mint a vers esetében. Közös az is, hogy a jó vers és a jó mese is elszáll a földtől.

- Rátévedtünk a mesék birodalmába vezető útra. Hősei, az utca hírmondója, Lópici Gáspár, Bagaméri, a fagylaltárus vagy éppen Süsü, a sárkány nélkül talán nem is beszélhetünk igazi gyermekkorról.

- Kormos úgy toborzott be a gyerekirodalomba, - s ezt mondtam a Móra Könyvkiadó szerkesztőjeként én is -, hogy azért érdemes belevágni a meseírásba, mert egyrészt kiváló gyakorlat, másrészt színvonalban nincs különbség a felnőtt és a gyerek irodalom között. A gyerekeknek szóló magyar irodalom azért is csodálatos, mert Vörösmartytól kezdve Tersánszky Józsi Jenőig, Szabó Lőrincig, Mándy Ivánig bezárólag szinte minden nagy magyar író, költő írt a gyerekeknek is.

- Írt mesét, színdarabot, hangjátékot, filmet, bábfilmet, legutóbb pedig meseoperát. Miért tartotta szükségesnek a gyermekeket megszólító operát?

- Mert a mai zeneszerzők egyszerűen elfeledkeztek a gyerekekről, mint közönségről. Sikerült rábeszélnem a vállalkozásra zeneszerző barátomat, Nagy Imre Erik szegedi karnagyot, aki jól ért a színpadi zenéhez. Olyan operát szerettünk volna csinálni, amiben a gyerek, vagy a mese szó nem azt jelenti, hogy nem olyan, mint a felnőtt. Pontosan olyan szabályok szerint, olyan szerkezeti, műfaji követelmények mentén haladtunk, mintha egy "rendes operán" dolgoztunk volna. A szándékunk nem az volt, hogy leszálljunk valahova, inkább az, hogy felfelé repüljünk, a kicsikkel együtt. Egyedül a gyerekek teherbíró képességére kellett ügyelnünk. Azt kértem Imrétől, hogy énekelhető, megjegyezhető dallamvilágú legyen az opera. Nem vagyok a modernista színházi felfogás ellen, de nekem nem tetszik az olyan opera, amiből egy dallamot nem tudok megjegyezni. A Szökevény csillagok című operánk ősbemutatója két éve volt a Szegedi Nemzeti Színházban, az igazgatónak a teátrum harmadik emeletét is meg kellett nyitnia, mert olyan sokan jöttek.

- Az elmúlt időszakban több könyve is megjelent, most pedig egy új színdarabon dolgozik. Mit lehet tudni erről a munkájáról?

- Nem mondhatok sokat, mert még kezdeti fázisban van, de az egyik színház szeretné színre vinni. Egyik vesszőparipám, hogy habár a fővárosi és vidéki színházak is játszanak gyerekdarabokat, még sincs jó gyerekszínház. Örülök neki, hogy vannak olyan jó figuráim, akik elbírnának egy színdarabot. Ezzel a munkámmal is a gyerekközönséget célzom meg, a felnőtt darab amúgy is más. Közel a nyolcvanhoz bevallhatom, hogy akkor, amikor gyermekeknek alkotok, akkor sokkal szabadabban mozgok a képzeletemben is, mint amikor felnőtteknek szóló cselekményen töröm a fejemet. A mese azért csodálatos, mert határtalan! Műveim közül azért is kedvenc a Pom Pom meséi, mert főhőse az állatmeséken belül is érdekes területhez, a képzelt lényekhez tartozik. Amikor Sajdik Ferivel, aki zseniálisan rajzolta a könyvet és a rajzfilmet, többször elmentünk bemutatni a munkánkat a gyerekeknek, mindig nagyon érdekelt, hogy vajon megértik-e a kicsik. Fölös volt aggódnom, mert egyből megértették. Talán a gyerekeknek jobb a fantáziájuk, mint az író bácsinak!

- Úgy látom, akármerre indulunk, mindig a mesénél kötünk ki. Szép látni, hogy valaki ilyen nagy szenvedéllyel áll hivatása szolgálatában.

- Köszönöm, ez tényleg így van! Nem szabad elfelejteni, hogy meséből származott minden, szerintem még a sziklarajzok is azok voltak. Az ősember barlangrajzai történetet meséltek, bennük volt az ősi ösztön arra, hogy amit képes vagyok elmesélni, azt birtokba is tudom venni. A mese néhány száz évvel ezelőtt még felnőtt műfaj volt, a Grimm-testvérek meséit nem lehet gyerekek kezébe adni, mert borzalmas dolgok vannak bennük. A gyerekekben egyébként nagy a vágy a világ megismerésére és birtokba vételére, ebben segít nekik a mese.

- Megértette a környezete, hogy az egész életét a mesének, a gyermekeknek szentelte?

- Mondhatni. Sok idegen kérdezte már tőlem, hogy na de mégis, mi a haszna a mesének? Nincs semmi haszna, nem lehet rajta 10 dkg krumplit venni. Albert Einstein egyszer azt mondta: "Ha azt szeretnéd, hogy a gyereked intelligens legyen, olvass neki tündérmeséket. Ha szeretnéd, hogy még intelligensebb legyen, olvass neki még több tündérmesét." A tudósok néhány évtized elteltével igazolták Einsteint. Remélem nem lesz rá lehetőség, hogy azt mérjék, hogy mi van akkor, ha történetesen nincs mese. Ha a gyermekkor valamelyik szakaszában kimarad a mese vagy a kalandos regény, az ifjúsági könyv, akkor ott egy életen át lyuk tátong. Egy pubertás már nem fog mesét olvasni. Mindezt csak azért mondom el, mert szeretném visszaállítani a magyar meseirodalom renoméját. Például Molnár Ferenc hiába írt sok drámát, a kutya nem fog emlékezni azokra, de arra a kalapomat teszem, hogy A Pál utcai fiúkat még évszázadok múlva is olvassák. Idevág az is, hogy nemrég felpaprikázott a hír, hogy Amerikában fontolgatják, hogy eltörlik a kézírás oktatást az iskolákban. Nem gondolhatják komolyan, már csak azért is, mert kézzel írni komoly agyi funkció működtetése.

- Mennyire befolyásolja a munkáját az öregedés és a halál gondolata?

- Úgy fél éve már én is foglalkozom a nyolcvannal, de csak azért, mert folyton beleverik az ember orrát a dátumba. Egyébként nem tartom vízválasztónak, nem félek attól, hogy ha nem futok el addig a kilométerkőig, akkor nem tettem semmit. Aranyos dolog az ünneplés, a köszöntés. A fontos az, hogy van még energiám, így tervezhetek, dolgozhatok. Annak idején versben írtam meg, hogy szerencsére belülről lassabban múlik az idő. Ötvenévesen azt írtam, egyáltalán nem érzem magamat annyinak. A mostani születésnapot sem tartom tragikusnak.

- Hogyan tart lépést a digitális technikával? A gyerekek elvárják, hogy ezek is visszaköszönjenek a műveiben.

- Sokat vagyok gyerektársaságban, megjegyzem a szlengjüket, a gondolkodásukat. De a digitális kütyük azért sem szoríthatják ki az irodalmat, mert a technikai újdonságok hamar elavulnak.

- Az utóbbi hónapokban Szép Ernő-különdíjat kapott és az Írószövetség örökös tagja lett. Sokat jelentenek az elismerések?

- A művész hiúsága nem olyan, mint a többi emberé. Ez nálunk munkahipotézis. A díj igazolja, hogy amit csinálok, az jó. Az írás elég magányos, az alkotó sohasem tudhatja, hogy valami marhaság vagy történetesen remekmű sül-e ki belőle. A díjak, ha úgy tetszik, erőt adnak nekem és a kicsit megtépázott műfajnak is. Úgy látom, társadalmilag elég nehéz komollyá tenni az írást. Mert, mi a komoly pálya? A bányász! Jó, túlzok...Mindenesetre Magyarországon és külföldön is rengeteg díjat kaptam, csak egyet nem.

- Éspedig?

- Tavalyelőtt kezdték el átadni a Nemzet Művésze kitüntetéseket. Én valahogy kimaradtam a több száz díjazott közül. Ez kicsit csesztette a csőrömet. Ennél sokkal több olyan díjat kaptam, amiket úgy nevezek, hogy a szeretet aranyérmei. Amit a közönségtől kapok, az mindennél több. Iskolát, Balatonszárszón színházat, a fővárosban díjat neveztek el rólam, szülőfalumban, Kisújszálláson pedig a Keménykalap és krumpliorr szereplőjének, Bagamérinek állítottak bronzszobrot. Pintér Attila szobrász most készíti Pom Pom szobrát. Írókról szokás szobrot készíteni, na de a figuráiról! Hasonló elismerésnek tartom a Naphegytéren lévő Pom Pom játszóteret is. Tele volt gyerekkel, amikor ott jártam. Áll az ember a kerítésnél, és azt látja, hogy kikerültek az életbe az általa ír alakok. Félig tréfásan, félig komolyan kicsit úgy éreztem, hogy megsuhintott az örökkévalóság szele. Nekem elég erős belső tartásom van, de ezek a dolgok nagyon jól esnek. Mindezek egyébként a visszaigazolás mellett a kudarcok elviselésében is segítenek.

Közelkép: Amikor arcul csap a tehetség

Az önálló est egy rendkívül személyes műfaj. Főként, ha valaki arra vállalkozik, hogy édesapja szövegeit mondja el. A húszas évei végén járó Farkas Dénes, a Nemzeti Színház színésze, édesapja, a 2008-ban, hatvan évesen elhunyt Osztojkán Béla roma költő, író, újságíró verseiből állította össze Hazát és szerelmet keresek című estjét, melyet a Nemzeti egészen intim Bajor Gizi Szalonjában tartanak műsoron.

Filmvetítéssel indul az est, a mozgóképen fények, utcák, alakok és alatta Osztojkán rendkívül személyes, egyszerű, mégis azonnal kitárulkozó mondatai. „Ha az ember a mesék hitét és a költészet emberségét nem képes magában felnőtt koráig és haláláig megőrizni, minden, amit életében csinál, csalás, hazugság, szemfényvesztés, fekete mágia, amibe előbb-utóbb belehal nemcsak ő, de a legkorszerűbbnek hitt társadalom is.” Kemény, mellbevágó mondatok, innen indulunk. És aztán jön az emlegetett mese és költészet. Valóban szerelmet és identitást kereső versek.

„Igazságot az keres, kire hatalmasok ülnek” – érkezik az újabb tézis, de mielőtt ebbe is elmélyednénk, jönnek az újabb és újabb játékos vallomások, látomások. A mese és a valóság költőien kapaszkodik össze. És ebbe a szorításba újra és újra bele lehet bújni. „Csak az élet, csak élet menthet meg a korai haláltól minket” – halljuk az újabb mondatot. Hát igen Osztojkán Béla is az életbe, az örömök, a szenvedélyek hajszolásába menekült a halál elől, s ennek az olykor gyötrelmes, máskor mámorító útnak a lenyomatát őrzik ezek a versek.

Farkas Dénest látva és hallgatva pedig a néző azt érezheti, mint amikor könyörtelenül mindent félrelökve és célirányosan egyszer csak arcul csapja a tehetség. Farkas Dénes, aki maga is rendezte a romkocsmai környezetbe helyezett előadást, nem csak érti édesapja verseit, hanem lélegzetelállítóan elő is tudja adni őket. Nem szavalja, hanem mondja, meséli. Megtölti őket szenvedéllyel, olykor énekel roma dalokat, máskor maga írt szöveget rappel. Egyszer hirtelen földhöz vág egy diót, a dió forgácsai szerte-szét hullanak. Az egyik a székem alá repül. A darabkát felveszem, és a zsebembe teszem. Azóta is őrzöm.