Forradalom a gardróbból

Emlékezünk, hogy a 2002-es választások előtt mit művelt a Fidesz a kokárdával. Tudniillik, hogy március 15. után is viselni kell - mert hát viselni kell. Az az orbáni felhívás akkor, és ott durván pártpolitikai jelképpé degradálta a trikolór szalagrózsáját – ami pedig a liberális francia forradalomból eredez. Meg is bosszulta magát megerőszakolása, csúnyán megbukott a kormány.

Bizony, történelmi jelképeket nem lehet büntetlenül abuzálni, bármekkora is a hatalomvágy.

Sorsdöntő szimbólumok mégis származhatnak a gardróbból.

Február 19-én, Kossuth Zsuzsanna születésnapján ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját - 2014-ben ez a hatalom vezette be. Ma viszont kussol erről szinte a teljes – de legfőképpen az állami – média. Az ápolók ma – minden méz-máz-duma ellenére - ellenségek, különösképpen azóta, hogy Sándor Mária nővér felvette fekete ruháját, és kitette magát a kormányzati-jobboldali-kommentelői gyűlöletnek.

A fekete ruhások mára a NER hivatásos ellenségeinek számítanak a maguk minimalista „mohóságukkal”. Értsd: hogy bennünket, betegeket megfelelően elláthassanak.

Erre meg itt a ruhásszekrényből a kockás ing, ami az egykori oktatási államtitkár professzori csőrét csípi, így lehetett jelképe a visszavágyott tanszabadságnak, az elnyomás alól szépen felkelő pedagógusoknak. Akiket új erővel igyekeznek hitelteleníteni.

Veszélyes hely a gardrób, kivált, ha onnan más megalázottak (egyen)ruhái is előkerülnek.

A békemenet meg majd – nem kell soká várni – előkapja ízléses fehér zokniját, szandálját. És kokárdáját.

Kell még itt lennie egy belső ruhatárnak...

Szerző
Veress Jenő

A jövő Magyarországáért

Ahogyan a dolgok Orbán Magyarországán alakulnak, egyre többször kell idéznünk Ady Endrét. „Most a majdnem államcsínyszerűen hatalomra került feudalizmus és klerikalizmus a lehetőségét is tönkre akarja tenni egy polgári Magyarországnak” írta csaknem 110 évvel ezelőtt; és mi döbbenten vesszük észre a költő-vátesz gondolatának változatlan aktualitását.

A pedagógusok és a Magyarország jövőjéért aggódók több tízezres tábora tiltakozott most a közoktatás tönkretétele, a magyar iskolarendszer tervszerű és tudatos lezüllesztése ellen. A „nemzet napszámosai” pontokba szedték követeléseiket, s példát adó módon, nem saját - egyébként jogos és méltányos – igényeiket és szempontjaikat sorolták előre, hanem tanítványaikét, a gyerekeinkét: az országét.

A fideszbolsevik pártállam iszonyatos közjogi dúlása, a köztársasági Alkotmány egypárti leváltása, a fékek és ellensúlyok hatástalanítása, a munkavállalók jogainak megkurtítása, a társadalombiztosítás alkotmányos garanciáinak megszüntetése, a szociális igazságosság és a társadalmi szolidaritás normáinak félresöprése, az önkormányzatiság alapvető korlátozása, a jogbiztonság és a sajtószabadság kiherélése folyik. Magyarország radikális irányváltása és eltávolítása, nemcsak az Európai Uniótól, hanem a fejlett világ legelemibb demokratikus normáitól is; nos, mindez sokáig elfedte azt, ami talán leginkább jellemzi a fideszes államcsíny galádságát. Orbán Viktor rezsimje nemcsak saját politikai és gazdasági hatalmát akarta évtizedekre bebetonozni, hanem szándékoltan és tudatosan készítette elő és valósítja meg mindmáig a felnövő nemzedékek tartós, évtizedekre szóló kiszolgáltatottságát is. Az iskolák államosítása, a tanszabadság felszámolása, az egymással versengő tankönyvek kötelező lecserélése avítt szellemű, „szabványosított” köznevelési segédeszközökre, már rég nem magyarázható „takarékossággal”: a szándék a fideszes „mágnások és püspökök uradalmának” (Ady) tartós bebetonozása.

Amikor követeljük, hogy a tankötelezettséget ismét emeljék fel 18 éves korig, akkor nem csak a rossz családi körülmények közé születettek és képzetlenek sanyarú jövője miatt aggódunk. Szociológusként minden következményével együtt pontosan látom: a tankötelezettség 16 évre való leszállítása futószalagon állítja elő azon fiatalokat, akik nem kellenek a munkaerőpiacnak! Amikor a lexikális tananyag radikális csökkentését és a kreatív képességek fejlesztését, a kompetenciák növelését elősegítő oktatási rendszert akarunk, nem csak „a gyerekek” érdekében kiáltunk. Amikor a tan- és tankönyvszabadság érdekében emelünk szót, akkor nem csupán szabadelvű küldetésünk szellemében nyilatkozunk meg. Amikor felszólalunk a fiatal generációt a jövő kihívásaira felkészítő pedagógusok szakmai, emberi és anyagi megbecsüléséért, nem csak egy ágazat védelmében kiáltunk. Sokkal többről van szó!

Orbánék közoktatási koncepciója kártékony és nemzetellenes. A programként soha meg nem hirdetett, ám a szakmai és politikai tiltakozások ellenére gátlástalanul keresztülhajszolt közoktatási „blitzkrieg” felégetett és letarolt minden olyan értéket, amelyet az előző kormányok, nemegyszer ellentmondásosan bár, de mégiscsak a jövő, a modern, európai Magyarország érdekében alkottak. Orbán Viktor és cinkosai viszont olyan közoktatást teremtettek, amelynek eredményeképpen évente tízezrek kerülnek ki az iskolarendszerből anélkül, hogy bármiféle, a gazdaságban használható tudással rendelkeznének. Ők az új földesuraknak kiszolgáltatott zsellérek, a helyi hatalom kegyétől függő közmunkások, valamint a munkanélküliek tartós utánpótlásának biztos forrásai. Ha ide számítjuk azt a 340 ezer honfitársunkat is, akik már semmiféle nyilvántartásban nem szerepelnek és semmiféle ellátásban nem részesülnek, akkor ma Magyarországon csaknem 1 millió ember, a lakosság 10 százaléka van a lét és nemlét határán! Ezeket a folyamatosan újratermelődő, kiszolgáltatott és reménytelen helyzetbe taszított honfitársainkat Orbánék nemcsak azért tartják távol a tudás gyümölcsétől, hogy a pártállami kliensei és kegyencei még többet tudjanak ellopni a közösből, hanem azért is, hogy még esélyük se legyen felismerni sanyarú sorsuk okozóit, és nehogy rá tudjanak ébredni a mindenkit megillető szabadság és egyenlőség felemelő lehetőségére.

Ezt a rendszert nem lehet és nem szabad toldozni-foltozni! Ebben a kérdésben nincs, és nem lehet semmiféle alku, kompromisszum, kiegyezés! Amit a magyar közoktatás ügyében a szociáldemokraták, a konzervatív demokraták, a liberális demokraták, az új baloldaliak, a humanista mozgalmak, a szakszervezetek, az érdekvédelmi és civil kezdeményezések, a szülői képviseletek, a lakosaikért bátran kiálló önkormányzatok követelnek - az a rendszerváltás. Alapvető, lényegi változás, tagadása mindannak, amit 2010 óta a fideszes pártállam a közoktatással művelt. Nem csak a KLIK-et kell megszüntetni, hanem az egész közoktatást kell új, a jövő Magyarországát szolgáló pályára állítani. Kreatív iskolákat kell csinálnunk, mely stresszmentes, demokratikus, és a jövőre készíti fel gyermekeinket.

Tanítóink és tanáraink fontos nemzeti ügyben, megfontoltan és határozottan emelték fel szavukat. Az ország jövőjéért aggódó demokrataként, szülőként és állampolgárként, politikusként, közéleti szerepet vállaló szakemberként vagy akár elzárkózó, de felelősen gondolkodó civilként csak egyet tehetünk: minden erőnkkel támogatnunk kell a pedagógusok követelését. Amit megfogalmaztak, amit leírtak, amit képviselnek, reményeim szerint az a IV. Magyar Köztársaság közoktatási koncepciójának a leglényegesebb része lesz. Az Orbán-rezsim bukása után szeretném, ha ez lenne a demokraták, a köztársaság-pártiak közös programjának az alapja. Ha úgy tetszik: ez legyen a kötelező tananyag!

„Ha ezt nincs erőnk megcsinálni, hajtsuk járomba a nyakunkat, s ne nevezzük magunkat nemzetnek és országnak” – írta Ady már egy évszázaddal ezelőtt is, amikor a „demokrata, tudatos, erős magyar polgári Magyarország” vízióját megfogalmazta.

Csakis a tiszta igazat!

A BTK 276-ik paragrafusának első bekezdése világosan fogalmaz: a hamis tanúzásra való rábírást a törvény három esztendei szabadságvesztéssel sújtja. Kétszer, sőt háromszor is meggondolandó, hogy bárki ilyesmire vetemedjék, ha csak az egzisztenciális kényszer nem viszi rá, finomabban szólva, a „jól felfogott érdeke”.

Vagy éppenséggel parancsot teljesít, szolgaian végrehajtva feljebbvalója utasítását, aki szintúgy parancsba kapta valakitől. Így aztán egytől-egyig – mindahányan - szemek a láncban. Nagy szemek és egészen parányi szemek. Szervilis, szolgai szemek, mameluk szemek. Ügyészi szemek. Legfőbb Ügyészi szemek, kerületi ügyészi, járási ügyészi szemek. Az ő legszentebb dolguk bíró elé penderíteni a kedves vezető által kipécézett "utálatosokat". Mindegy, hogy mi úton, mi módon, de mindenképpen kőkemény tanúvallomásokat kell kicsikarni az egykor volt beosztottakból, vagy mindazokból, akik – ha csupán egyetlen egyszer is! – megfordultak a korábbi rezsim „nagyjainak” a dolgozószobájában.

A forgatókönyv roppant egyszerű: jól rájuk ijesztenek, hogy főnökeik helyett velük vitetik el a balhét, ha csak itt, meg amott nem írják alá, hogy szem- és fültanúi voltak, mikor, melyik ballib politikust kísértettek meg egy-egy degeszre tömött nokiás dobozzal. Csupán ennyit és nem többet „kért" tőlük az ügyész, s már mehettek is haza Isten hírével. Aki meg makacskodott, az maradt előzetesben. Amíg bírta. Ha mégsem, akkor aláírt. „Hála” a gondosan megválasztott cellatársnak…

Így aztán elhárult az akadály, hogy vezetőszárat csomózhassanak Hunvald, Császi, Tátrai, Hagyó csuklóira. Hogy kellőképp’ ráijeszthessenek Lakosra, Molnár Gyulára, Hiszékenyre, Schwarz Bélára, s bárkire, aki nem átall triumfálni a hatalom kegyeltjeivel szemben, vagy csak azért, mert nem az ő kutyáik kölkedzették őket. Évek óta ezt sulykolta a politika: jó, ha ezt mindenki a fejébe vési, mert ha nem tanul belőle, rámehet az egészségük, az családi életük, az gyerekeiket is kikezdhetik az iskolában. Na persze még ott van a bíróság is…

Ahol az igazat, csakis az igazat… Mert az ügyészségről hazafelé baktatva vagy a tanújelöltek bimbódzó lelkiismerete szökkent idejekorán szárba, vagy pedig az előttük átsétáló sánta kutyáról jutott eszükbe valami, így történhetett, hogy aztán a Tisztelt Bíróság előtt, mégis inkább az igazat, csakis az igazat mondták el. Az ügyészurak pedig nem találtak újabb érveket, a kormánypárt és a kormány megmondó emberei pedig egyvégtében értetlenkednek. Battonyától Nemesmedvesig tologathatták bíróságról bíróságra az ügyeket, de mindhiába.

A minap Hiszékeny és Schwarz úr távozott öltönyösen-nyakkendősen Justicia birodalmából. Aztán Hagyó Miklós is. Csak azért, mert bíráink még ragaszkodnak a borotválkozó tükreikhez. Az ügyész urak fizimiskáján meg közben szakállá sűrűsödik a borosta.