Kántor Zsolt író, költő köszöntője Kurtág György születésnapjára:
A Játékok dallamára
Olyan a partitúra, akár egy ház. Zongora alakú épület. A páncéltőkék között medence. Klaviatúra kabinsor. A liftben úszónövények. Plexi akvárium. Benézhetünk a hangok alá. A kottatartón egy óriási képernyő. Lengőtőzeg, sűrű, pompázó jázminfüggöny. Fű a márványlapok között. Ideális sótartalom. Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! Az ész pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A hit nem lenne jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. Akár a legtisztább forma. Mint a sós emlékfoszlányokra reflektáló nyelv, az ízeket ruhaként hordja. Az elmélkedő átlép egy új gondolkodásmódba. Majd jön a bor és egy kis szóda. S a kételyek most lesznek lebontva. Lassan szétnéz a másik fejében. Ha már bent van, legalább kinézzen. Hát igen. Mindent lekottáztak mások s elmeséltek. Hiány honol. Szellem vagy kísérlet? Még mindig csak sétálnak a szelídek. És visszabeszél az áttört limes. A lapból kinő egy szó-növény, fehér üvegből opál kérdőjel. Majd lassan, kis lépésekben, megépül egy térbeli mondat. Hangközök mintákat fonnak. Csupa spóra, liánok, borostyán és lélek- lépcsők. A jelentéssűrűség most nem szőkül tovább, ősz.
Egyenlőségjel-zárójel kombinációk. A zene most hallgatja az embert. A dallamnak füle van s szeme. Stukkók és timpanonok kezdenek vitát a kapukkal, s ablakokkal. Az arány előtt megtorpan a szó. Nem esik bele a biztonsági sávba, ami beszippanthatná. Mint az ész fotocellája. Szél lapozgat tenger-szerű teljességben. S a dagály megérkezik. A vízcsepp bebábozódik a hangban. Isten éltesse Kurtág Györgyöt!
