Előfizetés

Orbán napirend előtt magyarázkodott

Publikálás dátuma
2016.02.22. 11:18
Korábbi felvétel. Orbán Viktor miniszterelnök felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén február 15-én. MTI Fotó:
A kormányfő „Beszámoló az európai uniós csúcsról” című napirend előtti felszólalásával kezdődött az Országgyűlés hétfői ülésnapja. 

Orbán Viktor elmondta, hogy a Háznak tőle kell megtudnia, hogy mit határoztak Brüsszelben az uniós csúcstalálkozón.

A kormányfő szerint a fő kérdés az volt, hogy az Egyesült Királyságban élő nem brit állampolgárok szociális rendszerén lehet-e változtatni. A V4-es országoknak sikerült megvédeniük azt az elvet, hogy a szabad munkaerőáramlás továbbra is érvényben marad. Aki fizet valamilyen szociális ellátásért, annak jár továbbra is az, ami eddig. Az igazi vita a járulékot nem fizető harmadik országbeliek ellátása körül volt. Ezeket sem lehet elvenni, csak megfelelő indoklás és külön döntés után egy ideig felfüggeszteni - ismertette

A megállapodás lényege, hogy a gyermekellátásért fizetendő összeg az adott származási országhoz kötődik, ha a gyermek nem Nagy-Britanniában él - fejtette ki Orbán. A miniszterelnök szerint egyetlen uniós állampolgár sem járhat rosszabbul az unió területén élő nem uniós állampolgárokénál. Szerinte "a magyar virtus" nem lett volna elegendő az elért eredményekhez, ahhoz az is kellett, hogy Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország kormánya végig közös álláspontot képviselt.

Annyit változtattak az EU-n, amennyit szerződésmódosítás nélkül lehet, most már a britek döntenek arról, hogy tagok maradnak-e - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: Magyarország örülne, ha az Egyesült Királyság az EU-ban maradna. Ugyanakkor kijelentette: nem szállnak be a brit választási kampányba, ami az uniós tagságról szól majd.  

Megírtuk: Zöld utat kapott Brüsszelben a London által követelt "vészfék-rendszer", így Nagy-Britanniában alapvetően négy, de szükség esetén akár hét éven át is korlátozzák majd az Unióból újonnan érkező külföldi munkavállalóknak járó, foglalkoztatással összefüggő juttatásokat. 

Ezeket a britek összesen egyszeri időszakban tarthatják vissza, ha be tudják bizonyítani az Európai Bizottságnál, hogy az uniós munkavállalók tömege kivételes nyomás alá helyezi a szociális ellátórendszert. Egy-egy embertől viszont legfeljebb négy évig lehet megtagadni a juttatásokat ezalatt a hétéves periódus alatt, és arra kell törekedni, hogy az uniós országból érkező munkavállalók a negyedik év vége felé közeledve fokozatosan egyre több támogatásban részesüljenek. A korlátozás csak az újonnan érkezett munkavállalókra vonatkozhat.

Lásd még: Cameron kiütötte az Európai Uniót

A migrációs helyzettel kapcsolatban a kormányfő elmondta: először fogadták el a magyar megközelítést egész Európára nézve, és mondták ki, hogy elsődleges feladat, a migránsokat meg kell állítani. 

Milliós nagyságrendben azonosítatlan néptömegek jelentek meg - mondta. A magyar válasz világos volt: ellenőrzés, azonosítás, megállítás és visszafordítás - mondta a miniszterelnök. Ez eredményes módszer volt, és fenn is fogjuk tartani. 

Világossá tették, hogy Schengent mindenkinek száz százalékosan be kell tartania - mondta Orbán Viktor, aki szerint az unió politikai értelemben ott van, ahol egy évvel ezelőtt kellett volna lennie. Megjegyezte: a balkáni útvonal országai, beleértve Ausztriát is, a józan ész útjára léptek.

A kormány szerdai ülésén alakítja ki az álláspontját arról, hogyan verje vissza a kötelező betelepítési kvótarendszerről szóló brüsszeli tervet - jelentette be Orbán Viktor.

A kormányfő szerint a március elején esedékes EU-csúcs tétje, hogy a miniszterelnökök áldásukat adják-e egy olyan kötelező betelepítési kvótarendszerre, amely beépülve az uniós jogrendbe, folyamatosan, mintegy menekültügyi mechanizmusként, állandóan beszállítaná Magyarországra azokat a migránsokat, akiket Magyarország nem akar beengedni és a déli határoknál fel is tartóztat.

A magyar kormány szerdai ülésén értékeli ezt a helyzetet, és alakítja ki az álláspontját arról, hogy hogyan kísérelje meg visszaverni azt a "brüsszeli kísérletet, hogy egy brüsszeli szabályrendszer segítségével, folyamatosan, éveken keresztül, beláthatatlan nagyságrendben olyanokat költöztessenek, telepítsenek be Magyarországra, akikkel nem kívánunk együtt élni" - közölte Orbán Viktor.

Megírtuk: 

Magyarországnak 1294 menekültet kell befogadnia a péntek elfogadott brüsszeli záródokumentum szerint. Ez akkor is így igaz, ha Kovács Zoltán kormányszóvivő az ezt állító bal- és jobboldali ellenzékről is azt állította, nem értik, vagy tudatosan félremagyarázzák az EU-csúcson történteket. A DK és a Jobbik is azzal vádolja a magyar miniszterelnököt, hogy elfogadta a kvótát, ezzel pedig becsapta az embereket.

Lásd még: Orbán nem vétózta meg a kvótát

A pártok reakciót a következő oldalon olvashatják!

Többszáz millióval tartozik beszállítóinak a Pápai Hús?

Publikálás dátuma
2016.02.22. 11:03
Fotó: Thinkstock
Összesen csaknem egymilliárd forinttal tartozhat a felszámolás alatt lévő Pápai Hús Kft. a sertéstartóknak. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a csekély összegű, úgynevezett de minimis támogatással segítene a termelőknek, ez azonban csak részben enyhítheti a károkat, sokaknál pedig – akik legutóbb részesültek benne – nem is alkalmazható - írja az mno.hu.

A felszámolás alatt lévő Pápai Hús Kft. nem fizette ki a beszállító kistermelőket, és közölték velük, hogy erre ne is számítsanak. Van olyan termelő, akinek 11 millióval tartoznak – értesült a lap. Előbb 250 millió forintos, később már 900 millió forint körüli termelői tartozásról számoltak be forrásaik, ezt azonban a felszámoló nem erősítette meg.

A lap úgy tudja, hogy a társaság jelenleg kapacitásainak 60-70 százalékos kihasználtságával működik, az állattartó telepek rendben üzemelnek, és eddig a béreket is idejében ki tudták fizetni. Termékeikkel felkészültek már a húsvéti nagyüzemre is, a beszállítókat pedig a felszámolás alatti termelés árbevételéből kívánják kifizetni. A termelők mindenesetre már szervezik a hitelezői választmányt annak reményében, hogy így talán könnyebben hozzá tudnak majd jutni a pénzükhöz.

Ágazati információk szerint a társaság 50-60 sertésbeszállítóval dolgozott, ezek jobbára nagyobbak. A társaság két sertéstelepet is működtetett, ezekre biztosan lesz vevő – vélik helybéliek, akik szerint ez körülbelül száz fő további megélhetését teszi lehetővé. Összességében azonban ennél jóval több, még mindig 700 embert érint a pápai húsüzem felszámolása – hangsúlyozták. Emlékeztettek arra, hogy a miniszterelnök korábban azt ígérte: segítenek a pápaiaknak.

Az érintettek most azt várják, miben nyilvánul meg ez a segítség. Az FM ugyan de minimis támogatást adna a Pápai Hús beszállító termelőinek, de ebben a – gazdálkodónkénti 4,1 millió forint – támogatásban csak azok a sertéstartók részesülhetnek, akik a megelőző három évben nem kaptak már ilyet, vagy ha igen, de összegében nem érte el a fenti értéket, akkor csak a különbözet jár nekik. A pápai húsüzem beszállítói közül 2013-ban már sokakat segítettek ki ezzel a támogatással, így meglehet, hogy most csak keveseknek jelenthet majd némi segítséget a de minimis támogatás.

A teljes cikket itt olvashatja.