Nemes Jeles László;Saul fia;Kádár Gábor;

2016-02-24 06:48:00

A holokauszt mindannyiunkról szól

A Saul fia című filmmel az egész világ megismerhette a magyar zsidók tragédiáját. Ebben látja a történet lényegét a film történész szakértője, akit a rendező, Nemes Jeles László kért fel. Vági Zoltán kollégájával, Kádár Gáborral együtt már több jelentős kötetben (Aranyvonat 2001, Hullarablás 2005, A végső döntés 2013) tárta fel a holokauszt különböző aspektusait. Az egész világot ámulatba ejtő, Oscar díjra jelölt film kapcsán az ELTE tanára a legfontosabbnak azt tartja, hogy a holokauszt mindannyiunkról szól.

- Egy sajtótájékoztatón azt mondta, ez a film - amely már 39 díjat kapott - meg fogja változtatni a szemléletünket. Miért?

- A sikernek természetesen örülök. Az okok között biztosan ott van, hogy a Saul fia csak bizonyos szempontból holokauszt film. Valójában az emberi civilizáció egyik alaptörténetét mondja el. Van néhány ilyen, korszakokon átívelő közös történetünk: a legkisebb királyfiról, az örök szerelemről, vagy éppen a halálról. Mert mióta emberek lettünk, fontos volt, hogyan búcsúzunk el a halottainktól. A halottnak jár a „tisztességes temetés”, ami mindenhol imák, szokások bonyolult szövevénye. Az egyiptomi istenkirályoknak piramis járt, a mongol harcossal feláldozták a lovát. Ugyanakkor az emberi történelemben voltak olyan pillanatok, amikor a hozzátartozó eltemetése, ez a mélyen privát aktus a politika, a hatalom által tiltott, büntetendő cselekménnyé válik. Gyilkosai már Julius Caesar nyilvános temetését sem akarták engedélyezni, mert a hatalmukat féltették. Szophoklész 2500 éves drámájában Antigonénak nem akarták megengedni, hogy eltemesse polgárháborúban elesett testvérét, mert hazaárulónak tekintették. Itt érkezünk el a Saul fiához. A téma ugyanis a filmekben is visszaköszön. Andrzej Wajda Katyn című filmjében nem lehet még szimbolikus sírt sem felállítani a lemészárolt lengyel tiszteknek, mert akkor kiderülne, hogy nem a nácik végeztek velük, hanem Sztálin NKVD-je. Nagy Imre kapcsán ezt dolgozta fel Mészáros Márta Temetetlen halott című filmje is. A Saul fia arról szól, hogy egy ember, a történelem talán legnagyobb lelki megterhelésének kitéve, a legextrémebb körülménye között, sajátos módon lázad fel az elnyomás ellen. Nem úgy, mint a társai, akik fegyvert ragadnak. Saul egy ősi, szimbolikus tettel, egy halott gyerek tisztességes eltemetésével akarja helyreállítani a világ rendjét. Hogy ez a gyerek a saját fia-e vagy nem, az majdnem mindegy. Szerintem például ez a megközelítés ragadja meg a nézőt, éljen bárhol is a világon.

- Nem a holokauszt?

- Nem, a holokauszt egyáltalán nem új a vásznon. Tim Blake Nelson 2001-es filmje, a Szürke zóna szintén a birkenaui Sonderkommandóról szól. Dr. Nyiszli Miklós könyve alapján készült, hollywoodi nagyágyúkkal, a Saul költségvetésének többszöröséből. Felépítették hozzá a krematóriumot, van benne felkelés, gázosítás. Mégsem ütötte át az ingerküszöböt. Sem a nézők, sem a kritikusok körében. Elkészült és elenyészett.

- Annál jelentősebb, milyen elképesztő elismerés hullámot vert és ver Nemes Jeles filmje, a Saul fia. Döbbenetes a hatása.

- Nem elég, ha a téma döbbenetes. A kérdés az, meg tudjuk-e érinteni a nézőket. Ez az alkotói zsenialitáson múlik. A film alkotói olyan módon tudtak elmondani és a kamerával megmutatni egy ismert történetet, ahogy korábban senki.

- Eddig dokumentumfilmekben dolgozott, játékfilmben elsőfilmes, akárcsak Nemes Jeles László. Hogy találtak magára?

- Rajk Lászlóval közösen dolgoztunk 2004-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Auschwitz-kiállításán. A Saul fiának pedig ő volt a díszlettervezője. Szerencsére, mert ezt a díszletet más nem tudta volna ilyen hozzáértéssel megcsinálni. A közös munkát Laci javasolta, nekem a filmről mesélt, a rendezőnek pedig rólam.

- Mint történésznek, mi volt a dolga?

- Először is elolvasni Nemes Jeles László és Clara Royer forgatókönyvét. Rögtön érezhető volt, hogy olyanok írták, akik alaposan, komolyan utánanéztek a témának. A rendezővel folytatott beszélgetésünkből az is kiderült, hogy egészen pontos, kiérlelt, átgondolt elképzelése volt arról, mit akar megmutatni és hogyan. Az én feladatom az volt, hogy minél nagyobb történeti pontossággal valósuljon meg a rendezői elképzelés.

- Arról hallani lehetett, hogy kötöttek egy alkut.

- Igen. Megegyeztünk, hogy a Saul fia nem képes történelemkönyv és nem is dokumentumfilm, hanem játékfilm, azaz művészi alkotás. A film két nap története, de ebbe nyugodtan bele lehetett sűríteni olyan történéseket, amelyeket a valóságban több hónapnyi idő választott el egymástól. A magyar transzportok 1944 májusa és júliusa között érkeztek Auschwitz-Birkenauba, a sonderesek utána készítenek titokban fényképeket a hullák égetéséről, a felkelés időpontja pedig október 7-e. De miután művészi alkotásról van szó, ezek az események a filmben szerepelhetnek egymás után. Ugyanakkor egészen apró részletekben is a történeti hűségre törekedtünk.

- Ez a törekvés milyen extrém kérdésekre kívánt választ a történész szakértőtől?

- Az én dolgom az volt, hogy minden, ami látszódhat a filmben, megfeleljen a valóságnak. Akkor is, ha látja a néző, akkor is, ha nem biztos. Stimmelnie kellett a fegyvereknek és egyenruháknak, a sonderkommandósok öltözetének, az orvosi szoba műszereinek és a falon a háttérben látszó ábráknak, posztereknek. A krematórium kemencéinek éppúgy, mint a vetkőzőben a fogasoknak. De azt is meg kellett mondanom, hogyan, milyen csomagolásban csempészték a lőport a felkeléshez. Egy volt auschwitzi Gestapós visszaemlékezése alapján rekonstruáltam az áldozatoknak a gázosítás előtt elmondott rövid beszédet. Extrém kérdés volt például, hogy mi legyen a német teherautó rendszáma. Mert ezt ki a fene tudja fejből? Elővettem az Auschwitz albumot, amelynek képeit az SS 1944 májusában fotózta a magyar zsidók érkezéséről, és abban találtam egyet, amelyen látszik az egyik teherautó rendszáma. Nem biztos, hogy a kamera látja, nem biztos, hogy a néző észreveszi, de pontosnak kell lennie. Ilyen apró részlet volt a foglyok száma, amelyeket - más lágerektől eltérően - Auschwitzban a foglyok karjára is rátetoválták. Kitalálhattunk volna kamu számokat, de nem akartuk. Inkább egyenként összeszedtem több tucatnyi sonderes számát a dokumentumokból, s ezeket egy kicsit megváltoztattuk. Ezzel is teremtettünk egy hidat a valóság és a fikció között. Az egész filmhez külön szótárat kellett készítenem.

- Miközben valóságos Bábel volt egy ilyen koncentrációs tábor.

- 1944-ben a 900 fős Sonderkommandóban legalább 100 magyar zsidó szolgált. Volt még sok görög, szlovák, lengyel zsidó, néhány francia, valamint mintegy 20 orosz hadifogoly. Őket a majdaneki krematóriumból vezényelték át. A kápók között voltak „árja” lengyelek, s birodalmi német is. Ez tényleg egy nyelvi káosz, bábeli zűrzavar volt, és a film ezt tökéletesen megjeleníti. Fontos volt, hogy mit mondanak az SS-ek. Összeállítottam egy szótárat az egykori sonderesek tanúvallomásai alapján. Nem halandzsával, hanem szó szerinti idézetekkel dolgoztunk. Témánként emeltem ki, hogy milyen szitkok, káromkodások, utasítások, vezényszavak hangzottak el az égetésnél, a terelésnél, vagy a vetkőzésnél. A filmhez ezt vették fel, és Zányi Tamás hangmérnök ehhez tette hozzá a zajokat. A Saul fiát nem csak nézni, hallgatni is érdemes. Igazi totális, háromdimenziós művészet.

- Saul szemtanúja lesz, amint a gázkamrát csodával határos módon túlélt fiatal fiút a náci orvos megfojtja.

- Több tanúvallomás beszámol arról, hogy volt, aki túlélte saját kivégzését. A birkenaui gázkamrákban a meztelen holttestekből álló emberkúp aljára beszorultaknak olykor maradt egy kis friss levegőjük. A Sonderkommando magyar orvosa, Nyiszli Miklós könyvében egy 16 éves erdélyi lányról ír, de olyan esetről is tudunk, amikor egy csecsemő maradt életben. Persze hiába: aki látta a véget, a holokauszt lényegét, az nem maradhatott élve. Nyiszli könyvében is hiába győzködték a krematórium parancsnokát, engedje, hadd menjen az élve maradt lány. Az SS némi gondolkodás után azt mondta, hogy 16 éves, beszélni fog, nem engedhetjük el. Tarkón lőtték.

- Történész szemmel miről szól a holokauszt?

- Nem a zsidókról, nem a németekről. Nem csupán az áldozatokról és a gyilkosokról. A holokauszt mindannyiunkról szól. A modern bürokratizált társadalomról, ami feltalált valami újat. A totális népirtást. És rólunk emberekről, akik ezt képesek voltunk egymással megtenni.

- Az egyik tanulmányában azt írja: Birkenau a leghatalmasabb magyar temető.

- Soha sehol nem öltek meg annyi magyar állampolgárt, mint Auschwitz-Birkenauban. A 430 ezer deportált magyar zsidó közül 300-350 ezret azonnal elgázosítottak. Az áldozatok között volt 100 ezer gyerek is. Ők mindannyian Saul gyermekei, mindannyian a mi halottaink. Más nemzeti tragédiáink, a mohácsi csata, a muhi csata, a Don-kanyar összesen nem jártak ennyi áldozattal.

- A Saul fiára sokan úgy reagáltak, hogy nem is hallottak a Sonderkommandóról. Amiről azért lehetett hallani. Vagy mégsem?

- Sokáig, 15 évig tabu téma volt. A sonderkommandósok közül először Nyiszli Miklós lépett a nyilvánosság elé 1946-os könyvével. A Sonderkommando orvosa volt, ott lakott, ő gyógyította társait és néha még az SS-eket is. Ő szedte össze a vetkőzőkben hagyott gyógyszereket. De nem kellett bemennie a gázkamrába, kihurcolnia a meztelen áldozatokat, nem kellett kihúzni a halottak aranyfogait, átvizsgálni a testnyílásukat ékszer után kutatva. És nem kellett őket elégetnie. Bizonyos szempontból kívülálló volt. Ezért lehetett ő az első. A többiek, akik mindezen átmennek, mérhetetlenül szégyellték, amit tenniük kellett. Féltek, hogy kollaboránsnak kiáltják ki őket. Ez a félelem 1960-ig tartott. Akkor fogják el Argentínában a magyarországi zsidók deportálását levezénylő Adolf Eichmannt, akit Izraelben állítottak bíróság elé. Az egykori sonderesek akkor tűnnek fel a tanúk padján. Aztán Németországban és másutt egy sor új per indult az SS gyilkosok ellen, akik addig büntetlenül éldegéltek. Ezekben a perekben mondták el a sonderesek, mi történt velük. A világ ekkor kezdte őket megérteni.

- A Saul fia egyik nagyon markáns morális igazságtétele a történelmi felszabadításuk a súlyosan elítélő vádak alól.

- Remélem. A Sonderkommandóba nem jelentkeztek az emberek. Egyszerűen odavezényelték őket. Amikor egy csoport görög zsidó megtagadta a munkát, azonnal agyonlőtték őket. Mások az első nap után a halált választották és öngyilkosok lettek. Persze voltak köztük is, akik brutálisan bántak az áldozatokkal. De a sonderesek összességében ugyanolyan szerencsétlen áldozatok, mint akiket ők kísértek parancsszóra a gázkamrába.

- Amikor elkészültek Rajk László terveiből a díszletek, meg kellett néznie, hogy stimmelnek-e a részletek. Honnan tudta, hogy néz ki egy krematórium?

- Történelmi véletlennek köszönhető, hogy a krematóriumok építési dokumentációja megmaradt. Az SS auschwitzi építésvezetőségének irodáját már 1944 őszén bezárták. Nem volt több munkájuk. Amikor két hónap múlva evakuálták Auschwitzot, a nácik a krematóriumokban elégették a tábori irattárat. Az építési iratokról azonban megfeledkeztek. Egy lezárt szobában maradtak a tervrajzok, a fotók. Még a különböző német cégeknek a kemencékért, vagy a gázbiztos ajtókért kifizetett számlák is. E dokumentumokból ismerjük a méreteket, a technológiát, a levegő útját, a ventilátorok működését. Ez volt az egyik legfontosabb forrásunk. A másik a helyszínen készített archív és saját fotók. Valamint a túlélő sonderesek visszaemlékezései a halálgyár működéséről. Vagy éppen a krematórium vetkőzőiben lévő feliratok.

- A filmbe ezek is bekerültek?

- Igen. Ez volt az ezer apró kérdés egyike, amire a forgatás előtt választ kellett találnom. Milyen színű a fal, milyen betűtípussal, milyen feliratokat helyeztek el a nácik. Ezek célja a megtévesztés, az áldozatok megnyugtatása volt. Ki gondolna gyilkosságra, ha azt olvassa a falon, hogy „egy tetű a halálod”? Skizofrén érzés volt bemenni a díszletbe. Szakértőként örültem, hogy pontosak a részletek, jók a feliratok, jók a színek, minden ott van, ahol lennie kell. Emberként morbid volt részt vett a borzalmas valóság újraalkotásában.

- A Saul fiáról azt mondta, fikciós realizmus. Hogy érti ezt?

- A lehető legtöbb részlet pontos, a megteremtett atmoszféra a lehetőség szerint olyan, amilyen 1944-ben Auschwitz-Birkenauban volt. Ezért realista. Reálisak a körülmények, valós a cselekmény jelentős része. Volt felkelés, készítettek fotókat és feljegyzéseket a táborról, ugyanakkor a történet bizonyos fokig fikció. Saul Ausländer magyar sonderes nem létezett.

- Mennyiben tekinthetjük feltártnak a haláltáborok múltját?

- A történészek sok szempontból alapos munkát végeztek. Ugyanakkor a magyar áldozatokról, pontos sorsukról még nagyon keveset tudunk. Hiszen százezrekről van szó! Egészen a közelmúltig mégsem indultak régészeti feltárások a megsemmisítő táborok területén. Három éve jártam Sobiborban, ahol majdnem 200 ezer embert öltek meg. Az ember lehajol, és emberi csontmaradványt vesz fel a földről. Sokáig kényes kérdés volt, hogy ezekben a hatalmas temetőkben lehet-e, szabad-e ásatásokat folytatni. Az elmúlt évtizedekben végül ez a munka is beindult. Birkenauban már a háború után előkerült néhány sonderkomandós elásott naplója, visszaemlékezése. Ezek ugyanolyan hangulatúak, mint Radnóti Miklós bori notesze. Akárcsak ő, a sonderes Zalmen Gradowski is több nyelven ráírta egyik feljegyzésére, hogy a megtaláló juttassa el egy történészhez. Egy társa, Leib Langfus annyira biztos volt, hogy mindez egyszer megjelenik, hogy címet is javasolt a majdani könyvhöz. Ezek az emberek mindent megtettek, hogy az utókorra, ránk hagyományozzák annak tanúbizonyságát, ami ott történt. Még akkor is, ha tudták, hogy ők maguk valószínűleg nem élik túl.

- Néhány napon belül kiderül, Oscar-díjas lesz-e a Saul fia. Személy szerint mit fűz ehhez?

- Ha a Saul fia megkapja az Oscart, a magyar filmtörténelem legsikeresebbje lesz. De én más szempontból nézem. Az Oscar díj csak hab egy hatalmas tortán. A film már eddig is minden előzetes várakozást túlteljesített. Számomra azonban maga a torta a lényeg. Az, hogy a világ megismerte ezt a történetet, a magyar zsidók tragédiáját. És azt már nem veheti el tőlünk senki.