Szíria

A világsajtót és a televízióadókat bejárták a borzalmas, szívszorító képek: harci repülők lebombáztak egy gyerekkórházat és egy iskolát. Nehezen lehet napirendre térni ilyen események láttán, amelyeket nyugodtan nevezhetünk emberiség elleni bűntettnek, s erre nincs, nem lehet bocsánat. Annak idején a tankönyveinkben szerepelt egy olvasmány: a jóságos Sztálin generalisszimusz arra szólította föl a fővárosunkat ostromló szovjet csapatokat, kíméljék meg Budapestet. Aki látta a „fölszabadított” fővárost, azt kérdezte magában, mi történt volna, ha Sztálin nem ennyire jóságos? Ha hinni lehet a törököknek, állítólag orosz repülők bombázták le a gyerekkórházat és az iskolát, látjuk a földdel egyenlővé tett intézményeket, s arra gondolunk, hány gyerek pusztul el egy-egy ilyen „akció” során. Aztán arra, ki adhat parancsot ilyen brutális támadásra, s ennek mi az értelme, a haszna? Ilyesmire persze nincs, nem is lehet magyarázat. Csak elszörnyedünk, és önzőn arra gondolunk, mekkora jótéteménye a sorsnak, hogy nem az én gyermekem, unokám az áldozata ennek a förtelemnek. Arra gondoltam, a keresztény eszméket valló párt azonnal tiltakozik. Nem tette. A politikai megalázkodás ismét felülírta az emberség követelményét. Szégyenkeztem azok helyett is, akiknek hangos szóval kellett volna tiltakozniuk. Homályosan az is felmerült bennem, hogy Paks II-t az oroszok közreműködésével készülnek megvalósítani politikusaink. Nyilván lesz miből kisebb-nagyobb pénzeket kihasítani, s ez sokkal fontosabb némelyeknek, mint a szíriai gyerekek halála. Ez a hallgatás, sunyítás valamennyiünk szégyene, különösképp azonban azoké, akik állítólag a keresztény eszméket jelenítik meg az országgyűlésben. A kereszténység képviseletében hallgatott Semjén Zsolt és Harrach Péter is. Megvan a véleményem ezekről az urakról, s nem csak nekem.